Az amerikai Betegségellenőrző és -megelőző Központ (CDC), tehát a járványügyi hatóság legfrissebb tanulmányai szerint az Egyesült Államokban már a nyáron gyors terjedésbe kezdett delta koronavírus-variáns hatására kilőtt a koronavírus-fertőzéssel kórházba szállított gyerekek száma, írja a New York Times.
Az egyik jelentés megállapította, hogy június és augusztus között majdnem megötszöröződött a kórházi kezelést igénylő covidos gyerekek létszáma, bár ez a szám még elmaradt a januári csúcsidőszaktól.
Ugyanakkor az is látszik, hogy a vakcinák a fiatalkorúak között is működnek: azon korcsoportban (12 év felett), amely már jogosult a vakcinákra, a kórházba kerülő nem oltott kamaszok tízszer többen voltak, mint az oltottak. A legrosszabb 18 év alatti átoltottsággal bíró államokban négyszer több gyereket kellett coviddal kórházba szállítani, mint a legjobb átoltottságot felmutató államokban.
Az továbbra sem egyértelmű, hogy a delta mutáns súlyosabb betegséget okoz-e a gyerekekben, mint a korábbi variánsok. A kórházba kerültek magasabb száma lehet pusztán a mutáns nagyobb fertőzőképességének következménye is. Június és július között (amikor a delta dominánssá vált az Egyesült Államokban), nem változott a súlyosan megbetegedett gyerekek aránya a covidosokon belül.