Emberes kísérletekbe kezd Elon Musk agyi implantátumos cége
Elon Musk és a Neuralink chipjét beültető roboteszköz 2020 augusztusában (Fotó: Steve Jurvetson/Flickr)

Klinikai kísérletekhez keres igazgatót Elon Musk agyi implantátumos cége – jelentette a Bloomberg. Az amerikai gazdasági hírügynökség szerint ez egyértelmű jele annak, hogy a dél-afrikai születésű techguru Neuralink elnevezésű startupja 2022-ben emberes kísérletekbe kezd. Eredetileg erre már tavaly sor került volna, ám a tesztek végül csúsztak.

A világ leggazdagabb emberének számító Musk még hat éve, 2016-ban alapította a Neuralinket, amely olyan agyi implantátumot kíván az emberi agyba beültetni és azzal összekötni, amely többek között segítene a súlyos gerincsérülteknek abban, hogy ismét önálló életet éljenek és tudják használni, irányítani a testüket.

Az amerikai gazdasági napilap, a Wall Street Journal üzletvezetői találkozóján beszélő Musk szerint igen ígéretes kísérleteket folytattak majmokkal. Állítása szerint az egyik tesztállat a Neuralink chipjének segítségével már képes volt a MindPong nevű videójátékkal játszani, úgy, hogy csak rágondolt. Az implantátummal az idegrendszert irányító funkciók mellett a világhálóra is lehetne csatlakozni, és így gondolati úton többek között szörfölni, vagy akár játszani az interneten, vagy akár posztolni a különböző közösségi oldalakon.

Az űr felé terjeszkedik az amerikai cég, amelytől a magyarok is légvédelmi rakétarendszert vettek
Balogh Roland

Az űr felé terjeszkedik az amerikai cég, amelytől a magyarok is légvédelmi rakétarendszert vettek

Űrvédelmi fronton az elmúlt időszakban nagyon nagy lett a verseny az egyre bővülő, védelmi megbízatásokért. Olyan rendszereket fejlesztenek, amelyekkel a kereskedelmi műholdakat bármikor be lehetne vonni katonai feladatokra.

– A Neuralink nagyon jól működik a majmok esetében. Még sok kísérletet kell elvégeznünk, hogy megbizonyosodjunk, a technológia biztonságos, és ha kell, akkor az eszköz biztonságosan el is távolítható az agyból – mondta Musk, aki bízik benne, idén sikeres emberes kísérletet is végre tudnak hajtani. Kísérleti igazgató mellett klinikai technikusokat is keres a Neuralink.

Nem a Neuralink az egyetlen vállalat, amely ilyen agyba ültetett technológiával próbálkozik. Egy, az akaratlagos izmok fokozatos elgyengülésével, azaz Lou Gehrig-betegséggel küszködő 62 éves ausztrál férfi tavaly év végén úgy tudott például bejegyzést közzétenni a Synchron nevű start-up implantátumával, hogy mindössze rágondolt, és posztolt. A technológiát fejlesztők szerint ezek a megoldások nemsokára a hétköznapjaink szerves részei lesznek.

A többek között az elektromos járműgyártásban úttörő Tesla és a SpaceX magán-űrvállalatot is létrehozó Musk legutóbb azzal vétette észre magát, hogy Twitteren megszavaztatta: az adóelkerülést „elkerülendő”, eladja-e az elektromos autókat gyártó Tesla cégében lévő likvid részesedésének 10 százalékát. Miután a voksolók többsége arra szavazott, hogy igen, nekiállt piacra dobni a Tesla-részvényeit, a maga módján reagálva Joe Biden amerikai elnök és a demokraták szupergazdagokat érintő elképzeléseire.

Megkopasztanák a szupergazdagokat
Balogh Roland

Megkopasztanák a szupergazdagokat

Az érintetteknek nem annyira tetszik az ötlet, egyre több átlagamerikainak viszont igen. Csak Elon Musknak mintegy 60 milliárd dollárt kellene befizetnie a „közösbe”.