Először videózták le, ahogy a gyilkos bálnák egy fehér cápát terrorizálnak
Fehér cápát támadó gyilkos bálnák (Forrás: Frontiers)

A Kaliforniai-öböl gyilkos bálnái ügyes taktikával vadásznak a fiatal fehér cápákra: a hátukra fordítják őket, így időlegesen védtelenné válnak, és könnyen lakmározhatnak a májukból. Eddig még csak néhány kardszárnyúdelfin-populációról bizonyosodott be, hogy cápákra vadásznak, és a nagy fehér cápa zsákmányolása még ritkábbnak tűnik. Eddig azonban csupán közvetett bizonyítékokból lehetett e viselkedésre következtetni. Egy új tanulmány szerzői azonban a világon elsőként filmre is tudták rögzíteni a cápavadászatot.

Mexikói tengerbiológusoknak még 2020-ban sikerült először filmre rögzíteniük a cápavadászatot, de csak most közölték az esetről szóló tanulmányt. öt évvel ezelőtt annak voltak szemtanúi, hogy öt nőstény gyilkos bálna egymással együttműködve a felszínre kényszerített egy fiatal fehér cápát, majd a hátára fordították. Ettől a cápa lebénult, úgynevezett tonikus paralízis állapotába került. 

Ekkor kezdték a gyilkos bálnák harapdálni a cápa máját, a kiszakított darabokat pedig elosztották egymás között. Evolúciós értelemben teljesen érhető, hogy a májat veszik célba, hiszen ez az egyik legenergiadúsabb szerv, és sokkal több kalóriát és tápanyagot nyernek azzal, ha kizárólag a májra koncentrálnak, mintha a cápa kevésbé értékes testrészeivel vesződnének. Nem sokkal az első támadás után, szinte percekkel később a csapat egy másik serdülőkorú fehér cápát vett célba, és vele is végeztek.

A következő videóra rögzített incidens két évvel később, 2022-ben történt. Ekkor gyakorlatilag megismétlődtek a két évvel korábbi események: itt is öt gyilkos bálna (hímek, nőstények és borjak vegyesen) vadászott le egy fiatal fehér cápát, ugyanazon a helyszínen, az év azonos időszakában. Az nem egyértelmű, hogy a két vadászatban résztvevő állatok között volt-e átfedés, vagyis ugyanahhoz a csapathoz tartoztak-e, bár a tengerbiológusok szerint ez nagyon valószínű. E vadászati technikát ugyanis máshol még nem figyelték meg, tehát vélhetően a taktika kulturálisan öröklődik a csapat tagjai között: a fiatalabb bálnák tanulással sajátítják el idősebb társaiktól.