Két teljesen különböző sors, de egyvalami közös volt: az otthontalanság. Két, hosszú évekig hajlék nélkül élővel beszélgettünk, akik lehetőséget kaptak, hogy egy-egy fővárosi bérlakásba költözhessenek.
Jelenleg 22 fedél nélküli fertőzöttről tudnak, mindannyian kórházban vannak.
Közel négyszáz embert vizsgáltak meg.
Karácsony Gergely „antidemokratikus, egyeztetés nélküli” döntéséről beszél Borbély Lénárd.
Karantén alatt van két hétig a teljes intézmény, a Vöröskereszt több önkéntese beköltözött a szállóra, hogy működjön az ellátás.
Nemcsak az egészségügy fejlesztésének korábbi elodázása, de a hajléktalanság-probléma szőnyeg alá söprése is most mutathatja meg igazán következményeit.
Carlos Lattes Pavez egész életét a hajléktalanoknak szentelte. Az általa létrehozott alapítvány fedél nélküli gondozottai jelentős részét kivezeti a szociális gondoskodás soha véget nem érő mókuskerekéből.
A hajléktalanszállón fonnyadt el, szó szerint csont és bőr volt az utolsó hetekben. Minden kezelést visszautasított, nem vette be a gyógyszereit.
„Jaj, főnök, ne tessék haragudni, nem akartam én semmi rosszat, csak tele lett az agyam fájdalommal. Képzelje, szerelmes vagyok.”
„Ha ilyen szép helyen lettem volna gyerek, ha ott nőttem volna fel, talán nem lett volna belőlem egy sittes csöves.”
Ha Józsi őrült, hát őrült, mindenesetre az, amit mond, sokkal izgalmasabb és inspirálóbb normális embertársaim jobbára unalmas szövegelésénél.
A Menhely Alapítvány fővárosi, Vajdahunyad utcai hajléktalanszállóján jártunk.
Ügyvédek, társadalomtudósok és orvosok is tiltakoznak. Az eljárások felfüggesztése mellett szakmai párbeszédet szorgalmaznak a hajléktalanság visszaszorítása érdekében.
„Ezek az emberek már olyan betegségekkel, mentális problémákkal és sokszor függőségekkel küzdenek, hogy lehetetlen egyik napról a másikra szállóba parancsolni őket.”