Egy újabb kórokozót legyőztünk, de az HBO-nak hála most megnézhetjük, hogy mi az, ami biztosan elpusztít bennünket. Mindezt ráadásul a klímaváltozással is összekapcsolja a széria.
A hasonló filmeket ma már csak jóindulattal lehet horroroknak nevezni. A 2019-es Gyerekjátékkal szemben a M3ganban már vér sem folyik, de most is jókat derülhetünk.
A nemrég mozikba került finn pszichológiai horror, A keltetés tökéletesen bemutatja, hogyan neveljük ki szép lassan lelkünk sötét énjét.
Negyven éve mutatták be a paranoia filmes megjelenítésének mesterművét: A dolog emberi alakot öltő idegen lénye ma is ugyanolyan hátborzongató, mint 1982-ben.
Elkerülhetetlen kliséi és kötelező túlzásai ellenére kiemelkedik a jelenlegi sorozatdömping alkotásai közül. Jó arányérzékkel idézi meg a nyolcvanas éveket, és nem ragadja magával a kényszeres aktualizálás vágya, mégis kellően naprakész.
A láthatatlan emberben és a Nyelésben is a kapcsolaton belüli elnyomás módszereivel kell szembesülnünk.
A rendőrség ismeretlen tettesek ellen nyomoz.
Az Aki bújt elsőre olyan, mintha ötvöznék a kegyetlen rituálékat prezentáló Tűnj el-t a tavalyi év egyik közkedvelt akciójával, A bosszúval.
A Mi horrornak álcázott vígjáték, amely azonban egy ponton a rémisztő után a mosolygós maszkot is ledobja magáról.
Ari Aster filmjeiben van valami furcsa és megmagyarázhatatlan.
Stephen King műve, a Kedvencek temetője a végső búcsútól való rettegést, az elengedés lehetetlenségét mutatja meg.
Frankenstein története még most is hatással van az emberekre, pedig idén már kétszáz éves.
Sokat vártak David Robert Mitchelltől a Valami követ után, de a Kaliforniai rémálom nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A gyászfeldolgozás iszonyatát ijesztő pontossággal ábrázolja a film, ám sajnos nem elégszik meg ennyivel.
Másfél órás csendet ígér az év egyik legrémisztőbb filmje, a Hang nélkül.