Barion Pixel
HIRDETÉS
HIRDETÉS

„Anonymus konkrétan történelemhamisító volt, de ezért nem lehet elítélni”

Szerző: | 2020. november 01., 12:06 | Tudomány

Észt, finn, magyar és udmurt zászlók (Fotó: Facebook/ELTE Finnugor Tanszék)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS



Az ötödikes történelemkönyvek miatt ismét fellángoltak a viták arról, hogyan érdemes a magyar őstörténetet, a hunokat és a finnugor nyelvrokonságot tanítani. A forgalomban lévő köteteket egyaránt az Oktatási Hivatal fejlesztette, azokban pedig a feltételezett hun-magyar rokonság erőteljesebben megjelenik, mint a történészek szerint kellene. A finnugor nyelvrokonságról viszont mintha már csak elméletként számolnának be.

Igaz, a könyvek megemlítik, ahogy táblázatba szedve közlik a finnugor eredetű alapszókincset. Ám míg azt nem emelik ki, hogy a hun rokonság a mondavilágon túl nem igazán nyert bizonyítást, addig a nyelvészekkel szemben már bátrabban fogalmaznak meg kritikát. „Az ősi magyar mondák szerint a magyarok a hunoktól származnak, vagy legalábbis rokonságban állnak a hunokkal. Idegen írók más sztyeppei népekkel is rokonították eleinket, így például az onogurokkal, avarokkal, türkökkel. A nyelvészek viszont a magyar nyelvet a finnugor nyelvcsaládba sorolták, és azt állították, hogy az Urál hegység vidékén élt egy ősnép, amelyik a finnugor ősnyelvet beszélte. Ilyen ősnép azonban nem létezett ott északon, vagyis nem volt ilyen ősnyelv sem. A magyar és az Urál-vidéki nyelvek hasonlósága úgy alakulhatott ki, hogy a magyar nyelv egykoron közvetítő nyelv lehetett azoknál a népeknél, akik később az Urál vidékére költöztek fel. Így oldható fel a történeti hagyomány és a nyelvi megfigyelések közötti ellentét” – olvassuk Gróf Péter és Dr. Szabados György könyvében. Utóbbi nemrég részt vett a Történelemtanárok Egyletének vitáján, kiállva amellett, hogy minden mítosz mélyén ott rejtőzik a történelmi valóság.

A konferencián jelen volt az ELTE Finnugor Tanszékének korábbi vezetője, Klima László régész-nyelvész is. A professzor nemrég az Élet és Irodalomban közölt egy esszét arról, milyen történelmi sérelmek vezethettek oda, hogy egyesek bármit kitalálnak a finnugor nyelvrokonság ellenében. A nyelvészt arról kérdeztük, mi a helyzet ma a finnugor-ellenes indulatokkal, és kell-e ma tartanunk a tudománytalan nézetek erősödésétől. Szóba kerültek a kalandozások, illetve a kettős honfoglalás elmélete körüli viták is.

– Az ÉS-esszében Otrokocsi Fóris Ferencig és a 17. századig vezeti vissza azokat a nyelvészkedő megoldásokat, amikkel magyar szavakat találnak mindenféle külföldi nevekben. Ezzel igyekezve bizonyítani a dicső magyar múltat, magyarnak beállítva még Nagy Sándort és Tündareószt is. És aztán ezt a módszert alkalmazta Gida József is 1835-ben, már a perzsa uralkodók neveinek magyar gyökereit magyarázva. Ha mindez ennyire mélyen gyökerezik a nemzeti sértettségben, akkor gondolom, a következő évszázadokban sem feltétlenül fog visszaszorulni, nem?
– Otrokocsi Fóris Ferenc idején még nem létezett az összehasonlító történeti nyelvtudomány, őt tehát nem lehet elítélni a naiv etimológiáiért. A 19. század első felében már kialakulóban voltak a történeti nyelvészet módszerei, akkor már néhányan sejtették Magyarországon, hogy Gida József etimologizálása tudománytalan, de egy olyan vidéki érdeklődő értelmiségi esetében, mint ő is volt, még megbocsátható, hogy nekieresztette a fantáziáját.


HIRDETÉS

A naiv etimologizálás napjainkig él, és nem hiszem, hogy valaha is eltűnik. Mindig lesznek emberek, akik rácsodálkoznak egyes szavak hasonlóságára, és azt hiszik, hogy valami nagy dolgot fedeztek fel. És ezekhez a vélt közös szavakhoz szép történeteket gyártanak. Ezt az amatőr nyelvészkedést táplálja a nemzeti büszkeség, a tenni akarás a nemzet nagyságáért, valamint a közvéleményben bujkáló tudományellenesség. (Ezt nemcsak a mai populisták használják ki, már a 19. század 2. felében voltak, akik az Akadémiát mint a tudomány kerékkötőjét támadták). Megszállott feltalálók nemcsak a perpetuum mobile megvalósításán dolgoztak, hanem fantasztikus őstörténeti koncepciókat is kidolgoztak.

– Azt írta, ma a finnugor nyelvrokonságot elutasítók hangja erősebb. Biztosan így van ez? Úgy tűnik, hogy a magyar kormánypárti táborban is vadhajtást jelent ez, akik igaz, néha tűzközelbe kerülnek, és keresztülnyomhatják saját mániáikat. De eközben egyre inkább meglehet a kiegyezés, hogy a genetikai- és nyelvrokonság teljesen más. A forgalomban lévő két tankönyv is, bár tendenciózusan fogalmaz és maszatol a hunok és a mondák kapcsán, de nem utasítja el a finnugor nyelvrokonságot. Ami persze ettől még önmagában nem menti a tankönyvek hibáit.
– A múlt héten a Mandinerben megjelent nyilatkozatom kétszer annyi diszlájkot kapott, mint lájkot. Meg lehet nézni a hozzászólásokat is. Lehet, hogy a finnugor nyelvrokonságot elutasítók kevesebben vannak, de hangjuk erősebb. Úgy gondolom, hogy intelligens, művelt emberek nem állnak le a nyelvrokonság elutasítóival vitatkozni, mivel tudják, hogy azok érzelmi alapon viszonyulnak a kérdéshez, és a tudományos érvek lepattannak róluk.

A genetikai és a nyelvrokonság nem szükségszerűen teljesen más, de lehet más is. Ahogy a Mandinernek fogalmaztam, a nyelvi, kulturális és genetikai kapcsolatok nem egy nyomon fejlődnek, olykor találkoznak, olykor elválnak útjaik. Nemrég egy Magyar Nemzet-cikkben még azt is megkockáztatták, miszerint én csak álcázásként hirdetem, hogy a nyelvrokonság és a néprokonság nem feltétlenül tartoznak össze, és valójában titokban abban hiszek, hogy a kettő feltétlenül ugyanaz. Ez őrület. Az átírt tankönyvekben pedig a történeti nyelvtudomány módszereit nem fogadják el tudományos módszereknek, másrészt ebből következően tagadják, hogy a finnugor nyelvcsalád nyelvei egy közös alapnyelvből származnának.

A tankönyvek a nyelvészetet és a régészetet is egyaránt bizonytalan, vitatható állításokat megfogalmazó tudományokként állítják be, szembeszegezve velük a mondák történeti hitelességét. Azt sugallva, hogy a magyar őstörténetet elsősorban a mondákra alapozva lehet tanulmányozni. A történelemtankönyvek közül az egyikben az szerepel, hogy a magyarság nyelvcserével jutott a nyelvéhez. Ezt az állítást már Zichy István is megfogalmazta a két világháború között, de bizonyítani azóta sem sikerült senkinek. A nyelvcsere elméletének bedobása és a maszatolás a nyelvrokonság körül azt a célt szolgálja, hogy a magyar őstörténetből kivegye a finnugor kapcsolatokat, a magyar népnek olyan őstörténetet kreáljon, amelynek véletlenül sincsenek finnugor kapcsolatai, azt az egy sajnálatos malőrt leszámítva, hogy a magyar nép valamilyen módon szert tett finnugor eredetű nyelvére (amely azonban eredendően nem az övé).

Klima László

– Ugyanakkor jellemző, hogy akik egyetemen tanultak nyelvészetet is, azok világnézete alakuljon bárhogy, mégis csak a finnugor nyelvrokonság mellett állnak ki. (A kormánysajtó egyes újságírói például.) Hogyan kellene általános- és középiskolában tanítani a nyelvrokonságot ahhoz, hogy mások is hasonlóképp gondolják? A finnugor eredetű alapszókincs például a mostani tankönyvben is benne van, de ez nem feltétlenül ragadja meg a fantáziát. Finnugor mondákkal?
– A középiskolai magyar nyelvtantankönyvek jól foglalják össze a finnugor nyelvrokonságról tudni valókat. Nem kellene másképp tanítani. Inkább az kellene, hogy a történelemtankönyvek ne mondjanak ellent a nyelvtantankönyveknek, a történészek ne fogalmazzanak meg különvéleményt a magyar nyelv eredetével kapcsolatban. Ha a kémia vagy a matematika tananyagba nem szólnak bele, akkor a nyelvtantananyagba miért?

– Mi lenne az egészséges, megfelelő viszonyulás a mondákhoz, mennyire érdemes (túl)hangsúlyozni, hogy ezek nem feltétlenül így zajlottak? Nem eshetünk abba is bele, hogy történelemhamisítóként ábrázoljuk mondjuk Anonymus-t vagy Kézai Simont? És mi a helyzet a későbbi évszázadok íróival, költőivel, akik a finnugorság ellen szólaltak meg – mint Kazinczy Ferenc? Érdemes ezt kiemelni, vagy inkább úgy nézzük, hogy nem állt rendelkezésükre elegendő tudás a témában, ezért nem is mérlegelhettek minden szempontot?
– Anonymus konkrétan történelemhamisító volt, de ezért nem lehet elítélni, mint ahogy a mai szépírókat sem lehet elítélni, ha szabadon kezelik műveikben a történeti tényeket, illetve soha nem volt dolgokat találnak ki. Anonymus szabadon kezelte a rendelkezésére állt adatokat, krónikája a regényes geszta műfajába tartozik, szépirodalmi és nem történettudományi mű. Kézai Simon sem tudományos művet alkotott. Az ő idejükben még el sem különült a tudományos és a szépirodalom. Ettől még figyelnünk kell a műveikből kihámozható történeti tényekre. Már csak azért is, mert kevés írott forrásunk van a magyar őstörténetről.

A későbbi írók, költők véleményét a magyar őstörténetről egyrészt megítélhetjük abból a szempontból, hogy mennyire voltak jártasak a magyar őstörténetkutatás eredményeiben és módszereiben, másrészt pedig abból a szempontból, hogy mennyire voltak közvéleményformáló pozícióban. És még az is szempont lehet, hogy őstörténeti megnyilvánulásuk szépírói, avagy közéletformáló munkásságuk része-e. Az, hogy mit mondott Kazinczy vagy Jókai, érdekes adalék, de az őstörténetkutatás mint tudomány mai helyzetére nincs hatása.

Szabados György a tankönyvvitában Hoppál Mihályra hivatkozott, aki szerint minden mondában van valami mag, ami köré felépül a sztori. Ebből azonban nem következik, hogy Hunor és Magor tényleg együtt vadászott a meótiszi mocsarakban, ellenben a Meótisz (Azovi-tenger) ma is létezik. Hunor nevében esetleg az onogur vagy a hun népnév rejlik, Magor nevében feltehetőleg a magyar népnév, a sztoriban említett Belár neve pedig a bolgár népnévből ered, és még az alán is egy hajdanvolt nép neve. A folklórszövegek elemzése is külön tudományág, egy adott szöveg többféleképpen is érthető, és a valóságtartalom nélküli meseszerű elemek is kiszűrhetők. Miként a nyelvrokonság kérdésében, úgy a folklórszövegek elemzésében sem a történészek az illetékesek. A csodaszarvas-történet elemzését érdemes elolvasni Jankovics Marcell Csillagok között fényességes csillag című könyvéből.

– Korábban előfordult az a vád, hogy Habsburg ármány lenne a finnugor nyelvrokonság elfogadtatása. Ez az érv nyilván ma már kevésbé van jelen, szemben más olyan elképzelésekkel, amelyek szerint a nemzeti nagyságba nem fér bele a nyelvrokonság. Ma milyen indokokkal vetik el a finnugor nyelvrokonságot annak legharcosabb ellenzői?
– Az indok nagyon sokféle, de a Habsburgok mint a finnugor nyelvrokonság támogatói változatlanul a legfontosabb szereplői a finnugorellenes konteóknak. Ezen kívül nagyon erős a nyelvészkedésen alapuló elutasítás is. Ennek sok ága van, nemcsak a sumerral, de sok más nyelvvel is rokonítják a magyar nyelvet lelkes amatőrök, illetve nagyon erős azoknak a tábora is, akik azt hirdetik, hogy a magyar volt az emberiség ősnyelve. A finnugor nyelvrokonság azokkal a nézetekkel sem jön össze, hogy a magyarok egy más bolygóról származnak, és űrhajójuk egy már elsüllyedt csendes-óceáni szigeten szállt le. Tehát az indok nagyon sokféle.

– Hermann Róbert hadtörténész ugyan nem a téma kutatója, de ő arról beszélt még interjúnkban a Habsburg-ármány vádja kapcsán: „szerintem ez marhaság. Ha én Habsburg lettem volna, inkább a magyar-hun rokonságot nyomattam volna ezerrel. A hunoknak legalább annyira volt jó sajtójuk akkoriban Európában, mint később Sztálinnak Lengyelországban, vagy Hitlernek Franciaországban. A hun birodalom számunkra egy nagy mítosz, de annak idején annyira hagytak pozitív emléket maguk után, mint nálunk a tatárok. Azt is tudomásul kell venni, hogy az a fajta tudománypolitika, ami a modern államokat jellemzi, a XIX. században nem létezett. Fel sem merült ilyesmi, hogy a magyarokról majd jól bebizonyítanak ilyen vagy olyan nyelvrokonságot.” Ezekről mit gondol, egyetért velük?
– Egyetértek Hermann Róberttel, de hozzáteszem, hogy korábban a nyest.hu-n és legutóbb az ÉS-ben is megírtam, hogy keletkezett ez a konteó. Tehát nemcsak józan paraszti ésszel lehet látni a képtelenségét, ahogy Hermann Róbert, egy más tudományterület kiemelkedő kutatója kifejtette, de vannak történeti adatok is ezen konspirációs teória születésével kapcsolatban.

– Mostanában a kettős honfoglalás elképzelése körül is folyik a vita, Szabados György belevette a történelemkönyvbe, sokan viszont elutasítják. Mi miatt hathatják át ezt a kérdést is ideológiai érvek, és mi az, ami ma tudható a témáról?
– A kettős honfoglalás elméletét még Nagy Géza vetette föl a 19‒20. század fordulóján. Ezt László Gyula többször leírta, és egyetemi előadásain is elmondta. Ahogyan László Gyula kidolgozta az elméletet, azt a tudományos közösség soha nem fogadta el. Ezért véleményem szerint a korábbi történelemtankönyvekben is túlreprezentált volt ez az elmélet. Elég lett volna csupán megemlíteni, és nem úgy beállítani, mint amiről tudományos vita folyik. László Gyula kettős honfoglalás elmélete ugyanakkor tudománytörténetileg nagyon fontos, mert megtermékenyítőleg hatott a Kárpát-medence 9. századi történetének kutatására. Azok az érvek, amelyeket László Gyula felhozott a kettős honfoglalás mellett, nem elfogadhatók. Ugyanakkor még korántsem világos minden a Kárpát-medence 8-9. századi történetében. A mai napig kutatjuk folyamatosan.

Ami az ideológiai hátteret illeti, a nemzeti büszkeségünk táplálja azokat az elképzeléseket, amelyek szebb és jobb történelmet vizionálnak a magyarságnak, mint amilyen jutott nekünk (ebbe a szebb és jobb kategóriába tartozik a kettős honfoglalás is). A nemzeti büszkeség nagyon fontos érzés, a felnövekvő nemzedékekben táplálni, éleszteni kell ‒ de a kollektív nemzeti önbecsapás nélkül.

– Magáról a kalandozások kifejezéséről is vita alakult ki, Szabados azt kérte, felejtsük már el ezt a kifejezést, és beszéljünk eltervezett katonai akciókról. Használhatjuk még a kalandozások kifejezést?
– Szabados György azt hangsúlyozta a tankönyvvitában, hogy a kalandozások nem öncélú rablóhadjáratok voltak, hanem egyes európai uralkodók kérésére indultak az ő ellenlábasaik ellen. Ez nem új állítás, erre már Vajay Szabolcs felhívta a figyelmet az 1960-as években. Ezt azért tartom szükségesnek hangsúlyozni, mert Szabados azt állítja, hogy az új őstörténeti eredmények miatt kellett beavatkoznia a tankönyvek őstörténeti részébe, holott éppen az új eredményeket nem vette figyelembe, például a nyugat-szibériai és ukrajnai régészeti leleteket, amelyek megerősítik, hogy a magyarság a Dél-Urál vidékéről indult el a Kárpát-medence felé, és útja rövidebb volt, mint azt a korábbi őstörténeti koncepció megfogalmazta. Az sem új elmélet, amit Szabados beleírt a tankönyvekbe a magyar népnév eredetéről ‒ az ugyanis Moravcsik Gyulától származik az 1930-as évekből.

Szabados azért is érvel a „kalandozások” terminus használata ellen, mert alkotott egy általa újnak gondolt elméletet arról, hogy a vándorló magyarság úgynevezett steppeállamot hozott létre, amelyet ő nagyfejedelemségnek nevezett el. Ebben sincs semmi új, a steppe- vagy nomádállamok jellegzetességeit már évtizedek óta kutatják, köztük neves magyar kutatók is (pl. Czeglédy Károly, Ecsedy Ildikó, Vásáry István stb.). A nomádállam összetartó ereje a vezető szakrális származásába és legyőzhetetlenségébe vetett hit volt. Ezt a vezetőnek folyamatosan bizonyítania kellett, ezért rendszeresen rablóhadjáratokat vezetett a szomszédai ellen. A rablóhadjáratokból tartotta fenn katonai kíséretét is, tehát több szempontból is érdekelt volt ezekben. A nomád állam ugyanis belső forrásokból (pl. a földművesektől beszedett adókból) egyszerűen nem tudta fenntartani magát. Szóval nyugodtan nevezhetjük kalandozásoknak a honfoglalás utáni magyar hadjáratokat. A magyar igény a külső jövedelem szerzésére találkozott egyes nyugati európai uralkodók igényeivel a szomszédaik elleni háborúskodásra. A kalandozásokból származó jövedelem (az, amit őseink raboltak, illetve amit pénzbeli évjáradékként kaptak egyes nyugat-európai uralkodóktól) jelentette azt a forrást, ami az Árpádok uralmát megalapozta, és lehetővé tette a 10. század végén a keresztény magyar állam megalapítását. Ezen nincs mit szégyellni.

Címkék: finnugor, finnugor nyelvrokonság, kalandozások, kettős honfoglalás, Klima László, Szabados György


HIRDETÉS

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS

Hirdetés

Már 70 éve mesél a Móra Kiadó
HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet, meg minden

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

#033 Képes Gábor – Kapudrog az informatikai forradalomhoz

Ellenkultúraként indult, aztán beköltözött otthonunkba.

Pin It on Pinterest