Több mint öt évvel a pusztító tűzvész után újra megnyílt a Notre-Dame. Bár 2019 áprilisában sokak attól tarthattak, hogy a világ legismertebb temploma teljesen megsemmisül a lángok között, végül a tetőn és a huszártornyon kívül fő szerkezeti elemeit sikerült megmenteni a pusztulástól. Ahogy minapi, a felújítást jellemző adatokat összegző cikkünkben már írtuk, rengeteg szakember együttműködése – és a leggazdagabb francia mágnások adományai – kellettek ahhoz, hogy mostantól újra be lehessen lépni a székesegyházba. Ugyanakkor a katasztrófának, illetve az azt követő évekig tartó helyreállításnak volt egy első hallásra meglehetősen valószínűtlen vetülete is: az eset alkalmat teremtett kutatók hadának arra, hogy olyan mély betekintést nyerjenek a Notre-Dame rejtelmeibe, amelyről „békeidőben” nem is álmodhattak.
Így született újjá a Notre-Dame
Az öt éve leégett Notre-Dame újra megnyitja kapuit, bár a rekonstrukció utolsó simításai még hátravannak. Számok nyelvén!
A Science tudósítása szerint az alapkutatásokat finanszírozó Nemzeti Tudományos Kutatóközpont (CNRS) több tucat kutatóintézetéből érkezett 175 kutató vett részt a helyreállítás idején végzett tudományos projektekben. Ezek részben a Notre-Dame történetével (például az építési technológiával) voltak kapcsolatosak, másrészt azonban egészen szerteágazó témákat (például a középkori francia városok éghajlatát) is érintették. A legtöbb kutatás mégis a történelmi műemlékek helyreállításával volt kapcsolatos.
„A tűz felfoghatatlan volt – nyilatkozta Martine Regert, a CNRS kutatási igazgatója – De a kezdeti sokk után gyorsan felismertük, hogy nem hagyhatjuk, hogy az anyagi veszteség mellett elvesszen a tudományos információ is. Így az érzelmeink tudományos mobilizációvá változtak át.”
A tűz után napokon belül felállt egy tudományos bizottság, ami a kutatásokat koordinálta. Egy csapat például tízezer darab elszenesedett tölgyből készített faelemet vizsgált meg a megsemmisült tető maradványai között. Meghatározták belőlük a stroncium-86 és a stroncium-88 izotópok arányát, illetve a kalcium és magnézium koncentrációját. Ezeket az elemeket a tölgyfák a talajból szívják fel. Az adatokat összehasonították a küléönböző francia tájegységek geológiai profiljával, így képesek voltak kijelölni azt a területet, ahonnan a Notre-Dame építéséhez vitték a fák (ez egyébként egy „croissant-formájú” több száz kilométeres terület Párizs körül).
A tető helyreállításához több mint 1500 tölgyfára volt szükség, tehát feltételezhető, hogy hajdanán is nagyságrendileg ennyit használtak az építkezéskor. A fából mérhető egyéb izotópok (például az oxigén-18 és és a szén-13) elemzésével a korabeli hőmérsékletre és a páratartalomra lehetett következtetni. A Notre-Dame építése a középkor melegebb időszakára esett, és ebből az időszakból eddig nagyon kevés adat állt rendelkezésre a Párizsi-medence területéről.
Más kutatók újra összeállították a székesegyház leomlott plafonját merevítő ékalakú köveket, hogy pontosan ugyanúgy tudják visszaépíteni, ahogy eredetileg állt. Más kutatások a tűz egészségi hatásait vizsgálták. 285 tonna ólomlemez olvadt el az 1000 Celsius-fok feletti lángokban. Ebből legalább egy tonna sárgás ólomgőzként felszállt a légkörbe, és ülepedett le Párizs környékén. A szennyezett területeken összesen 1222 gyermeket vizsgáltak meg, de nem találtak megemelkedett ólomszintet a vérükben.
