A tündéri politikus emlékére

A tündéri politikus emlékére

Az Isépy Tamás mellett eltöltött időszak felért egy egyetemi kurzussal. A sors nagy ajándéka, hogy a beosztottja lehettem, és hogy – talán nem nagyképűség – a barátságába fogadott. Amit a gyakorlati politizálásról gondolok, azt mindent tőle tanultam.
Az Árpád hídi halál tanulságai

Az Árpád hídi halál tanulságai

Fejétől bűzlik a hal. A kormányzó egy múlt századi, elavult és hamis fejlődésmítosz rabja, alattvalói pedig rátesznek még egy lapáttal, és biztos kézzel viszik az ezerszer megjárt és mindig újra üdvözítőnek hazudott zsákutcába az országot.
Nyílt levél Kubatov Gábornak

Nyílt levél Kubatov Gábornak

Eddig azt hittem, amikor Nemzetvezető Urunk keresztény szabadságról beszél, az azt jelenti, hogy nekünk, Keresztény Magyaroknak, akik a rendszer elitjét képezzük, bármit szabad. Lophatunk, hazudozhatunk, uszíthatunk, pedofilokat menekíthetünk.