
Az amerikai űrügynökség bejelentette, hogy a 2029-re tervezett Artemis-5 Hold-misszió leszállóegységének megépítésére 3,4 milliárd dolláros megbízást adott az Amazon-alapító Jeff Bezos Blue Origin nevű űrhajózási cégének. A Blue Origin eddig rendre alul maradt az Elon Musk tulajdonában lévő SpaceX-szel szemben. Bill Nelson a Blue Origin megbízását így indokolta a bejelentéskor: „Versengést akarunk, mert ez biztosítja a megbízhatóságot, a tartalék rendszereket”. Magyarul a NASA el akarta kerülni, hogy minden űreszközét a SpaceX építse – még ha jelenleg ők is tűnnek erre a legfelkészültebbeknek –, mert nem akarják, hogy végletesen függjenek a cégtől. A NASA holdraszállásért felelős programjának igazgatója, Lisa Watson-Morgan ehhez még hozzátette, hogy sokszínűsíteni akarják az ipari hátterüket, ami segíteni fogja a jövőbeli innovációkat.
A megépítendő leszállóegység a Blue Moon (Kék Hold) névre fog hallgatni, 15 méter magas lesz, és egyszerre négy űrhajóst lesz képes a Hold felszínére szállítani. De nem ez lesz az a jármű, ami fél évszázad után újra először embert juttat a Holdra, hiszen a NASA már leszerződött a SpaceX-szel az Artemis-3 és 4 holdkompjának megépítésére.
A Blue Origin eddigi története nem mondható tökéletes sikernek. Míg a SpaceX mára rutinszerűen bocsát űrhajókat a világűrbe, addig a Blue Originnek még az orbitális pályát sem sikerült elérnie, eddig csak úgynevezett űrugrást hajtottak végre: bár az űrhajójuk kijutott az űrbe néhány civillel, például magával, Bezosszal és William Shatner színésszel a fedélzetén, de nem kerülték meg a bolygót. A New Shepard űrhajó (amelyet Alan Shepardról, az első amerikai űrhajósról neveztek el), ráadásul egy ember nélküli küldetés során csődöt is mondott.
A holdkompot a Boeinggel és a Lockheed Martinnal együttesen építi a Blue Origin, és úgy tervezik, hogy épp beleférjen a cég hét méter átmérőjű New Glenn rakétájába (John Glenn, a harmadik amerikai űrhajós után). A Blue Moon teljesen feltöltve üzemanyaggal több mint 45 tonnát fog nyomni.
Az Artemis-5 küldetés során először a Hold körül keringő Gateway űrállomáshoz szállítják a holdkompot, ahol az dokkol hozzá. Ezután érkeznek az űrhajósok egy másik űrhajóban (a SpaceX Orionjával), ugyancsak dokkolnak az űrállomáshoz, majd átszállnak a holdkompba. Ezután landolnak vele a Hold déli pólusa környékén, ahol nagyjából egy hetet fognak tölteni. A Gatewayre visszatérő holdkompot számos alkalommal újra lehet majd használni.