Barabási Albert-László: A demokrácia megbukott

Barabási Albert-László: A demokrácia megbukott

Barabási Albert-László (Fotó: Németh Dániel/Libri Kiadó)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy nemzetközi bestsellerrel és egy Coelho-regénnyel osztozik a dobogón Barabási Albert-László sikerről írt könyve, A képlet a Libri eladási listáján. A világhírű hálózatkutatóval a női zenészek cipősarkának kopogásáról, a legjobb bor kiválasztásának esetlegességéről és a CEU sorsáról is beszélgettünk. – Ritka alkalom, hogy egy angolul megírt könyv fordításban jelenjen meg először, most mégis ez történt. A képlet – A siker egyetemes törvényei című új kötete megjelenése óta az első háromban van a Libri sikerlistáján. Tudományos könyvtől ez szép teljesítmény.

– Kínos is lenne, ha a sikerről írt könyv nem lenne sikeres! Komolyra fordítva: én jó ideje angolul írok, és az lett volna természetes, hogy az amerikai kiadás jelenjen meg először. Ott viszont novemberben választásokat tartanak, és a politika most elveszi a levegőt minden más elől, így a kiadó elhalasztotta a megjelenést. Meggyőztem őket, hogy a magyar kiadás nem fog bezavarni, és most már örülnek is neki, mert azzal tudják promotálni a könyvet, hogy egy európai országban vezette a sikerlistát.

– Az emberi teljesítménynek megvannak a felső korlátai, a siker viszont korlátlan, és sokszor a kettő nem is függ egymástól – ezt szűrtem le a könyvet olvasva.

– Valóban létezik olyan helyzet, ahol teljesítmény nélkül is van siker, de a legtöbb esetben a munkát nem lehet megspórolni. A legfontosabb tanulság, hogy a teljesítmény egyéni, míg a siker közösségi műfaj. A teljesítmény vonzza a sikert, de ha ez nem mérhető, a siker mértékét a hálózatok határozzák meg.

A Facebookot is vizsgálni fogják a CEU és az MTA közös kutatásában - Magyar Hang

A győztes projekt olyan kategóriában született, amely még az EU-ban legrangosabbnak számító alapkutatásipályázatok között is kiemelkedő.

Az élet meglehetősen kevés területén áll egyenes arányban a teljesítmény a sikerrel – a sport az egyik ilyen, hiszen kronométerrel jól mérhető, így aki a leggyorsabban fut százon, az lesz világsztár. A siker viszont itt sem arányos a teljesítménnyel: elég egyetlen századmásodperccel lassabban futni a győztesnél, és máris százszoros különbség lehet a rajongók számában vagy éppen a reklámbevételekben. Azokon a területeken viszont, ahol nincs objektív mérce – mint például a műkereskedelem, vagy akár a borpiac –, nem feltétlenül a legjobb lesz a legsikeresebb, hanem az, akit a területet befolyásoló hálózatok sikeressé tesznek.

– Vagyis ha jól ismerjük ezeket a mechanizmusokat, akár egy kamuval is befuthatunk.

– Nem arról van szó, hogy tudás nélkül lehet érvényesülni, de sok jó közül ki kell tűnni valahogy. A rossz bort a jótól akár még a laikus is meg tudja különböztetni, de két jó között nehezen tesz különbséget még a szakember is. Ugyanez igaz a komolyzenére is, és ilyenkor számítanak egyéb, akár szubjektív tényezők. A könyvem nem arról szól, hogyan lehet kis teljesítménnyel nagy sikert elérni. Arra próbálom ráébreszteni az olvasót, hogy nagyon sokan nyújtanak a világon jelentős teljesítményt, ám ez nem elég a sikerhez.

– Megdöbbentett a kutatás eredménye: még a világ legigazságosabbnak tartott komolyzenei versenyén, a Queen Elisabeth Music Competitionön sem nyert negyven év alatt olyan előadó, aki az első nap lépett fel – pedig sorsolással választják ki a sorrendet. A mérések szerint minél hátrébb van valaki a sorban az állásinterjún, annál nagyobb az esélye, hogy őt vegyék fel, mert a döntnökök rá emlékeznek jobban. Ennyire belénk van kódolva a szubjektum, amikor ítélkezünk?

– Így működünk. A könyvből végül kimaradt egy másik zenei példám: a szimfonikus zenekarokban hosszú ideig egyáltalán nem voltak nők. Nagyon sokáig meg volt győződve a szakma arról, hogy ez azért alakult így, mert a nők nem tudnak annyira jól zenélni.

A bostoni volt a legelső olyan zenekar, amely bevezette a paraván mögötti vizsgáztatást, tehát a zsűri nem láthatta, ki játszik. Nem véletlen, hogy ők vették fel az első nőt az amerikai zenekarok közül. A módszert később más is bevezette, de érdekes módon néhány helyen ettől sem változott a férfi-nő arány. Sokáig nem értették a kutatók, hogy miért, mígnem kiderült: ahol volt szőnyeg, és a jelentkezők azon mentek be a vizsgára, radikálisan megnőtt a sikeresen felvételiző nők aránya – másutt pedig nem. A cipő kopogásából, a lépések zajából a vizsgáztatók agya – talán nem is tudatosan – összerakta, hogy nő vagy férfi érkezik, és ez befolyásolta a végeredményt. Ma már ott tartunk, hogy a komolyzene területén a zenekarokban több a nő, mint a férfi.

– Érdekes volt olvasni a saját példáját és a fia esetét az egyetemi felvételiken: ön könnyedén vette az akadályt kisebbségiként egy kommunista országban, a fiát viszont nem vették fel a Harvardra.

– A kommunista rendszerben az eljárás bizonyos értelemben igazságosabb volt, mint mondjuk ma egy felvételi beszélgetés a Harvardon. Kizárt minden szubjektumot – aki jobban töltötte ki az írásbeli tesztet, az jutott be. Ott nem sikerorientált társadalomban éltünk, nagyjából egyforma lehetőséget teremtettek az embereknek az ingyenes oktatással. Amerikában gyakorlatilag megszűnt a mobilitás a társadalmi rendszerek között – amibe születtél, az maradsz, befagyott a kasztrendszer.

„Orbán Viktor fél azoktól, akik gondolkodnak" - a CEU-ért tüntettek - Magyar Hang

Fekete-Győr András szerint a kormány ezért akarja elüldözni a CEU-t Magyarországról, ezért teszi tönkre az oktatást.

– Ez pénz vagy kapcsolat kérdése elsősorban?

– Ott dől el, hogy a szülő hogyan neveli fel a gyerekét: mennyi könyvet olvas neki, milyen irányba terelgeti, és milyen mélységben tanít meg neki dolgokat. A pénz annyiban lehet fontos, hogy nyáron elmehessen egy jó helyre önkéntesnek – a szegényebb diák nyáron a Mekiben dolgozik. A fiam egyetemi felvételijén döbbentem rá, mennyire másképp működik Amerika: a tökéletes tudás mellett millió más, iskolán kívüli tényezőre van szükség ahhoz, hogy sikerrel jelentkezzen valaki egy olyan egyetemre, mint mondjuk a Harvard.

– Nem segíthetett volna neki az, hogy ön is ott tanít?

– Cseppet sem. Eddig három egyetemen dolgoztam Amerikában, de egyiken sem ismerek senkit a felvételiztetők közül. Fogalmam sem volt arról a mechanizmusról, amelynek eredményeként aztán egy diák megjelenik az osztályomban. Most már tudom, mi számít, de eszembe sem jutna megkeresni a felvételiztetőket és figyelmükbe ajánlani valakit – itt ez nem így működik.

– Az üzleti siker sem kerülte el: múlt hónapban arról olvastam, hogy első körben 8,5 millió dolláros tőkét kapott termékfejlesztésre egy orvosi startup, a Scipher Medicine, amelynek ön az egyik alapító-tulajdonosa. Mi lesz a termék, amelyen dolgoznak?

– A sejthálókról szerzett tudásunkat próbáljuk a gyakorlatba ültetni: meg tudjuk tippelni, hogy egy bizonyos orvosságra pozitívan fog-e reagálni a beteg. Ezek nagyon drága terápiák, amelyek a páciensek kétharmadára nem hatnak, viszont súlyos mellékhatásokat okozhatnak. Mind a biztosítónak, mind a betegnek érdeke tehát, hogy egyből a jó orvosságot kapja, és ehhez készítünk egy bonyolult eljárást, amely ebben segít. Az előteszteken 90-94 százalékos pontossággal működtünk – ha termékként megjelenünk, milliárd dolláros üzlet lehet világszerte.

Az illiberális módszertan forrása - Filippov Gábor írásának margójára - Magyar Hang

A hibrid rendszerek módszereit épp a neoliberális elitek kísérletezték ki.

– Mennyire lehet visszaélni azzal a tudással, amelyről a könyvében ír? Az élet több területén látjuk azt, hogy komplett rendszereket tudnak meghekkelni: választást lehet nyerni álhírekkel, illiberális államot építeni demokratikus megmérettetésen megszerzett győzelemmel.

– A világ nagy részén tulajdonképpen monokultúra alakult ki a demokráciát tekintve, de sok helyütt felbukkant az az erő, amely vírusként kihasználja ennek a nem tökéletes építménynek a gyenge pontjait. Egymástól tanulnak, mindenütt ugyanazokat a módszereket használják: legyengítik a jogi kereteket, megváltoztatják a választási rendszert, és így tovább.

Nincsenek jó híreim: ez tovább fog terjedni, mert egyre több helyen jönnek rá a rendszer sérülékenységére. Egy haszna van: ráébredünk, hogy milyen sok minden működött az úgynevezett „gentleman’s agreement” alapján, vagyis nem volt leírva, és ezt most nevetve rúgják fel egyesek. Ha nincs úriember egy asztalnál, akkor megszűnik az alapja a párbeszédnek. Sajnos ennek a folyamatnak is megvan a maga életciklusa: el kell jussunk az extrémig, hogy megbukjon, és jöjjön helyette valami új. A vírus terjed, és drasztikus változásokat hoz – ami volt, annak vége, a demokrácia gyengének bizonyult, és elbukott, valami mást kell helyette kitalálni.

– A Science magazinban májusban ön írta a vezércikket Ostrom alatt a tudományos képzés Magyarországon címmel. Milyenek voltak a reakciók?

– A Science vezércikkének az a célja, hogy a tudomány számára fontos kérdéseket feszegessen, és ez érintheti a politikát is. Informálni akartam a közösséget, és ez sikerült – utána sok tudós kolléga jött oda konferenciákon, hogy a cikkemen keresztül értette meg, mi történik Magyarországon. Hiszem azt, hogy a tudományos gondolkodás fontos, és a kultúra része éppúgy Wigner Jenő, mint Puskás Ferenc vagy Sebestyén Márta. Magyarországnak nagyon büszkének kell lennie a tudományos eredményeire, és ezt nem szabad veszélyeztetni, függetlenül attól, ki van éppen kormányon.

Nem alkudhat meg az Akadémia az Orbán-rezsimmel - Magyar Hang

„Ha az elit bunkó módon viselkedik, az elzülleszti a társadalmat” – Gondolatok Pálinkás József interjúja nyomán.

– A CEU jövője még nem dőlt el, és a MTA fölött is gyülekeznek a felhők. Azt írta a Science magazinban májusban: „A CEU sorsa fogja megmutatni, hogy képes-e Magyarország garantálni a tudományos intézmények hosszú távú életképességét.” Mit gondol, lesz happy end?

– Optimista vagyok, hiszem, hogy a józan ész felülkerekedik a politikai érveken. Remélem, hogy a CEU-nak nem kell költöznie, és az Akadémia függetlensége is megmarad, mert ez a nemzeti érdek. Terveim vannak Magyarországon, mélyreható és fontos kutatások indulnak a CEU-s tanszékemen, és az Akadémiával is tervezünk a következő hat évre.

Névjegy

Barabási Albert-László 1967-ben született a székelyföldi Karcfalván. Fizikus, hálózatkutató. Az MTA és az Akademie Europeae külső tagja, a Harvardon és a Northeastern egyetemen oktat – valamint az egyelőre még budapesti CEU-n is.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 22. számában jelent meg, 2018. október 12-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 22. számban? Itt megnézheti!