Csodálkozott, miért új szobának mondják, hiszen mindig is ott volt, egyébként meg nem sokban különbözött a többitől. Aztán kiderült, hogy rosszul tudta. Igaz, nem is tudhatta volna másként, azt a szobát is még azelőtt alakították ki, hogy ő megszületett.
Van egy homályos emlékképem arról, hogy olyan 12 éves lehetek, és apám levisz a munkahelye, a tanács épületének alagsorába lőni. Egy folyosóra emlékszem, annak egyik végén van a lőállás, a másik végén a céltábla, és nem vagyok túl sikeres.
Egy idő után már nemcsak a vakáció alatt írtam, hanem tanév közben is, lecke helyett. Az egyik haverommal sokat csavarogtunk a városban, olyankor útba ejtettük a könyvtárat is, ahonnét egy csomó könyvet vittem haza, hogy tudjak miből inspirálódni.
Egyszer megdobtak egy kővel. Ez így kicsit biblikusan hangzik, igazából nem is követ kellene mondanom, kavicsot talán, bár nem tudom, az iskola salakkal borított udvarán volt-e kavics.
Árpád apjáról odahaza sokáig egyáltalán nem esett szó. Bár erre Árpád megint nem emlékezhetett, hiszen nagyon kicsi volt még, az anyja minden hátrahagyott ruháját és holmiját kidobta, a fényképekkel együtt.
Figyelj – mielőtt folytatta volna, Radnai hosszú másodperceken át a sörébe bámult –, szeretném, ha az emberek tudnák végre az igazságot. Hogy apám nem olyan volt, mint amilyennek hitték. És mint ahogy elképzelik ma is. Úgyhogy írd csak meg.
Itt van az unokatesóm, Adri, na, ő például mindent feldönt és kiborít. Közös étkezések alkalmával nem is nagyon mer leülni senki melléje, mert tuti, hogy Adri ráborítja a levest. Minden szándékoltság nélkül, egyszerűen véletlenül rákönyököl a tányér szélére, vagy ilyesmi.
Kinga arrafelé nézett, amerre Feri papa koszos, görbe mutatóujja irányult: a pult túlsó sarkában lévő műanyag edényre, amelynek átlátszó fedele alól egy nagyobbacska pogácsa és egy kisebbecske zsömle bámult vissza szomorkásan reá.
A társasutazáson volt egy dekoratív külsejű, meghatározhatatlan korú hölgy, aki nemcsak a szépségével – egyesek szerint kihívó, sőt botrányos megjelenésével – keltett mindjárt a társasút elején feltűnést, hanem a megközelíthetetlenségével is a kivételek közé tartozik.
Törődést és figyelmet igényelnek. De ezek valójában egyszerűen betartható és könnyen megjegyezhető szabályok. Mint a szabályok jelentős része. Nem ellened szólnak, hanem azért vannak, hogy minél több és minél tartósabb örömöd legyen a lemezhallgatásban is.
Utóbb mindenki úgy emlékezett, hogy Katinak tűnt föl először a szag. Az biztos, hogy ő tette elsőként szóvá. Lehet, hogy mások is észrevették, csak addig nem akarták megemlíteni. Bizonyára a csordaszellem miatt.
A kényszerűség úgy hozta, hogy idén nem nagyon fogunk télvíz idején odahaza pólóban és kisgatyában ülni. Persze, úgy tudom, vannak országok, ahol a környezettudatosság jegyében ez eleve régóta nincsen így. Bennünket most inkább a szegénység visz a takarékosságra.
Ladó meglepődött a meghívón. Nem azon, hogy kerti partira invitálták, elvégre különösebb beképzeltség nélkül is tisztában lehetett azzal, hogy a város megbecsült személyiségének számít. A meghívó szövege azonban furcsa és sejtelmesen szűkszavú volt.
A szállással nem volt baj, és itt legalább a légkondira meg a villanytűzhelyre se kellett figyelni az átlagfogyasztás esetleges túllépése miatt. Csaba viszont folyamatosan morgott az árakon.
„Írnánk a fagyizóról. Forgatnánk is pár rövid videót. És ehhez meg kéne kóstolnunk az összes fagyitokat. De cserébe, megígérjük, tök jót írunk meg mondunk a helyről.”
