Éghajlatváltozás: azonnal cselekednünk kell

Özönesők, árvizek, pusztító viharok, a jégtakaró olvadása, aszály, hőhullám, erdőtűz – ezek a jelenségek már a mindennapok részei. Bartholy Judit meteorológussal, klímakutatóval, az ELTE meteorológiai tanszékének egyetemi tanárával, az MTA doktorával a globális éghajlatváltozásról beszélgettünk.

– A klímaváltozás kapcsán a tudósok a tényekre, a veszélyekre és a tennivalókra hívják fel a figyelmet, és vannak, akik mindent megkérdőjeleznek, azzal érvelve, hogy bolygónk éghajlata mindig is változott.
– Miért aggódunk mi, meteorológusok, amikor a földtörténet a klímaváltozások történetéről is szól? A Föld éghajlata nem állandó, de a természetes változásokat meg kell különböztetnünk attól, amit az emberiség okoz. Szinte mindegy, hogy mi volt sok millió évvel ezelőtt a melegebb időszakokban, mert más volt az élővilág. A Föld túl fogja élni a felmelegedést, de a most élő emberek, állatok és növények jelentős hányada talán nem.

A tudományos közösség 97 százaléka egyetért abban, hogy a jelenleg zajló globális szintű melegedésért, a légkörbe jutó megnövekedett üvegházhatásúgáz-kibocsátásért az intenzív emberi tevékenység felelős. Ha valaki megkérdőjelezi ezt, nyugodtan gyanakodjunk, hogy valamilyen gazdasági érdek állhat mögötte. Ne higgye senki, hogy korábban nem sejtettük a küszöbönálló változásokat, nem tudtunk az éghajlatváltozás veszélyéről, csak most kezdünk el aggódni a káros következmények miatt. Például Svante August Arrhenius svéd kémikus már 1886-ban publikálta, hogy a szén-dioxid-koncentráció duplázódása a légkörben 5-6 Celsius-fokos felszín közeli melegedést okoz. A tudomány képviselői azóta is folyamatosan figyelmeztetnek az éghajlatváltozás veszélyeire, de már régen nem az 5-6 fokos átlaghőmérséklet-emelkedés elkerüléséről van szó, hanem a 2015-ös párizsi klímaegyezményben lefektetett 2 fokról, ráadásul azt azóta 1,5 fokra csökkentették a tudósok. Nem a vita ideje van, a változások üteme sokkal gyorsabb a korábban tapasztaltaknál, azonnal cselekedni kell, mert a jelenlegi életformánk nem tartható.

– Mit jelent számunkra az üvegházhatás? Hol lehet meghúzni az időjárás természetes változékonysága és az éghajlatváltozás határát?
– Ha nem lenne üvegházhatás, a jelenlegi 15 Celsius-fokos felszíni átlaghőmérsékletnél 33 fokkal alacsonyabb, mínusz 18 fok lenne az átlag, ami a jelenlegi bioszféra számára nem biztosítana életlehetőséget, tehát hihetetlenül fontos, hogy a légkörnek van természetes üvegházhatása. A baj az, hogy az ember többletet juttat a légkörbe szén-dioxidból, metánból és más üvegházhatású gázból, így további néhány fokkal emelkedik a felszín közeli léghőmérséklet, ami már kibillenti a klímát az egyensúlyi állapotából. A most zajló folyamatban természetes okok is közrejátszanak, a napsugárzás fluktuációja, a vulkánkitörések, de ez mindösszesen a változások 4–6 százaléka, a többit az emberi tevékenység okozza.

Ha az éghajlati rendszer kissé ki-kibillen az egyensúlyi állapotából, rendre visszaáll, de ha ez nagyobb mértékű, akkor más, mondjuk 4 Celsius-fokkal melegebb stabil állapotba juthat. A tudományos konszenzus az, hogy 2 fokos melegedés az a küszöbérték, ahonnan még visszafordítható a rendszer. A globális átlaghőmérséklet emelkedése a Föld különböző régióiban nagyon eltérhet, de igazolva van, hogy extrémebbé vált az időjárás, nőtt a szélsőségek gyakorisága és intenzitása, a kilengések amplitúdója egyre nagyobb; ha az elmúlt harminc évet nézzük, egyértelműen kimutatható ez az irány.

A korábbi évtizedekben volt olyan 10–15 év, amikor nem lehetett volna hőségriadót hirdetni, viszont egyedül 2015-ben öt alkalommal fordult elő ilyen meleg, és az utolsó még szeptemberben is tartott. A csapadékeloszlás szintén jelentősen változott, a melegebb klíma magasabb páratartalmat, gyorsabb vízkörforgást, több csapadékot jelent, de régiónként jelentős eltérések vannak, több és intenzívebb a csapadék, nőnek a szélsőségek, közben más területen növekszik az aszályhajlam. Nálunk nő a téli és csökken a nyári csapadék, modellbecslések alapján ez 15–30 százalékot is elérhet a század végére. Már egy emberöltőn belül érezhetők a változások, ehhez a gyors eltolódáshoz sokkal nehezebb az élővilág alkalmazkodása.

– A melegedés egyik következménye a sarkvidéki jégfelszín gyors olvadása.
– Azt hinnénk, hogy a sarkvidék messze van, az ott történtek nem hatnak ránk, de ez nem igaz. Néhány éve januárban a sarkvidék közelében plusz 5-6 Celsius-fokot mértek, a meteorológusok a mérőműszerek hibájára gyanakodtak, de tizenkét állomás adatai igazolták a melegebb hőmérsékletet. A jelenség azóta többször megismétlődött, valószínűsítjük, hogy cirkulációs átrendeződés áll a folyamatok hátterében. Máskor hideg légtömegek vagy éppen sivatagi meleg áramlik Európa egyes részei felé, az utóbbi akár több hétig tartó forró, aszályos időszakot okoz. Az Északi-sarkon nincs szárazföld, csak úszó jégtáblák vannak, de nem mindegy a jégtakaró kiterjedése. A fehéres hó- és jégfelszín a beérkező napsugarak 95-97 százalékát visszaveri, ez az albedóhatás, ha viszont elolvad a jég, a vízfelszín a napsugárzás 94 százalékát elnyeli, a többletenergia melegíti az óceánok vizét, ami az egész földi cirkulációt jelentősen megváltoztathatja, így módosulhatnak például az időjárásunkat meghatározó mérsékelt övi ciklonok pályái.

A szakemberek az örök fagy birodalma, a permafrosztterületek felengedése miatt is aggódnak. A globális felmelegedéssel Szibéria, Kanada hatalmas területein az évezredek óta fagyott talaj, a permafroszt lassan felenged, a benne lévő metán a légkörbe jut. A hallgatóimnak mindig megmutatom azokat a szibériai felvételeket, amelyeken számtalan ismeretlen eredetű kis berepedezett domb, kupola látható, később az ott lakók a dombok környékén egyre több metánrobbanást és 50–100 méter átmérőjű és mélységű kráterek keletkezését észlelték. A kutatók a katlan mélyén öt–nyolc ezerszeres metánkoncentrációt mértek. A műholdak segítségével több mint hétezer eddig fel nem robbant kupolát azonosítottak. Néhány éve ismert jelenség, hogy a Szibériától északra fekvő sekély tengervíz alatti permafroszt rétegéből úgy szabadul fel a megolvadt metánhidrát, mintha pezsgőfürdő lenne.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a környezeti problémákat és a biodiverzitás csökkenését sem. Két fotó, amelyet nemrég láttam az interneten, szinte belém égett. Az egyik Kínában készült, a virágzó fákat az emberek létrákon állva, kézzel porozzák be, hogy legyen gyümölcs, mert a mezőgazdasági mérgektől elpusztultak a méhek. Egy másik fényképen az amazonasi őserdők helyén több tucat négyzetkilométernyi területen egyetlen fűszál nincs, hatalmas marhatelepeket látunk óriási víz- és táplálékigénnyel. Az lenne kívánatos, hogy több növényi eredetű táplálékot és kevesebb húst, abból is főleg csirkét és halat fogyasszunk, eközben világszerte pont a marhatenyésztés területén vannak óriási fejlesztések.

– Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének a 2018 októberi, mondhatjuk vészjósló jelentése szerint egy évtized, tíz-tizenkét év áll rendelkezésünkre, hogy elkezdjük az üvegházhatású gázok koncentrációjának jelentős csökkentését.
– Az intenzív lépésekre nagyon rövid az idő, nagyjából valóban egy évtized, és minél tovább húzzuk az időt, annál fájdalmasabb lesz a folyamat. Ha nem teszünk semmit a csökkentés érdekében, sőt tovább nő a kibocsátás, az biztosan klímakatasztrófához vezet. A légkörbe jutó szén-dioxid-többlet forrása a fosszilis energia használata, számtalan ipari tevékenységünk, a közlekedés, de a szántóföldek feltörése, az erdőtüzek is szerepet játszanak. Az összes kérődző állat tenyésztése és a rizstermelés metánkibocsátással jár, ennek a gáznak az üvegházhatása huszonötszöröse a szén-dioxidénak.

Az összesen több mint 2,5 milliárd lakosú Kína és India aligha fogja a metánkibocsátás csökkentése miatt visszafogni az alapélelmiszer rizs termesztését. Számos területen óriási érdekellentétek feszülnek a jelenlegi gazdaság és a jövő nemzedékek érdekei között. A közel száznyolcvan ország által aláírt párizsi megállapodás alapján 2 Celsius-fokos melegedési küszöb alatt kell maradnunk, az üvegházhatású gázok emberi eredetű kibocsátásának és a növények szén-dioxid-elnyelési egyenlegének 2055-re nullának lennie, az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete által kiadott 2018-as jelentés már 1,5 fokot céloz meg, ehhez 2040-re kellene elérni a nulla egyenleget, ami szinte lehetetlen.

Ma évi 3 százalékos növekedésre van beállítva a világ gazdasága, de egy véges Földön, növekvő népesség mellett ez nem tartható, viszont nyugat-európai példák és tervek alapján nem reménytelen a fosszilis energia felváltása megújuló forrásokkal. Vallom, hogy erőfeszítésekkel sikerülhet 2 fok alatt tartani a felmelegedést, ehhez nemcsak a kormányokat, az ipari lobbikat kell meggyőzni, hanem minden embert, hogy ezentúl másképp étkezzünk, másképp lakjunk, másképp öltözzünk, másképp vásároljunk, mint eddig. Meg kell értenünk, hogy a jövőnkről, az utánunk jövő nemzedékek életlehetőségéről van szó. A változtatásra a fiatal generáció a legfogékonyabb, hozzá kell eljuttatni az információt – ha ők hallatják a hangjukat, az talán hat az idősebbekre is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/35. számában jelent meg, 2019. augusztus 30-án.