A belső vihar – így ölte meg a tüdőt a koronavírus

A belső vihar – így ölte meg a tüdőt a koronavírus

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Megrázó riport jelent meg vasárnap a Washington Post tudomány rovatában arról, hogyan omlik össze egy koronavírusos beteg szervezete, ha nem annyira szerencsés, mint azon társai, akik súlyos tünetek nélkül ússzák meg a fertőzést.

Alig három hét telt el azóta, hogy az 59 éves nagy mackó először émelygést és fáradtságot érzett. Azon jött a hasmenés és a száraz, szaggató köhögés. Amikor egy héttel később a felesége, Dana elvitte a sürgősségire (még mindig nem gyanakodtak a Covid-19-re), már nem működött a tüdejének harminc százaléka.

Keith Redding azon kevés fertőzöttek egyike, akinek tüdejéről három dimenziós CT felvételt tudtak készíteni – a betegek többsége ugyanis olyan súlyos állapotban kerül be a kórházba, hogy már nem alkalmasak a CT-re. Keith felvételén a vírusrészecskék és az elhalt tüdősejtek olyan képet mutattak, mintha ledarált üveggel lett volna tele a tüdeje. A férfi szervei sorra mondták fel a szolgálatot, már csak a gépek és a gyógyszerek tartották életben. Az orvosok megkérték a tetőtől-talpig védőruhába öltöztetett feleségét, hogy búcsúzzon el tőle és döntsön, mikor kapcsolják le a gépekről.

Amerikában a kínai denevérről átugrott koronavírus tarol - feltérképezték a vírustörzseket | Magyar Hang

Ekkor már a tüdeje helyett gépek juttatták a vérébe az oxigént: az orvosok ezzel megpróbálnak időt nyerni, hátha időközben a beteg immunrendszere le tudja győzni a vírusokat. Már szinte minden szerve gyulladásban volt, a vesék leálltak, a szív is akadozott. A férfi felesége abban reménykedett, hogy legalább a férje szervei segíthetnek más betegeknek életben maradni, de a koronavírusos beteg szervezete annyira tönkremegy, hogy szerveit nem lehet átültetésre felhasználni.

Végül nem a feleségnek kellett eldöntenie a halál időpontját – a férfi szíve felmondta a szolgálatot. És végül Dana kívánsága is teljesült – ugyan a férje szervei nem voltak alkalmasak az átültetésre, a tüdejéről készült három dimenziós felvételt a kezelőorvos (a feleség engedélyével) nyilvánosságra hozta, hogy az orvosok vizsgálni tudják. Könnyen lehet, hogy ugyan a férfit nem tudták megmenteni, de a tüdejéről készült felvételek kielemzésével másokat igen – a későbbi betegek talán kaphatnak eredményes terápiát.

A George Washington University Hospital mellkassebész-specialistája, Keith Mortman által készített három dimenziós CT felvétel a koronavírusos beteg tüdejéről: