Mindegy, honnan, de nem mindegy, mikor kapunk művészeti nevelést. Legjobb, ha a legfogékonyabb éveinkben. Aki jó alapokat kap, adott esetben még a tárlatvezetést is nélkülözni tudja.
A művészet, a kultúra a legnemesebben értett feleslege, s így luxusa az emberi léleknek, szellemnek. Felesleges, tehát nélkülözhetetlen. Ne fogyasszuk el, ne emésszük meg, ne üresítsük ki szavakkal.
A köznép elől korábban is elzárt, a sikeres árverés után pedig csak a milliárdosok házában látható képekhez, rajzokhoz, kéziratokhoz, metszetekhez nem ragasztózhatta oda magát az emberiségért felelős társaság egyetlen tagja sem. Ez volt az évszázad legolcsóbb biztosítása.
Az elmúlt évtized folyamán Amerikában és Európában is végbement ideológiai polarizálódás eredményeként a nyugati civilizáció mára oda jutott, hogy saját nevelésű szélsőséges ideológusai kezdik felszámolni a kulturális örökségét.
Az olasz város polgármestere meg is hívta a floridai művészettörténetet tanító Hope Carrasquillát, hogy élőben csodálhassa meg Michelangelo híres alkotását.
Nincs sok idő hátra, hogy az ember már ne tudjon különbséget tenni. A közeljövő egyik forró vitatémája pedig a mesterséges intelligencia keltette szintetikus média észlelése lesz majd.
Pillanatnyi világunkban olyan szempontok uralkodnak a politikában, melyek szerint a kultúrának reprezentatív szerepet kell betöltenie, amibe bizonyos művészeti produktumok nem férnek bele – mondta a művész podcastunkban.
A művészet ereje című kötet a művészet és a propaganda, az alkotás és a politika közötti izgalmas, nemegyszer meglepő összefüggések feltárására vállalkozik.
Felnőtt egy nemzedék, amelyet kiforgattak az örökségéből. A múltat nem ismeri, a jelent nem érti, a jövőtől semmi jót nem remél. Fogalma sincs arról, hogy kicsoda, mert a fogalmak, amelyek segítségével kilétéről számot adhatna, értelmüket veszítették.
Ladó meglepődött a meghívón. Nem azon, hogy kerti partira invitálták, elvégre különösebb beképzeltség nélkül is tisztában lehetett azzal, hogy a város megbecsült személyiségének számít. A meghívó szövege azonban furcsa és sejtelmesen szűkszavú volt.
Lassú folyású, elmélyült könyv a Csendélet, amely arra emlékeztet: ünnepelni kell az életet.
Elfelejtjük: a talaj mindig csak lehetőség, nem tesz velünk semmit; mi teszünk vele, ha akarunk – s ha akarunk, az az agrikultúra (ha úgy tetszik: terroir). Századok kínálta lehetőség persze, nem csekélység, de mindig a ma válasza teszi azzá, ami.
A hatalom kutyájává tett alkotó nem alkotó többé. Egy idő után meg sem várja, hogy felülről érkezzen a parancs: tudja ő azt nagyon jól, kivel nem szabad dolgozni, mit nem szabad mondani, kinek nem szabad pénzt juttatni.
A Krisztina körúton lesz látható az alkotás.
Sokan úgy gondolják, hogy a kékség tovább már nem fokozható.