Ismét elhalasztották Kapu Tibor űrutazását
Az Ax-4 legénysége, jobbra Kapu Tibor (Fotó: Axiom)

A NASA, az Axiom Space és a SpaceX továbbra is vizsgálja az Axiom-4 űrmisszió indítási lehetőségeit. A NASA úgy döntött, hogy lemond a június 22-i, vasárnapi indításról, a következő napokban új időpontot tűz majd ki – közölte oldalán az Axiom Space űrkutatási cég.

Az Ax-4 legénysége, köztük Kapu Tibor így továbbra is várja az űrmisszió indítását, amit az utóbbi hetekben már többször is elhalasztottak. A floridai Kennedy Űrközpontban a legutóbb kijelölt indítási időpont vasárnap hajnali 3 óra 42 perc volt, ami magyar idő szerint vasárnap reggel 9 óra 42 perc. Az űrkutatási vállalat szerint a korábban rendellenes működést mutató Zvezda modul helyreállítása után a NASA-nak most idő kell ahhoz, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a Föld körül keringő állomás képes-e négy másik asztronautát fogadni.

Ahogy azt már többször megírtuk, az űrrepülés motivációja, a lehetséges tudományos hozadéka, illetve a rá költött sok milliárd forint indokoltsága erősen kérdéses. A kormány (természetesen) nem válaszolt semmit a korábban (a február 14-én megjelent Lájkvadászat a Föld körül című cikkünk írásakor) feltett kérdéseinkre. Így csak közvetett információink lehetnek arról, hogy nagyjából mennyi pénzbe kerülhet ez a két hetes mutatvány Magyarországnak. A Magyar Közlönyben 2023 szeptemberében közölt információk szerint a kormány 27 milliárd forintot különített el a Hunor űrprogramra (amelynek – természetesen – egy csodaszarvas alakú fiktív csillagkép a logója), de a teljes összeg kérdéses. Annyi bizonyos, hogy olyan sok pénzt költünk erre a néhány napra, amennyi pénzről a magyar tudományos űrkutatók (akik valóban értékes ismereteket gyűjtenek a világmindenségről) soha nem is álmodhatnak. Az erről szóló cikkünk itt található