1987 és 1994 között a művészvilág 55 elismert kiválósága volt hajlandó átvenni Spéter Erzsébet magáról elnevezett díját. Volt köztük, aki kétszer is. Példájuk igencsak ártalmassá vált a hazai művészek méltóságának értékállóságára nézve.
Sör és virsli – mára csak ezek idézik a szocializmus egykori május elsejéinek hangulatát, ahogy a munka ünnepe is csak nevében őrzi egykori funkcióját. De mégis honnan ered ez az ünnepünk?
A mostani húszévesek közül egyre többen jutnak például arra a következtetésre, hogy ha a hazai adottságok ezek, és nekik választaniuk kell az új párthűbéri rendszer és a régi államszocialista örökség között, akkor mégis inkább egy másik országot választanának.
Valaki odajött, és a szó legszorosabb értelmében méterre vásárolta a könyveket. Mutatta, hogy milyen hosszú sort szeretne, mert új bútort vettek, s a szekrény polcrészét meg kellett tölteni szép, színes kiadványokkal.
Három generáció, három magyarországi sors a XX. század elejétől a XXI. század kezdetéig. Benedek Szabolcs regénye flott, ember- és környezetábrázolásai plasztikusak.
Ahogy az a rendszer összeomlott – hatalmas káoszt és károkat hagyva maga után –, ugyanúgy ennek sem lesz más a sorsa: elemeire fog szétesni, ha eldől az első dominó.
Épp ugyanannyi idő eltelte után, amennyit eltöltöttünk a krumplilevesessel is, legalább annyit megtanultunk, hogy semmi nem tart örökké. Kérdés, nem tévedünk-e most is?
Kádár posványát már régen magunk mögött hagyhattuk volna, de csak még mélyebbre süllyedtünk.
Október 7-én szolgáltak ki utoljára ügyfeleket abban a harmincöt budapesti postahivatalban, amelyeket alacsony forgalomra hivatkozva zártak be. Ennek apropóján egy Fortepanon talált kép segítségével felidézzük, milyen szerepet töltöttek be egykor életünkben a posták.
Megdöbbentő az az arcátlanság, ahogy a szakmájuk becsületéért kiálló dolgozók, jelen esetben a pedagógusok jogait a kormányzat sárba tiporja. A jelenség mögött nem nehéz felfedeznünk a szervezett érdekvédelem hiányosságait, a viharos történelmi hátteret.
Sorra tűnnek el, vesztik el meghatározó vonásaikat a modern magyar építészet legfontosabb alkotásai. Lebontásuk jóval kisebb felzúdulást kelt, mintha egy klasszikus pesti bérháznak esnek neki a buldózerek.
Vajon egy nyugat-európai polgár fel tudja fogni ma, mi az az évszázadok óta a közép-európai népekbe rákosodott félelem, amelynek kihasználásával választások sorozatát lehet megnyerni?
Összesen három oroszt ismertem személyesen. Allát, Rakétát és Szaratovot. Rakéta egy porszívó volt. Az ötvenes évek végén látta el vele a KGST-országok háziasszonyait a szovjet ipar, de még a hetvenes években és később is sok háztartásban alkalmazták ezt a korai droidot.
Amikor a szocializmus kígyóbőrét levedlettük, mindannyian abban reménykedtünk, hogy egy „igazi demokráciában” sérthetetlenebbül tehetjük a dolgunk, és éppen, mert ebben is csalódnunk kellett, ma dühösebbek vagyunk a jelenre, mint a múltra.
Bagatellizálni próbálták az egészet: nem nagy ügy, néha elmegyek egy-egy író-olvasó találkozóra, vagy Pestre utazom az ismét megnyílt szamizdatbutikba, és elmesélem vagy leírom az ott tapasztaltakat Horváth hadnagynak.