Az egészségügy nem tud összeomlani, de a gödörnek nincs alja – állítja a Magyar Orvosi Kamara november végén megválasztott elnöke. Kincses Gyula a szervezet korábbi belső ellenzékének számító Újratervezés orvoscsoport jelöltjeként közel kétharmados győzelmet aratott elődje, a kamarát 16 évig vezető Éger Istvánnal szemben. Lapunknak adott interjújában kifejtette: amíg a várólisták kockás füzetben, ceruzával vannak vezetve, addig nem fog megszűnni a korrupció sem. A paraszolvencia elleni küzdelem során nem csak a béreket kell rendezni, komoly strukturális átalakításra is szükség van.
– Ön gyurcsányista?
– Nem.
– Pedig a pártsajtó ezt állítja önről. Játszott a csapatában is, igaz, ennek már 12 éve. Tehát már elmúlt?
– A Gyurcsány-kormány ideje alatt hét hónapot töltöttem államtitkári pozícióban. Ezt soha nem is tagadtam. Mint ahogy azt sem, hogy a politizálást a rendszerváltás után az MDF színeiben kezdem meg, az első szabadon választott parlament képviselője voltam. Majd miután úgy ítéltem meg, hogy az 1996-ban pártelnöknek megválasztott Lezsák Sándor vállalhatatlan irányba ment, átigazoltam a Szabó Iván-féle Magyar Demokrata Néppártba. ’97-ben aztán ennek is vége lett, azóta pártkötődésem nincs, nem voltam, vagyok egyetlen pártnak sem a tagja. Szakpolitikusi szerepet azonban több kormány idején is vállaltam: éveken át dolgoztam Orbán Viktor tanácsadójaként és kormányzati háttérintézmények vezetőjeként. Ennyi erővel lehetnék tehát orbánista is.
– A múlt héten járt bemutatkozó látogatáson Horváth Ildikó egészségügyi államtitkárnál. Hogy fogadta? Gyurcsányistaként? Fönt is nyomják a sajtóból ismert narratívát?
– Szerencsére nem. Amikor átvettem a MOK vezetését Éger Istvántól, az volt az első dolgom, hogy minden szakmai tömörüléssel, érdekképviselettel, szervezettel felvegyem a kapcsolatot. Ebben egyvalakit nem sikerült megelőznöm, pedig igen előkelő helyen volt a listámon: Horváth Ildikót.
Éger István: Nincsenek orvosbárók | Magyar Hang
Ha azt mondanám, hogy nem, akkor baromi nagyot hazudnék - felelte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke arra a kérdésre, hogy fogadott-e el valaha paraszolvenciát. Éger István lapunknak adott interjújában kifogásolta, hogy a MOK megreformálását célul kitűző Újratervezés nevű csoport körül több ellenzéki párt is megjelent, ám az nem zavarja, hogy a kamara felügyelőbizottságát a Jobbik tavalyi egészségügyminiszter-jelöltje vezeti.
– Éger István azt nyilatkozta, hogy a MOK következő vezetését kitűnő infrastruktúra, jó szakemberek és gondosan előkészített béremelés várja. Meg tudja mindezt erősíteni?
– Részben. Az orvosi kamara infrastruktúrája valóban jó, ez igaz a székházra, és arra is, hogy van működőképes országos hálózat. Ezt kell élettel megtölteni. Még nincs két hete, hogy a kamara küldöttgyűlésén megválasztottak, így a valós helyzet feltérképezése, a szekrények kinyitása még előttem van. Nem tudom, hogy lesznek-e csontvázak. Ami az előkészített béremelést illeti, valójában nem tudjuk, hogy mi tekinthető elkészítettnek, és mi vágynak. Annyi kijelenthető, hogy a labda a kormánynál pattog, de egészen biztosan nem az egészségügyi államtitkárság, vagy az Emberi Erőforrások Minisztériuma szintjén. A döntési jogkör, illetve a kasszakulcs ugyanis nem náluk van. De az érdemi folyamatba nem lettem beavatva, és lehet, hegy Éger István sem. Az államtitkár asszonnyal informálisan teljes egyetértés volt, hogy rengeteg közös feladat lenne, de mindnek előfeltétele a bérek rendezése.
– Az egyik legfontosabb ügy, amit a MOK választási kampányában az Újratervezés orvoscsoporttal a zászlajukra tűztek, a hálapénz megszüntetése. A kamara korábbi vezetése és a kormányzat is anyagi kérdésként tekint a paraszolvencia ügyére, míg önök morális aggályokat is hangoztatnak. Mikor gondolják újra az etikai kódexet?
– Hadat üzenünk a hálapénz ellen, amely nemcsak okozata, hanem oka és konzerválója is számos problémának. Abban egyetértés van, hogy a bérek rendezése nélkül nem lehet visszaszorítani a hálapénzt. El kellene végre jutni odáig, hogy a politika számottevő, érzékelhető bérrendezéssel végre elismerje az orvostársadalom munkáját, kiemelt fontosságát. Ha ez megtörténik, utána kerülhet napirendre a paraszolvencia ügye, amelynek visszaszorításához komolyabb változások kellenek. Először is meg kell teremteni a transzparenciát: amíg a várólisták kockás füzetben, ceruzával vannak vezetve, addig nem fog megszűnni a korrupció sem. Szintén fontos a minőségbiztosítás feltételrendszerének megteremtése. Hiszen ha a garantáljuk, hogy a közegészségügyben mindenki ugyanazt a szolgáltatást kapja függetlenül attól, hogy ismerőse-e a főorvos, vagy hogy mennyi pénze van, akkor nem lesz létjogosultsága a paraszolvenciának sem. Ha mindez megvan, akkor meg kell értetni a társadalommal, hogy pénzes borítékkal nem lehet elérni gyorsabb, magasabb színvonalú ellátást a közegészségügyben. Ehhez széles körű társadalmi kampányra van szükség.
Piros lapot mutattak az orvosok a kormánynak | Magyar Hang
Nagy várakozások előzték meg a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szombat délelőttre, a Vasúttörténeti Parkba meghirdetett nagygyűlését, amely nem sokkal a fél 11-es kezdés után már füttyszótól, bekiabálásoktól volt hangos. Az orvosok piros lapot mutattak fel Szalay-Bobroviczky Vincének, a Miniszterelnökség helyettes államtitkárának, Horváth Ildikó egészségügyi államtitkár szemeiből pedig könnyeket csalt elő az orvosok felháborodása.
– Több évtizedes szokásról van szó, amit néhány év alatt akarnak megváltoztatni.
– Senkibe, így a magyarokba sem kódolt genetikailag a hálapénz adása. Erre jó példa a magánegészségügy: a beteg ott sosem ad paraszolvenciát, hanem kifizeti a kezelés díját sokszor ugyanannak az orvosnak, aki az állami egészségügyben is ellátná – és elfogadná a zsebébe csúsztatott borítékot. De mondok egy másik példát is: amíg volt vizitdíj, a járóbeteg-ellátásban drasztikusan visszaszorult a hálapénz. Az emberek úgy voltak vele, hogy háromszáz forintos vizitdíj leperkálása után már nem kell fizetni ezreket. Persze a vizitdíj csak ebben a szektorban ért el ilyen hatást, a fekvőbeteg-ellátásra érdemi hatása nem volt.
– Hogyan tennék érdekeltté az orvosbárókat a paraszolvencia visszaszorításában?
– Azt feltételezem, hogy tisztességes bérek és megfelelő társadalmi nyomás mellett egyszerűen kínos lesz elfogadni. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az orvosbárók jellemzően szakmailag a legmagasabb szintjét képviselik, akik ehhez méltó anyagi megbecsülésre tartanak igényt. Ahhoz, hogy ez meglegyen, elvállalnak olyan feladatokat is, amelyek szakmailag nem jelentenek kihívást, viszont szépen fizet. Mi más indokolja, hogy jó nevű szülészek rutinszüléseket vezetnek le ügyeleti időben? Vagy hogy professzorok végezzenek mandula-műtétet?
– A MOK-tisztújítás előtt azt nyilatkozta, hogy a legnagyobb ellenségük a közöny. Ehhez képest óriási arányban 202:120-ra nyert a kamarát 16 éven át vezető Éger István ellen. Mivel sikerült felrázni az orvostársadalmat?
– Ma már másként látom: jó célokkal és párbeszéddel a szakma igenis megszólítható. Bizonyára nem szándékoltan, de komoly szívességet tett nekünk a korábbi kamarai vezetés azzal, hogy belső ellenzékének nem engedett hozzáférést a kommunikációs csatornákhoz. Ezért más eszközökhöz kellett folyamodnunk: megjelentünk a közösségi médiában és elmentünk mindenhova személyesen, hogy beszélgessünk az orvosokkal. Azt tapasztaltuk, óriási igény van arra, hogy valaki megkérdezze tőlük, milyen problémákat, nehézségeket élnek meg nap mint nap. Mert eddig ilyen nem volt, az orvosok jellemzően pocsék feltételek között, szó nélkül igyekeznek ellátni hivatásukat.
– Az ön által vezetett kamara miben lesz más a korábbiakhoz képest?
– Égerékkel a fő probléma az volt, hogy legalapvetőbb dolgokról sem kérdezték meg a kamarai tagságot. Nem tudtuk például, hogy milyen összegekről tárgyalnak a nevünkben a bértárgyalásokon. Emellett átláthatatlan volt a gazdálkodás is, a tagdíjakból befolyó egymilliárd forint útját a beszámolókban nem szereplő mögöttes cégháló miatt nem lehetett követni, hiányzott a transzparencia. Az orvosok körében általánossá vált az a felfogás, hogy a befizetett tagdíjért csak az Orvosok Lapja jár, igaz fényes papírra nyomtatva. Ezzel a gyakorlattal kívánunk szakítani: transzparens módon gazdálkodó, interaktív köztestület létrehozása a cél, ahol minden fontosabb kérdésben egyeztetünk a tagsággal. Ennek szellemében fogjuk megújítani a kamara honlapját, amely az egyik fő felülete lesz a tagsággal való kommunikációnak. Emellett a mostani, területi szintű szervezet ki fog egészülni szakterületi tagozatokkal is. Meggyőződésem, hogy hatékonyabb érdekképviselet csak úgy lehetséges, ha a vezetés mögött felsorakozik a teljes tagság, ehhez azonban párbeszéd, közös célok megfogalmazása kell. Ha egy olyan kamarai elnök ül le tárgyalni a döntéshozókkal, aki mögött nem látszik a tagság, akkor aligha érhető el eredmény, mint ahogy ez látszik is. Míg ha a megfogalmazott célok húszezer orvos akaratát tükrözik, akik csak azért nincsenek a tárgyalóteremeben, mert nem férnek be, akkor több esély van. Ezen túlmenően arra is van szándék, hogy a szélesebb tárdadalom felé nyissunk, ezért megkeresem a betegszervezeteket. A jobb minőségű orvoslás ugyanis elképzelhetetlen a betegek, páciensek együttműködése nélkül.
Másfél milliós szakorvosi bért tart reálisnak a MOK megreformálásáért küzdő Újratervezés | Magyar Hang
Az Újratervezés csoport azzal a céllal jött létre nemrég, hogy a Magyar Orvosi Kamarát (MOK) egy olyan szervezetté tegye, amely aktív szerepet vállal a magyar egészségügy felemelésében. Ehhez tisztességes élet- és munkafeltételeket vívnának ki az egészségügy dolgozói számára. A szervezet most elindította weboldalát, amelyen közzétették részletes programjukat is.
– Miként jellemezné az orvostársadalmat?
– Kizsigereltek. Vagy önkizsigereltek. Akik itt maradtak, azokban a hivatástudat nagyon erős, de végtelenül kimerültek mind szellemileg, mind pedig fizikailag. Ez nem is csoda, hiszen a normális megélhetésért nem napi nyolc órát dolgoznak, hanem a dupláját, másod-, harmad-, negyedállásokat vállalva. Alapvető célunk, hogy az egy munkahelyről, legálisan megkereshető jövedelemből tudjon megélni minden orvos.
– Dolgozott az Orbán-kormányban, aztán Gyurcsány Ferencében is, egészségügyi szakpolitikusként van fogalma az egészségügyet érintő döntések meghozataláról. Van érdemi különbség a különböző kormányok között?
– Vannak változások, fejlődés, visszafejlődés – nézőpont kérdése. Voltak olyan időszakok, amikor széleskörű szakmai konszenzusok mentén alakult a politika. Volt ilyen az Antall-kormány idején, és Rácz Jenő miniszteri idejére (2004–2006) alatt is. De látni kell azt is, hogy tíz-húsz év alatt rengeteget változott a világ: Horn Gyula alatt nem azért maradtak itthon az orvosok, mert jobb feltételek voltak, hanem mert nem voltunk az unió tagja, így sokkal szűkebbek voltak a lehetőségek.
De ma már az elvándorláshoz fogható elszívó hatást jelent a magánegészségügy is. Mindez előidézi azt, a lépéskényszert, amivel a korábbi döntéshozóknak nem kellett szembesülni. Korábban annak volt nagyobb politikai kockázata, ha valamihez hozzá nyúltak. Napjainkra pedig annak, ha nem tesznek semmit. Ha szétesik, kiürül a recsegő-ropogó, de még álló rendszer, akkor sokkal nehezebb újjáéleszteni. Ezt tudják odafönt is.
– Kell tartanunk összeomlástól?
– Az egészségügynek megvan az a sajátossága, hogy nem tud összeomlani. Valamilyen ellátás van Moldovában, Ukrajnában, Botswanában is. A kérdés az, hogy milyen. Kórházak lesznek akkor is, ha még kevesebb pénzt szánna rájuk az állam, legfeljebb nemcsak a vécépapírt és kötszert kell a betegeknek magukkal hozni, hanem az ételt, takarót és a műszereket is. Valami mindig lesz, viszont a gödörnek nincs alja. Mi azért dolgozunk, hogy végre megálljon ez a folyamat, és egy jobb egészségügyben tisztességgel végezhessük a munkánkat.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/50. számában jelent meg december 12-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/50. számban? Itt megnézheti!
