Aki Adyt követően ugyanolyan őszinte kritikával nyilatkozott a magyarságról, már nem volt olyan szerencsés, mint nagy költőnk.
Petri György szikár, megrágott alakjával és ránchintette arcával, tudatosan vállalt önsorsrontásával számomra azt a táltosba hajló elátkozott dalnokot idézi meg, aki szent bolondként veszi magára egy nagyobb közösség terheit, átkait és vétkeit.
Hatvanöt éve halt meg a minden rendszerben szívesen félreértett társadalomtudós.
Ahol egykor Krúdy, Márai és Kosztolányi múlatta az időt, ma bankfiókot és gyorséttermet találunk. Irodalmi séta Budapesten – szesszel és feketével.
Ady Endre él tovább és lüktet bennünk a Balatont hallgatva bő évszázaddal a bús, nehéz magyar álmok költőjének a halála után is.
Sokan korabeli Google-nak tekintették a szerkesztőségeket, ahol nem is voltak restek megválaszolni, hogy „a svéd torna a test szabad mozgását elősegíti, az izmokat megkenve tartja; a német torna pedig túlképez, merevít és nehézkessé tesz, sőt az életszervekre is nemegyszer bénítólag hat”.
Elharapódzóban van egy csúnya szerkezet, hívja fel figyelmünket egy kedves olvasónk. Kérdés azonban, harapódzik-e, vagy már régen elharapódzott.
A pártatlan írástudóknak nem lenne szabad félrenézniük, amikor nem kevesen munkálkodnak azon, hogy a XX. század elejének szellemi termékei teljesen kihulljanak irodalmi műveltségünk és történeti tudatunk nemzeti kánonjából.
Interjú a betegápoló Csinszkáról, kultúrkampfról és a hátrahagyott politikáról.
Babits Mihály, Jászi Oszkár és Móricz Zsigmond gyászbeszédéből idézünk.
Adyban van valami zavarba ejtően integratív, valami lefegyverzően „összmagyar”. Hívhatnám akár nemzetegyesítő karizmának is.
A CEU száműzésével a kormány a világ elitjébe tartozó magyar értelmiséget zárta ki a saját hazájából.
Bármekkora is az a kétharmad, amely hatalomban tartja ezt a rezsimet, valahogy mégis egyre erősebb az érzés, hogy napjaik, hónapjaik, éveik meg vannak számlálva.
Szenvedélyesen bizonygatták az antantnak, hogy a székelyek megkapnák a közigazgatási önrendelkezés jogát.