Sokan tapasztalják, hogy a téli reggeleken még nehezebb reggelente felkelni, mintha még erősebben húzná vissza őket az ágy. Egy új kutatás szerint ez nem (csak) a lustaság hatása: az embernek télen tényleg megnő az alvásigénye, és átalakul az alvása, még ha ehhez nem is hibernálódik.
Már régóta sejtik az alváskutatók, hogy a hidegebb hónapokban az embernek többet kell (kéne) aludnia, hiszen az önbevalláson alapuló vizsgálatok sorra tárták fel ezt a hatást. Az emberek telente arról számoltak be kutatóknak, hogy hamarabb elálmosodnak esteénként, álmosabbak reggel, ha tehetik, többet alszanak, és gyakrabban előfordul, hogy későn ébrednek fel. Ugyanakkor a modern életmód számos hatása befolyásolja az alvásmintázatainkat, így nehéz elkülöníteni a fiziológiai különbségeket a külső zavarástól. Persze a kettő nagyon is összefügg, hiszen szerte az állatvilágban megfigyelhető, hogy a biológiai óra működése a szezonálisan változó környezeti tényezők (legfőképpen a hőmérséklet és a nappalok hossza) függvénye. A ténylegesen téli álmot alvó állatok onnan „tudják”, hogy ideje nyugovóra térni, hogy csökken a hőmérséklet, és egyre hosszabbak az éjszakák. Az ember azonban felöltözik, fűt, világít, így az évszakos természeti változások (látszólag) nem befolyásolják az életét.
Egyes kutatók szerint az emberi evolúció egyik legnagyobb vívmánya, hogy függetleníteni tudtuk a viselkedésünket a környezet változásaitól, és ezért szinte eltűntek az emberi magatartásból az évszakos változások. Csakhogy ez nem teljesen igaz. A berlini Szent Hedvig kórház alváslaborjának munkatársai ugyanis kimutatták, hogy telente alapvetően átalakul még a városi felnőtt lakosság alvásstruktúrája is. Telente meghosszabbodik a REM-alvás (a gyors szemmozgások fázisa), ősszel pedig a mély alvás időtartama lesz hosszabb. A kutatók összesen 292 alanyt toboroztak az alvásvizsgálatokra. Az alanyoknak a Szent Hedvig kórházban berendezett alváslaborban kellett aludniuk, miközben gépekkel figyelték az alvásuk minőségét, illetve az agyműködésüket. Az alvási problémákkal küzdő betegeket rutinszerűen vizsgálják ilyen módon, hogy megállapítsák, mi okozza az a nehézséget, ami sokszor drasztikusan rontja az életminőségüket. A rossz alvók az ébrenlétük ideje alatt is rosszul érzik magukat, romlik a kognitív teljesítményük, érzékenyebbek bizonyos fertőzésekkel szemben, és számos krónikus betegség is gyakrabban fordul elő a körükben.
Az alvásvizsgálat eredményeiből az derült ki, hogy a REM-alvás hossza telente átlagosan 30 perccel meghosszabbodik annak ellenére, hogy e városi emberek viszonylag ritkán vannak kitéve természetes fénynek, és gyakorlatilag állandó fényszennyezésben élnek. A teljes téli alvásmennyiség átlaga is egy órával hosszabb volt, mint nyáron, de akkora variancia volt ebben az alanyok között, hogy az évszakos különbség nem bizonyult statisztikailag szignifikánsnak, vagyis szigorú értelemben nem bizonyított a létezése.
Ez is közelebb vihet minket az alvás funkciójának megértéséhez. Ugyanis az az igazság, hogy valójában fogalmunk sincs, hogy miért alszunk. Az biztos, hogy e viselkedés életfontosságú, hiszen az az állat (illetve ember) amelyet hosszasan nem hagynak aludni, meghal. Nagyon valószínű, hogy az alvásnak kulcsszerepe van az előző nap szerzett emléknyomok konszolidációjában, vagyis stabil rögzülésében (ezért hasznos, ha vizsga előtt alszik az ember), ugyanakkor ez nem magyarázza, hogy miért létfontosságú az alvás. Az a klasszikus nézet már rég megdőlt, hogy az alvás a pihenésre kell, ugyanis azzal, hogy az ember semmit sem mozog (vagyis pihenteti az izmait), nem váltja ki az alvásigényét, noha pihen. Az sem igaz, hogy alvás közben az agy pihen, mert az agyi aktivitást vizsgáló EEG vizsgálatok tanúsága szerint az agy semmivel sem kevésbé aktív alvás közben, mint ébren, bár nyilván mást csinál.
