A koronavírussal kezelt angol betegek csaknem harmada öt hónapon belül újra kórházba került

A koronavírussal kezelt angol betegek csaknem harmada öt hónapon belül újra kórházba került

A koronavírus-járvány miatt védőmaszkot viselő emberek a járványügyi szabályokra figyelmeztető felhívás mellett haladnak el Londonban 2020. december 17-én (Fotó: MTI/EPA/Neil Hall)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az angol koronavírus-fertőzöttek csaknem harmada öt hónapon belül újból kórházi kezelésre szorult azután, hogy egyszer már kiengedték őket – írja a Guardian. A brit lap által ismertetett kutatásból – amely még nem esett át független szakmai ellenőrzésen – az is kiderül, hogy minden nyolcadik kórházban ápolt, majd gyógyultnak nyilvánított beteg elhunyt, miután ismét bekerült valamely egészségügyi intézménybe.

A kutatók két nagy csoportot vizsgáltak: az egyik csoportba 47 780 olyan beteg tartozott, akiket 2020. január 1. és és augusztus 31. között koronavírus-fertőzéssel kórházban kezeltek. A kontrollcsoportban pedig olyan betegek kerültek, akik nem voltak fertőzöttek. Az első csoportba tartozók 29,4 százaléka szorult ismét ellátásra 140 napon belül, és 12,3 százalékuk elhunyt.

A kórházba való visszakerülés rátája 3,5-szer nagyobb a koronavírus-fertőzötteknél, mint a kontrollcsoportnál, a halálozás aránya pedig 7-szer volt magasabb.

Emellett a  a koronavírusos betegek esetében nagyobb kockázata volt a légúti megbetegedések, a cukorbetegség, a szív-, a máj- és a veseproblémák kialakulásának. Riasztó, hogy ez különösen igaz a fiatalabbakra illetve az etnikai kisebbségekre, míg a hetven év feletti fehérekre.

A kutatás újra ráirányítja a figyelmet a hosszú (angolul long) Covid jelenségére, amelynek tanulmányozása legalább olyan fontos mint a halálozásoké. A lap még arra is emlékeztet, hogy  az Egyesült Királyságban a fertőzés után öt héttel minden ötödik betegnek koronavírusos tünetei vannak, minden tizedik betegségen átesett embernél pedig 12 héttel később is lehet egészségügyi problémákat tapasztalni.