Megöli a humort, az iróniát, az önreflexiót. Voltaképpen magát a klasszikus értelemben vett, érvelő vitákra épülő politikát.
Oly korban élünk mi e földön, amikor a politikus, ha hazudásból kifolyólag tetten érődik, nem fülét-farkát behúzva somfordál elfele a közéletből, hanem büszke reá.
Magyarországon ma nem a politikai filozófiák vetélkedése a legfontosabb kérdés, hanem a tisztesség és a tisztességtelenség küzdelme.
Nincs olyan szabad és gazdag nemzetközösség ma a világon, amely nehezen megteremtett és nagyon vigyázott eredményeit a liberálisokkal szembeni politikára építette volna fel.
2020-ból visszatekintve jól látszik, mennyire ugyanazokat a köröket futottuk le újra és újra a kétezres évek második évtizedében.
Szerintem az Antall által képviselt politikai középirányzatra ma is szükség van, sőt igény is van rá.
A 2020-as esztendő meghatározó lehet Magyarország számára. Valódi sorsfordulat jöhet, vagy marad a közöny.
Ellenerő híján ma is újratermelődhet mindaz, amit a legújabb kori magyar történelemben a lényeglátó elmék megláttak és leírtak: a Tiszák és Horthy korának anomáliái.
A humorista a hitalapúvá vált politikáról, fideszes káderhiányról, kipcsak örökségünkről, a szerkesztési gyakorlattá vált álhírekről és a Gothár-ügy fájdalmairól. Interjú!
A vakondok generációk óta alagútfúrással foglalkoznak, minek ide közbeszerzési pályázat?
Marosvásárhelyen mutatták be Henrik Ibsen A nép ellensége című drámáját, amely a polipként mindent megfojtó korrupcióról szól.
A hatalom cinikus és kíméletlenül célratörő volt kétezer éve, s az ma is. De a keresztény ember jól tudja – mi más is lenne a jézusi történet tanulsága? –, hogy létezik felsőbbrendű hatalom és igazság.
Dióhéjban így lehet jellemezni Oplatka András Fischer Ádám Kossuth-díjas karmester életútjáról írt kötetét.
Dívik a kormánypártban és a sajtójában egy kedves szokás. Fideszes politikusok és újságírók gyakran becézik ellenfeleiket.
Szükség lenne egy szabadelvű-konzervatív, a keresztény és szociális, a nemzeti és a zöldértékeket felvállaló polgári pártra, amely egyensúlyozó erőként megteremthetné az egyéni körzetekben a hiteles koordináció, a választások után pedig a koalíciós kormányzás feltételeit.