Kiteljesedett az év végi adok-kapok az ellenzék és a kormánypártok között.

Kiteljesedett az év végi adok-kapok az ellenzék és a kormánypártok között.
A magyar kormány sorosozása valójában a demokrácia egyik legfontosabb alapelvének megkérdőjelezése.
Cinkotai története egyedülálló a magyar politika világában. Vidéki polgári-konzervatív család sarja volt, a hazai belpolitika aranyhalas kacsaúsztatójába mégis meteorként csapódott be, ez pedig egy különös eredetmítosszal magyarázható.
Bár barátaik meglepődtek, Bíborka és Taksony tudták: mindketten csak maszkot viselnek a világ felé, de amúgy egymásnak vannak teremtve.
Nem ördögtől való, hogy a politikusnak köze van a gazdasághoz, de ne a pénzszerzés legyen a tevékenysége fókuszában – mondta a korábbi kancelláriaminiszter, aki Winston Churchill munkásságáról adott ki könyvet.
Hiába a zöldek nyugat-európai felemelkedése, ha a magyar politikai valóság egészen más törésvonalak mentén szerveződik.
Ami paródia, azt muszáj annak is tekinteni, ellenkező esetben akkora marhák leszünk, hogy a fal adja a másikat.
Lehet azt mondani, hogy az ellenzéki pártok pusztán a hatalom megszerzéséért teszik félre sokáig kibékíthetetlennek vélt ellentéteiket. De nem ez minden politikai együttműködés alapja?
Nekünk ilyen elit jutott: közönséges, vulgáris, de nem utolsó sorban alattomos. Alattomos, mert a legelemibb, tudatalatti ösztöneinkre igyekszik hatni.
Normális esetben egyféle válasz adható erre a kérdésre. Csakhogy egyáltalán nem élünk normális időket.