
A Fűbenjáró bűn című 25 évvel ezelőtti brit vígjáték egy faluról szólt, amelynek kertészkedésben igen járatos lakói kendertermesztéssel próbálnak segíteni szorult anyagi helyzetükön. A falusiak mindennapos szórakozásává válik egy idő után, hogy esténként a hihetetlen erővel megvilágított melegházakból előtörő fényoszlopban gyönyörködnek. A jelenet jól mutatja, hogy már akkor is közismert volt a kannabisztermesztés hihetetlen energiaigénye, amikor alig volt néhány ország a világon, ahol ez a mezőgazdasági tevékenység legálisnak (vagy legalábbis dekriminalizáltnak) számított.
Az utóbbi években gyökeresen megváltozott a helyzet: egyre több országban és az Egyesült Államok egyre több tagállamában engedélyezik a rekreációs célú kannabiszhasználatot és -termelést. Ennek pedig már most láthatók az energiafogyasztási eredményei, az Energy Associates nevű tanácsadócég most publikált jelentése szerint. Az amerikai beltéri vadkendertermesztés több energiát fogyaszt, mint az összes többi beltérben termesztett növény együttvéve. Ez hatalmas mennyiségű üvegházhatásúgáz-kibocsátással és egyéb környezeti terheléssel jár, amit jelenleg még nem igazán vesznek figyelembe az emissziós számításokban.
24.000
tonna kannabiszt termelnek évente az Egyesült Államokban.
60
százaléka az amerikai kendertermésnek beltéri farmokon fejlődik, amelyekben reflektorokkal világítják, és légkondicionáló berendezésekkel fűtik vagy éppen hűtik a kendernövényeket.
596
petajoule az amerikai kendertermesztés energiaigénye (ha 1 petajoule-t át akarunk váltani joule-ra, akkor az 1-es után még 15 darab 0-t kell leírnunk).
⅓
része a kannabisztermesztés energiaigénye az amerikai adatközpontok áramfogyasztásának, amiről ugyancsak köztudott, hogy hatalmas.
44 millió
tonna szén-dioxid kibocsátásával jár ennek az energiának a megtermelése, ami
6 millió
amerikai háztartás emissziójával egyenlő.
17 millió
mindennapos kannabiszfogyasztó él az Egyesült Államokban. Az általuk elszívott kender előállítása
50
százalékát adja az ő teljes szénlábnyomuknak. Magyarul, ha nem fogyasztanának kannabiszt, felére csökkenne a tevékenységük miatti üvegházgáz-emisszió.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/10. számában jelent meg március 7-én.