AZ ELTE Etológia Tanszék kutatói a Scientific Reports folyóiratban publikált új tanulmányából kiderül, hogy a kézzel nevelt és intenzíven szocializált felnőtt farkasok képesek a gondozójukkal egyéni kapcsolat létrehozására. A kutya sikerességének egyik kulcsa, hogy szoros köteléket tud kialakítani a gazdájával, ezt szakszóval kötődésnek hívjuk. De vajon hogyan alakulhatott ki ez a fajokon átívelő kapcsolat?
Bár általánosan elfogadott az, hogy a kutya farkassal közös őse társas lény lehetett, és ez nagyban hozzájárult a kutya létrejöttéhez, mégis nagyon keveset tudunk a kutya-ember közti kötődés evolúciós eredetéről. A kutya legközelebbi élő rokona, a szürke farkas vizsgálatával viszont feltárhatjuk e múlba vesző történet bizonyos részleteit.
– A kötődés miatt a kutyák a gazdájuknál keresnek menedéket egy veszélyes helyzetben, a jelenlétében nyugodtabbak az új szituációkban, viszont elváláskor stressz jeleit mutatják. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a már nagyon fiatalkoruktól emberhez szokott farkasoknál is megjelennek-e az emberghez való kötődés egyes elemei – magyarázta Lenkei Rita, a tanulmány első szerzője.
A kutatók ehhez kézzel nevelt farkasokat és családi kutyákat vizsgáltak egy tesztben, amikor az állatok számukra ismeretlen helyen idegen emberrel vagy a gazdájukkal maradtak egyedül három-három percig.
– Minket is váratlanul ért, hogy a teszt során a farkasok és a kutyák meglepően hasonlóan viselkedtek. Amíg a gondozójuk jelen volt, nyugodtabbak voltak, vizsgálgatták a környezetüket, szaglásztak. Ám mikor elsétált, idegessé váltak, nyüszítettek és húzták a pórázt a távozó irányába. Azonban mikor a számukra ismeretlen ember hagyta ott őket, ezek a viselkedések alig jelentek meg – mondta Faragó Tamás a tanulmány vezető szerzője.
Persze a kutyák és a farkasok nem viselkedtek teljesen egyformán a kísérlet során, hisz a kutyákon a domesztikáció mellett nyomot hagyott az elmúlt évezredek tenyésztési törekvései, és az egyedi élettörténetük is más volt, mint a farkasoknak. Az eredmények azt mutatták, hogy a kutyák jóval érdeklődőbbek voltak az emberek iránt, függetlenül attól, hogy a gazdájuk vagy az idegen volt az, ami feltehetően a két faj közti genetikai különbségekre vezethető vissza.
Ezt alátámasztják korábbi kutatások eredményei is, miszerint, a kutyák már kölyökkorban szívesebben keresik az emberek társaságát. Ezzel szemben az, hogy a kutyák kevésbé húzták-rángatták a pórázt inkább annak köszönhető a kutatók szerint, hogy a gazdák általában már kiskoruktól kezdve kifejezetten tanítják a kutyáikat, hogy ne tegyék ezt.
Korábbi kutatások arra jutottak, hogy a kölyök farkasok még nem kötődnek a nevelőkhöz. Mivel ebben a vizsgálatban felnőtt egyedek vettek részt, és gondozójuk nem az eredeti nevelőjük volt, az eredmények felvetik annak a lehetőségét, hogy a kutya-ember kapcsolat evolúciós alapja a felnőtt falkatagok közt létrejövő kapcsolat lehetett. A ma élő farkasok rendkívül összetett szociális környezetben, családokban élnek, így lehetett ez a közös ősnél is, mely jó alapot adhatott a kutya korai háziasítása során ahhoz, hogy később ilyen sikeresen képessé váltak az emberi közegbe beilleszkedni.
