
Nemcsak jóval fertőzőbb, hanem sokkal veszélyesebb, hamarabb bele lehet halni a koronavírus brit variánsába. A British Medical Journal orvosi magazinban publikált brit tanulmány szerint 30–100 százalékkal magasabb az esély a halálozásra a B.1.1.7 jelű variánssal való megfertőződés esetén, mint ha valaki a korábbi domináns változatokkal fertőződik meg – írja a Reuters.
Azt már eddig is tudni lehetett, hogy a brit mutáns 40–70 százalékkal könnyebben terjed mint a hagyományos változat. Ezt legutóbb a magyar tulajdonú Neumann Labs diagnosztikai labor szakértői is megerősítették: több mint 1500 PCR-teszt adatainak elemzéséből arra jutottak, hogy akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében.
A szóban forgó brit tanulmány mintegy 100 ezer, 2020 októbere és 2021 januárja között diagnosztizált beteg adatai alapján vizsgálódott, és ebből kiderült, hogy a brit mutáns által fertőzött 54 906 páciensből álló csoportban 227-en haltak meg, míg a másik csoportban – melyben a hagyományos vírustörzs által fertőzöttek voltak – „csak” 141 beteg hunyt el.
„Ha figyelembe vesszük azt is, hogy ez a variáns könnyebben terjed, a B.1.1.7 olyan fenyegetés, melyet komolyan kell venni” – jelentette ki Robert Challen, a tanulmány egyik szerzője.
Magyarországon a harmadik hullám során jelentős részben már a brit koronavírus-variáns fertőz, részben ez indokolja az újabb szomorú rekordokat döntögető fertőzési és kórházi ápolási számokat.