Brit tudósok megállapították, hogy a hűtőmágnes az üdülés emlékeit leghatékonyabban előhívó szuvenírtípus.
Vevő és eladó összekapaszkodását a bakácsboltban a kétkeziek közös nyelve fémjelzi. Ha még találsz efféle üzletet, mindjárt hallani fogod. A fizikai munkások nagy családja.
Egy ismerősömnek megemlítettem, hogy olyan érzésem van, mintha figyelnének. Röhögött, hogy üldözési mániám van, de egy pasas állandóan feltűnt a környezetemben: utcán, üzletben, a munkahelyem előtt. A negyedik vagy ötödik alkalommal megszólított, hogy beszélni akar velem.
Elég sok fotót készítettem, anyámról, apámról, barátokról, nőkről, házakról és éjszakákról, az utóbbi időben magamról is. Aztán majd egyre kevesebbet fogok. Az életet majd nem zsánerekben akarom látni, hanem megnyugtató összefüggéseiben.
A „Sorstalanság” sokat köszönhet Nietzschének, egy helyen meg is idézi őt, mégpedig az Auschwitz-fejezet egy empátikus víziójában, amely feltűnően emlékeztet a Wannsee-konferenciára – írta Kertész Imre egy régi levelében.
A téli hideg zord napjain esténként pokrócba és emlékeinkbe burkolódzunk, újra meg újra előveszünk néhány jó öreg családi fényképalbumot, melyek lapjaira szimmetrikus rendben évről évre emlékhagyó bölcsességgel fekete-fehér papírképeket ragasztottak eleink.
Kattintásvadászat. Úgy tisztességes, ha rögtön leleplezem magam. Rózsákról lesz szó, meg emlékekről, nem a néhai kormányzó és Juhan Kukk észt politikus titkos tárgyalásáról – és legfőképpen nem norvég altesti szlengről.
Arra gondolok, úgy éltél, hogy nem láttalak meghalni, és úgy haltál meg, hogy nem láttalak élni.
Mérettől függően 10 és 20 ezer forint közötti jent kell fizetniük értük.
Nem irigylem a jövő történészeit, akik a sötétben fognak tapogatózni, amikor rekonstruálni akarják egy lassacskán láthatatlanná váló korszak magánéletét.
Negyven-akárhány éves fejjel ideje lenne már leszámolnom azzal a tévképzettel, hogy várok valamit egy helytől, hogy arra számítok, valami majd történni fog a vágyott megérkezés pillanatában.
Hogy Molnár Ferenc iparos volna-e? Nem hinném. Kétségtelenül a karaktereiből szólal meg, az nem igaz, hogy egyáltalán nem hagyja ott a személyisége nyomát.
Azt mutatom, sugallom, a testem arról beszél dadogva, hogy nem érint meg különösebben ez az egész, hiszen csak egy nyomorult fotó, na és aztán.
Amikor gyerek voltam, tehenek bőgtek, földutak kanyarogtak, meg poros téglarakások álltak a város szélein. Azoknak lehetett búcsúzóul viszlátot inteni.
Mifelénk nem volt szükség a diócskázáshoz sem karácsonyra, sem lakodalmakra, megtették a dolgos hétköznapok közé ékelődő vasárnapok.