Olyasmi történt, ami már nagyon régen: egy fideszes politikus hosszú, érdemi, a kényes kérdéseket sem megkerülő interjút adott egy nem kormánypárti orgánumnak, egészen pontosan a Válasz Online-nak (ne hallgassuk el a nevüket, ahogy azt nemrég a közmédia tette egy, a portálon megjelent anyagok alapján szervezett beszélgetős műsorban). A képet némileg árnyalja, hogy ez a bizonyos politikus nem más, mint Lázár János. Aki egyfelől fénykorában, tehát kancelláriaminiszterként is hajlamos volt időnként a Fidesz kommunikációs fővonalától eltérő dolgokat mondani – hogy aztán kampányidőszakban fegyelmezetten menjen migránsoktól rettegni Bécsbe –, másfelől egy ideje már túl van ezen a fénykoron, így jelenleg a NER kispadjáról nyilatkozik.
Persze az sem igaz, hogy Lázár csupán egy volna az évek során befolyásukat vesztett, ezért az Orbán-rendszerre ma már más szemmel tekintő politikusok közül. Ezt jól szemlélteti, ha a helyzetét Navracsics Tiboréval vetjük össze, akivel mindketten oroszlánrészt vállaltak a NER ma ismert formájának kialakításában (Navracsics igazságügy-miniszterként, míg Lázár frakcióvezetőként, majd Orbán Viktor csúcsminisztereként). Navracsics – akire sokan az emberarcú fideszes mintapéldányaként tekintenek – jól láthatóan nem gondolkodik további nagypolitikai karrierben, mégis kínosan ügyel arra, nehogy a nyilvánosság előtt túl messzire menjen pártja vagy a miniszterelnök bírálatában. Lázár ezzel szemben nem rejti véka alá az ambícióit, mégsem tartózkodik attól, hogy önálló véleményt fogalmazzon meg, amely több ponton szembemegy a Fidesz mai politikájával.
Ami magát az interjút illeti, annak kapcsán két hibát nem érdemes elkövetni. Az egyik, hogy olyan üdvrivalgással fogadjuk, amilyennel az ellenzéki nyilvánosság szokta akár a legkisebb önkritikát is, amely a kormányoldalon nagy ritkán megfogalmazódik. A másik, hogy névértéken vesszük Lázár János szavait, amikor a motivációiról beszél: arról, hogy kormányzati tapasztalatai más emberré tették, aki ma már hibának tartja a túlzott konfrontativitást, a Fidesz soraiban uralkodó bokacsattogtató megfelelési kényszert, valamint a kommunikáció előtérbe helyezését a kormányzás rovására. Még ha ez esetleg így is volna, akkor sem szabad szem elől téveszteni, hogy minden ilyen megnyilatkozás tudatos politikai gesztus Lázár részéről, aki a saját pozícióját igyekszik újradefiniálni. Méghozzá a Fideszen belüli pozícióját, ugyanis – mint azt az interjú is egyértelművé teszi – a volt miniszter nem azért beszél ki a maga közegéből, mert a politikai jövőjét azon kívül képzelné el.
Mindezzel együtt éppúgy hiba volna legyinteni Lázár János szavaira, mondván, ő könnyen nyilatkozhat bármit, neki már úgyis csak egy Orbán utáni Fideszben osztanak lapot. Hiszen mégiscsak az egyik legdörzsöltebb, önmagát „politikai húsevőként” jellemző kormánypárti szereplőről van szó. Akinek látványos újraaktiválódása – amelynek a Válasz-interjú csak az egyik, ám annál beszédesebb eleme – úgy is értelmezhető, hogy Lázár arra játszik: hamarosan olyan változások várhatók a magyar politikában, amelyek ha nem is irány-, de legalább stílusváltásra kényszeríthetik a Fideszt. Ekkor pedig eljöhet az ideje azoknak a politikusoknak, akik megkülönböztették magukat a korábbi irányvonaltól, akik nem félnek nyíltan beszélni az elkövetett hibákról, akik mást és másként kommunikálnak. És ennek jegyében akár még a nem baráti sajtóval is hajlandók szóba állni.
S hogy mi késztethetné stílusváltásra a Fideszt? Minden bizonnyal az, hogy a kormánypártot ebben a ciklusban két nem várt kihívás is érte. Az egyik a pandémiás helyzet, amely kezdetben előnyt is jelenthetett ugyan, a Fidesznek viszont ezúttal jóval kedvezőtlenebb gazdasági környezetben kell ráfordulnia a következő választásra. A másik az egységes ellenzék létrejötte, amely az önkormányzati választásokon egész jól vizsgázott, és a szerencsi időközin sem szerepelt le annyira, mint a sajtóvisszhang alapján gondolhatnánk. Ezt támasztja alá az a bejelentés is, hogy a Fidesz több meghatározó arcát – köztük Gulyás Gergelyt és Varga Mihályt – nem indítja egyéniben Budapesten. Ami arra enged következtetni, hogy Orbán Viktor elkezdte beárazni egyes választókerületek elvesztését, és ha nem is vereséggel, de az eddiginél jóval szűkebb többséggel számol 2022 után.
Azt pedig, hogy a négy-öt éve egy vágányon haladó Fidesz is képes lehet stílusváltásra, éppen a mostani időközi választás előlegezte meg. Egy másik online orgánum, a baloldali Mérce a krumpliosztás mellett azt is észrevette, hogyan próbált a kormánypárt újszerű képet festeni magáról: megszokott macsóságát félretéve nemcsak hogy egy fiatal női jelöltet indított, de mellette Orbán Viktor helyett ezúttal egy női kormánytag, Varga Judit kampányolt. Mindez arra utal, hogy bár a kormányfő ragaszkodik a jól bevált recepthez, ha kell, hajlandó változtatni a fűszerezésen.
Azt is tudjuk persze, hogy Orbán Viktor csak akkor hajlandó változtatni, ha tényleg muszáj. Éppen ezért bármit gondoljunk is Lázár János motivációiról, jó lenne elhinni, hogy helyesen méri fel, hová érdemes pozicionálnia magát. Ez ugyanis azt jelentené, hogy hosszú idő óta végre valódi nyomás van a Fideszen, ami nélkül aligha várható változás a magyar politikában.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Pápay György Több a zászló című rovatának elemzéseit itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/43. számában jelent meg október 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/43. számban? Itt megnézheti!
