A bűvészek ritkábban mentális betegek, mint a több előadóművész
Rodolfo a porondon (Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán)

Brit tudósok kimutatták, hogy a bűvészek körében kisebb a mentális betegségek gyakorisága, mint más művészek, illetve a teljes lakosság körében, írja a Guardian. A walesi Aberystwyth Egyetem pszichológusai több mit 200 bűvésznél mérték meg a pszichopatológiai zavarokra utaló személyiségjellemzőket, és azokat összehasonlították a más embereknél mért értékekkel. Talán némileg meglepő módon – hiszen a szakmájuk a nézők számára sokszor nehezen megkülönböztethető a mágiától, a rejtélyektől és az illúziótól – a bűvészek a pszichopátiás elmebeli tulajdonságokra alacsonyabb pontszámokat kaptak, mint mások. Ez azt jelenti, hogy kevéssé hajlamosak például a hallucinációkra és a kognitív dezorganizációra, mint az átlagemberek.

A kutatás vezetője, Gil Greengross szerint ez az első kutatás, ami úgy találta, hogy egy előadóművészeti csoport tagjait kevéssé érintik a mentális zavarok, mint a teljes népességet. Korábban ugyanis úgy vélekedtek sokan, hogy az előadóművészeket jellemző magas kreativitás és a pszichopátiás jellemzők között pozitív az összefüggés. Ebből az eredményből azonban úgy tűnik, hogy ha van is kapcsolat, az jóval bonyolultabb ennél.

A bűvészek különösen az „impulzív nonkonformitás" nevű szemésiségjellemzőre kaptak alacsony pontszámokat. Ez a tulajdonság az antiszociális viselkedéssel és az alacsonyabb önkontrollal függ össze. Ez a jellemző sok más művésznél, például komikusoknál, íróknál, költőknél magas pontszámokat ér el, amit azzal magyaráznak, hogy náluk fontos a spontaneitás, a megszokott keretek feszegetése és az intuíció. Ezzel szemben a bűvészek előadása azért tud olyan könnyednek és fesztelennek tűnni, mert a legutolsó részletekig tökéletesen be van gyakorolva. Így az ő esetükben a nonkonformitás valójában hátráltató tényező lenne.

Az eredmények azt mutatják, hogy a bűvészek mentális egészségét jellemző profilja leginkább a matematikusokéval és más kutatókéval rokonítható, ami megint csak a precizitással és a racionális gondolkodással függ össze. Nem csoda, hogy az áltudományos állításokat leleplező szkeptikus mozgalom egyik alapító atyja éppen a bűvész James Randy volt.