Vajon nem mindannyian egy kicsit „durrantós Lacik” is vagyunk ebben az országban? Bizalmatlanok egymás iránt, távolságtartók és bezárkózók?
Csendes szolidaritási megemlékezést tartanak október 11-én, szerdán este hét órakor a Dohány utcai zsinagóga előtt, a Herzl téren.
A félművelt, így a világ dolgaiban bizonytalan tömegek a konteók, az álhírek, az irracionalitás világában keresnek kapaszkodót. Ilyen Magyarországot szeretnénk?
Egy kérdésen azóta is rágódom. Ha még Gyurikának sem tudunk segíteni, mitől reméljük a csodát? A társadalmi összeborulást?
Az idei advent kicsit más lesz, mint a korábbiak. Kevesebb lesz a csillogás, kevesebb a fény, de remélhetőleg több lesz a „bennünk levő szolidaritás” – mondta Karácsony Gergely.
Mit tegyünk, ha a hatalom összefogás helyett a széthúzásban érdekelt?
Valami megváltozott. Több lett. Nagyobb. Kiterjedtebb. Átfogóbb.
Szekértáborok helyett az erkölcsre, gyűlöletkeltés helyett a szolidaritásra kell hagyatkoznunk – mondta ünnepi beszédében a főpolgármester, aki öt pontban vázolta Budapest felemelkedését.
A Fidesz a magyarok legrosszabb tulajdonságára épít, védekezni csak összefogással tudunk ellenük – üzente a képviselő.
Azt, hogy segélyhívás vagy segítségnyújtás helyett többen a halálba zavartak volna egy kamaszt a főváros közepén, nem függetleníthetjük a magyar társadalom aktuális lelkiállapotától.
Az ügyről való vélekedés hídként köti össze Magyarország társadalmi csoportjait.
A hatalom minden tőle független, kritikus hangot elnémítana.
Mennyire hiányzik nálunk a társadalmi szolidaritás? Karácsonyi lapszámunkban erről osztotta meg véleményét Zgut Edit, Jeszenszky Géza és Orosz László. II. rész!
Számos szólásunk, mondásunk van arról, mennyire hiányzik nálunk a társadalmi szolidaritás. Lukácsi Katalint, Bojár Gábort és Konok Pétert kérdeztük.
Az érintettek semmibevétele, a párbeszéd, a közös gondolkodás hiánya, a nyers erőszak oda vezetett, hogy a kulturális, művészeti élet, az egyetemisták a NER eróziójának új dimenzióját hozták és hozzák létre.