A borfogyasztás arányának zuhanása elsősorban a minőségi borkultúrára mért csapást jelent, az alkoholisták számát viszont nem csökkentette.
Míg hajdan szarvassal és őzzel, borzzal és lódarázzsal hadakoztam a fürtökért a dombtetőn, most a domb aljában, Egrihegyalján a levegőtlenségtől szenvedünk.
Egyezséget kötöttünk, ha megnézzük Ravenna, Ferrara, Bologna bazilikáit és kápolnáit, várait és múzeumait, három napot eltöltünk egy hamisítatlan vidéki fogadóban, ahol szekkók és freskók helyett borban és olívaolajban mártózunk meg.
Beszéltünk már sok borásszal, kérdeztük, sőt felelősségre vontuk őket, mint pH-inkvizítorok a bujkáló Pasteurt, hogy hová tették a savakat. Ezt keresik a fogyasztók, jött rendre a válasz (áldialógus), kicsit szégyenkezve, vállvonogatva. Ezt keresik?
Örülök annak is, hogy a nemzetközi díjakat is szüretelő sztárborászatok mögött a hátország is mutat életjeleket néha: ismerek olyanokat, akik külföldi nyaralás helyett tetszhalott szőlősorokra vesztegetik a pénzüket.
Kártékony felfogás, miszerint fröccsbe gyengébb bort kell keverni. A képlet végtelen egyszerű: jó borból inni-, rossz borból csapnivaló fröccs kerekedik.
A Kispál és a Borz lépett fel a Bátorkeszi Borfesztiválon, Szlovákiában. Mi is megnéztük, hogy talált egymásra a bor és a zene.
A fröccs: szerelem csalódás, elhajlás szégyen, gondolat cáfolás, könnyű mámor fejfájás nélkül. A bor tézis, a szóda antitézis – a fröccs szintézis. Így inni délután – világnézet.
„Ez más világ”, mondogatta mindig Bali Jóska szőlőszomszédom, akivel kapcsolatom a külső hőmérséklet és Malligand-fok hullámzásával paralel hullámozott. De igaza volt. Más világ ez. Itt a szőlő kapás, az agyag „irigy”, a kancsó kéretlen telik.
Mind tudjuk, mi lesz a sorsa az esküvőkre, keresztelőkre dugdosott Aszúknak. Valahogy így járnak a nagy műre tartogatott gondolatok is.
Száz év is kevés volt, hogy a név beíródjon a magyar borisszák emlékezetébe, nadrágszíjnyi telken elfér az összes tőke: ma fél hektárnál kisebb területen, s egyedül a Büttner Borászatnál foglalkoznak a fajtával.
Mára szűk húsz hektáron ugyan, de egyre több birtokon találkozhatunk a Rózsakővel. Kettőről írok ma, két igen különböző egyéniségről. Egyikük a megtartó női archetípus, másikuk az áradó, ősi férfierő: egyik rózsa, másik kő.
Főisteni ambícióit prolongálnia kellett a Zeusnak, ahogy maradékcukros vargabetűk is kerültek az olimposzi tanösvényre. Viszketeg önérzetét szíthatta, hogy egypetéjű ikertestvérei is születtek.
Nem kisebb zuhanás a soroksári Tesco felső polcáról a kiárusított mindenfélék közé esni, mint az Olimposzról az Etna gyomrába. Ha üzletvezető százalékol is le, nem istencsaládon belüli erőszak. Így bukkant rám a félárú Büttner Vulcanus szezonutós csoki mikulások gyűrűjéből.
Három férfi leül bort inni. Ez nem egy vicc felütése, hanem most induló rovatunk lényege és esszenciája. Ritkán kóstolt fajták, párhektáros családi pincészetek, rivaldafénytől távol eső borvidékek. És a véleményünk. Őszintén, érthetően. Kóstoljon velünk!