A népszámláláskor önmagukat szittyaként meghatározó 2439 rejtélyes honfitársunk nyomába eredtünk.
Lesz vármegye, főispán, gondoskodáspolitika. Az irány világos, nevezzük nevén: kései középkor. Az épül itt körülöttünk, és azt látjuk, hogy ennek több millió honfitársunk örül.
A Hosszúlépés Budapesten című könyv kiváló társként szolgálhat, mikor egyedül, a saját tempónkban szeretnénk nyomába eredni a főváros múltjának.
A magyar miniszterelnök felismerte, hogy a múltból tanulni lehet. Méghozzá azt, miként lehet Magyarországon tartósan hatalmon maradni többpárti politikai rendszerben.
A trianoni zsákutca, a trauma máig fogva tart minket, szabadulni eddig sem dühödt próbálkozásokkal, sem radikális önmegtagadásokkal, sem romantikus illúziókkal nem sikerült.
Két egyre vállalhatatlanabb szekta tartja kézben Amerikát, ahol a preventív sorozatgyilkosság koncepciója ma már legitim felvetés.
Szép, fényes, piros patronos szódásszifont készítek elő. Az is, akár az írógép, a tárgyba öntött múlt. Arról meg egyáltalán nem baj, ha sokat tud az ember. Nemcsak okosabb lesz, több is.
Mi már a jelek szerint végképp képtelenek vagyunk élvezni és megélni a pillanatot.