Több nyelven beszélt, számos európai udvarba bejáratos volt, megbízatásai miatt sokat utazott. Nem épp ilyen egy eszményi kém? Peter Paul Rubenst festőként ismerjük, ám annál jóval több volt.
Kevés kegyetlenebb konfliktust látott a világ korábban, mint az 1618-ban kezdődött harmincéves háború. Az eredetileg vallási okokból, a Német-római Birodalom katolikus és különféle protestáns felekezeteinek (evangélikusok, kálvinisták) feszültségéből indult harcok azonban jóval többről, az európai nagyhatalmi dominanciáról szóltak. Noha a háború leginkább német földön zajlott, abban szinte majd minden államalakulat részt vett a kontinensen – a Habsburgok és a különféle német fejedelmek, illetve a birodalomhoz tartozó cseh választófejedelemség mellett Franciaország, a szintén Habsburgok uralta Spanyolország, valamint Svédország, Dánia, a spanyolokkal szemben a függetlenségéért küzdő észak-németalföldi protestáns Hollandia, Anglia, de Itália, Erdély, sőt még közvetve a török Porta és Oroszország is belesodródott.
A feszültségeknek egyéb okai is voltak. „A XVII. század elején gyengülni kezdett a napsugárzás intenzitása, s ezzel együtt csökkent az átlaghőmérséklet, megrövidültek a gabonaérésre alkalmas évszakok, esett a mezőgazdasági termés hozama; az időszakot el is nevezték »kis jégkornak« – a jeges, behavazott téli tájakat jól ábrázolják Brueghel festményei. Éhség, nyomor köszöntött be, nem volt szokatlan még a csecsemőgyilkosság sem, a zsidókat pogromok sújtották” – írja Németország története című kötetében Mary Fulbrook. Mindehhez jött egy gazdasági súlypontáthelyezés: a korábbi balti és mediterrán központok helyett egyre inkább az atlanti térség vette át a vezető szerepet. Velence mellett így az északi Hanza-városok befolyásának csökkenése érzékenyen érintette a Német-római Birodalmat is, miközben új hatalmak – Spanyolország, Anglia, Franciaország és Hollandia – éledeztek nyugaton.
Ebbe a zavaros helyzetbe érkezett a Prágából egy „megszokott” defenesztrációval induló konfliktussorozat, amelyről A harmincéves háború – a vas korszaka címmel készült alapos dokumentumfilm sorozat. A hatrészes, német–lett–francia széria – amelyet a Viasat History is műsorra tűzött – korabeli beszámolók alapján kalauzol át a történteken. Így a háborút végigharcoló, eredetileg német protestáns, ám szinte minden oldalon megforduló zsoldos, Peter Hagendorf 1993-ban előkerült, egészen egyedülálló naplóját feldolgozva a néző ott lehet a legdurvább pillanatokban is.
Az érintett országok történészei és eljátszott jelenetek vegyítésével operáló szériából azonban magyar szemmel fájóan hiányoznak az erdélyi szálak. Noha tudjuk, a háború kimenetele nem az ott történteken múlott, de azért picit bosszantó, hogy egy említés erejéig sincs benne például az a pillanat, amikor 1626 őszén a felmorzsolódott német protestáns sereg a Magyar Királyság területére szorul, s a császáriak őket üldöző „sztár hadvezére”, a cseh Wallenstein Drégelypalánk mellett szembekerül Bethlen Gáborral. Az erdélyi-török állásokat túl erősnek tartja, ezért nem mer csatát vállalni, és örül neki, hogy a vereségtől szintén tartó erdélyi fejedelem előtte távozik a csatamezőről.
A háború egyik legérdekesebb szála a kor ünnepelt németalföldi festőgéniuszának, Peter Paul Rubensnek (1577–1640) a kettős élete. Igen összetett levelezéséből ugyanis kitűnik, a flamand barokk egyik atyjának is tekintett művész diplomataként, mi több hírszerzőként és kémként is tevékenykedett. Ehhez minden adott volt számára: több nyelven beszélt, számos európai fejedelmi, királyi udvarba bejáratos volt, megbízásai miatt pedig rendkívül sokat utazott.
Rubens korára alakultak ki a nemzetközi diplomácia sok esetben máig is ható formái, így az állandó követségek rendszere, az információ- és hírszerzés hivatalos és illegális. A németalföldi festő ugyanakkor nem volt része a rendszernek, amolyan műkedvelő hírszerzőként segítette a spanyol korona országait, így szűkebb pátriáját, a Habsburg irányítás alatt lévő katolikus dél-németalföldet. Rubens apja Orániai Vilmos protestáns feleségének az ügyvédjeként 1568-ban követi a száműzetésbe Anna szászországi hercegnőt; a festő csak Jan Rubens halála után költözik vissza Antwerpenbe, anyjával katolizál. Testvére, Philip 1609 elején a városi adminisztráció egyik vezetője lesz.
Hírszerzői tevékenységét a konfliktusban álló felek kibékítése, általános békevágya motiválja, de a katolikus németalföldi érdekek mentén. A ránk maradt mintegy ezer magánlevele alapján Rubens több „missziója” is ismert. A fiatal, mindössze 23 éves festő Itáliában nyolc évig állt a mantovai Gonzagák szolgálatában; I. Vince (1587–1612) herceg felismerte a fiatalban rejlő potenciált, és különféle követi munkával is megbízta, 1603-ban a spanyol udvarba küldi, hogy III. Fülöp királynak vigyen különféle ajándékokat.
Visszatérve Antwerpenbe 1609-ben elveszi végzete asszonyát, Isabella Brantot. S ugyan a katolikus tartományt igazgató spanyol Habsburg Izabella infánsnő (1566–1633) és férje, az osztrák Habsburg Albert főherceg (1559–1621) udvari festője lesz, diplomáciai küldetést hosszú évekig nem vállal. Albert halála előtt három hónappal lejárt a tizenkét éves tűzszünet a spanyolok és a hollandok között, és Izabella diplomatájának, Pierre Peckiusnak nem sikerült megújítania azt. A felek között ismét felpörögtek a kémjátszmák, ezért Rubens is aktiválta magát. Több szövevényes feladatra is vállalkozott: 1622 év elején Párizsba utazott, fedősztori gyanánt kapóra jött neki IV. Henrik francia király (1553–1610) özvegyének, XIII. Lajos (1601–1643) anyjának, Medici Máriának (1575–1642) a megbízatása –, aki két nagyszabású, néhai férjét és magát is megörökítő allegorikus képet rendelt meg tőle a párizsi Luxembourg palotába. Rubens a hírszerzési szempontból is élénk francia fővárosban a francia belpolitika eseményeiről gyűjtött információkat, az erőviszonyok alakulását figyelve. Értesüléseinek fő forrása a csillagász-műkereskedő, Nicolas-Claude Fabri de Peiresc volt.
Leveleiben titkos kódokat, rejtjelezést használt, kódszámokkal jelölt embereket, helyeket: a 104-es szám például Izabella infánsnőt, míg a 87-es I. Károly angol király (1600–1649) bizalmas emberét, George Villierst, Buckhingham hercegét jelölte. Párizsi akcióit Medici Mária ellenlábasa, a XIII. Lajoshoz egyre jobban közel kerülő Richelieu és a bíboros titkos ügynöke, a harmincéves háború egyik legagyafúrtabb diplomatája, a kapucinus barát, József atya élénken figyelte, leveleit megpróbálták elcsípni, visszakódolni.
Tárgyalóként Izabella kérésére többször közvetített a protestáns hollandok és katolikus spanyolok között, hogy a két németalföldi tartomány állítsa helyre a kapcsolatait, és egyezzen ki egymással. Közben próbált békíteni a tradicionális ellenségek, Spanyolország és Anglia között. I. Károllyal még 1625-ös királlyá koronázása előtt felvette a kapcsolatot, és évekig üzenetekkel, kérvényekkel és koncessziós szerződésekkel ingázott az angol és IV. Fülöp spanyol udvara között. Erőfeszítéseinek köszönhetően 1630-ra a két félnek sikerül lezárnia az egymás ellen vívott háborújukat, igaz, a konfliktus a hollandokkal még maradt. Szolgálataiért Izabella az „udvartartás úriembere” címmel tüntette ki, míg előbb Károly, majd Fülöp is lovaggá üti. Utóbbi a holland titkos tanácsának titkárává is megtette.
Rubens 1630-ban másodjára is megnősül, a mindössze 16 éves Helena Fourment veszi el. Élete utolsó évtizedében felhagy a közéleti tevékenységeivel. Egy 1634 év végén Peirescnek címzett levelében kifejti: mindent megtesz annak érdekben, hogy távol tartsa magát az államügyektől és a politikától. Az alkotásra koncentrál, diplomáciai tapasztalatait, és a harmincéves háború végeláthatatlansága, kegyetlensége miatt érzett csalódottságát az 1637–38-ban festett, ma a firenzei Palazzo Pittiben látható A háború borzalmai című festményében összegzi. Rubenst ekkor már a köszvény gyötörte, 1640-ben pedig úgy hal meg szívelégtelenségben, hogy a harmincéves háború javában tart. A szövevényes, majd még évekig elhúzódó béketárgyalások is csak három évvel később indulnak el.
Noha a mértékén vitatkoznak, a végére már értelmetlennek tűnő öldöklés sokak szerint soha nem látott pusztulást hozott. A császári statisztikák szerint csak a svédek kétezer kastélyt, 1500 várost és 18 ezer falut dúltak fel, vagy romboltak le – ami a mai Németországban álló házak egyharmadával lenne egyenlő. Egyes becslések szerint az 1618-as 20–21 millióról a háború végére 12–13 millióra csökkent a Német-római Birodalom lakossága.
A vérontást végül az 1648-as vesztfáliai békeszerződés zárja le, amely több egyezményből állt. Ebből az egyik rendezte a németalföldi viszonyokat, önálló államként ismerte el az északi, holland tartományt. Így miközben a szerződés hosszú időre meghatározta Európa nagyhatalmi viszonyait, Rubens hírszerzői tevékenységével úgy tűnik, egy apró szeletéhez hozzájárulhatott, ezzel nem csak a festményeivel tudott maradandót alkotni. Bár kétségtelen, azok sokkal látványosabbak.
Felhasznált források, szakirodalom
- Peter Paul Rubens levelezése az Early Modern Letters Online gyűjteményében
- Fulbrook, Mary: Németország története. Maecenas Könyvek, Budapest 1997.
- Poór János (szerk.): A kora újkor története. Osiris Kiadó, Budapest 2009.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/10. számában jelent meg, 2019. március 8-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/10. számban? Itt megnézheti!
