A tervezett „szuverenitásvédelmi” törvénnyel új ellenségképet farag a kormány, de könnyen elveszítheti az indulatok feletti kontrollt.
A világ számos pontján áll szivárványszínű pad, és az emberek többnyire ugyanazzal az identitással kelnek fel ezekről, mint amivel leültek. Csak közben kipihenik magukat. Nálunk erre egyelőre nincs lehetőség.
Bajban lennénk, ha még el is hinnék, amit összehordanak, habár egyiknél-másiknál rezeg a léc, hogy tényleg akkora kretén, mint amit a nyilvánosságban mutat magáról.
Olyan autóban ülünk, aminek minden kereke kidurrant.
A 2018-as választást megelőző kormánykampány kitűnően mutatta be, hogyan tölthető meg a tábor feje a kormányzati propagandaüzenetekkel, és miképpen tartható is benne, hogy még véletlenül se kússzon más téma az agyakba.
A háborús retorika már nem csupán metafora, s ahol élet-halál harcot kell vívni, ott lényegében minden eszköz megengedett, igazán szabályok sincsenek.
Hazaáruló politizálásal vádolja a magyar baloldalt a házelnök.
Hogy a magyar miniszterelnök most ténylegesen meghatározza az események menetét, vagy a (rossz) híre nagyobb a befolyásánál, már fogós kérdés.
Az ellenségkereső gépezet ezúttal valóban a tűzzel játszik. A cigányok itt élnek közöttünk, tömegesen, nem úgy, mint a migránsok.
Lesz itt még Karácsony Gergely cigánysimogató és Jakab Péter a börtöntöltelékek barátja.
Ennyi közpénzt politikai agymosásra bárki szégyellt volna elkölteni.
Az Arab Liga és az Európai Unió egyiptomi csúcstalálkozójának a magyar kormányfő kézjegye is rákerült arra a közös nyilatkozatra, ami a gyűlöletre való uszítást is elítéli.
Ennek az irgalmat nem ismerő politikának az elutasítása nem baloldali vagy jobboldali, kormánypárti vagy ellenzéki ügy, hanem civilizációs kérdés.
Sokaknak szolgált kielégülésül, hogy a píszí utáni világban immár „büntetlenül” négerezhetnek, faji homogenitásozhatnak és migráncsozhatnak.