A Microsoft szerint közel az orvosi „szuperintelligencia”
Képünk Illusztráció (Fotó: Mike MacKenzie/Flickr)

A Microsoft mesterségesintelligencia-fejlesztéssel foglalkozó részlege bejelentette, hogy az általuk fejlesztett MI algoritmus sokkal sikeresebben diagnosztizálta az összetett tünetegyütteseket, mint az emberi orvosok. A mérnökök szerint ez az eredmény arra utal, hogy jó úton haladnak az emberi orvosok diagnosztikai képességeit meghaladó gépi rendszerek kifejlesztése felé.

Az OpenAI O3 nevű MI modellje a kísérlethez kiválasztott tíz esettanulmány közül nyolcat diagnosztizált helyesen (az esettanulmányokat természetesen úgy választották ki, hogy nagyon nehéz legyen rájönni a beteg tüneteit okozó valós kórokra). Ezzel szemben a kísérletben részt vevő orvosok (akik a szakterület specialistáinak számítottak, de nem használhattak a diagnózis felállítása során semmilyen segédletet, és a kollégáikkal sem konzultálhattak) átlagos sikeressége mindössze 20 százalékos volt, vagyis a tíz esetből csupán kettőt diagnosztizáltak helyesen.

Az (emberi és gépi) résztvevők a diagnózis felállításához különböző vizsgálatokat is rendelhettek. A Microsoft szerint az MI költséghatékonyabb is az emberi orvosoknál, mert célirányosabban utalta be az esettanulmányokban szereplő betegeket a különböző vizsgálatokra, és összességében kevesebb teszteredményre volt szüksége a négyszer jobb eredmény eléréséhez. A Microsoft az eredmények interpretálásakor ugyanakkor megjegyezte, hogy az MI nem fogja kiváltani az emberi orvosokat, hiszen utóbbiak feladatköre sokkal tágabb a diagnózis puszta felállításánál – például bizalmi kapcsolatot kell kialakítaniuk a betegekkel. Ezért az emberi orvosok a jövőben sem fognak eltűnni, az MI csupán segíteni fogja a munkájukat. Ugyanakkor már számos munkakörnél állították ezt az MI-fejlesztők, aztán a vége mégiscsak az lett, hogy leépítették az emberi munkavállalókat, és egy algoritmust ültettek a helyére.

Mustafa Suleyman, a Microsoft AI igazgatója szerint „egyértelmű, hogy ezek a rendszerek 5-10 éven belül gyakorlatilag tévedhetetlenné fognak válni, és ezzel hatalmas terhet vesznek majd le világszerte az egészségügyi ellátórendszerek válláról.” A most kifejlesztett algoritmus lépésről-lépésre vezeti végig az orvost a diagnózis folyamatán. Minden lépésnél újabb vizsgálatokat kér, majd az eredményeiket értékelve lép tovább, miközben leszűkíti magában a lehetséges betegségek körét. A cég szerint az eszköz jelenleg még nem alkalmas a klinikai használatra. Felvetik ugyanakkor, hogy a jövőben talán nemcsak az orvosok munkáját egyszerűsítheti le, hanem a betegek számára is elérhető lesz, akik így önmagukat diagnosztizálhatják – ez azonban számos kérdést felvet, hiszen a laikusok nem feltétlenül képesek helyesen értelmezni még a helyes diagnózisokat sem.