Közel járunk ahhoz, hogy visszafordíthatatlan módon átlépjünk egy úgynevezett bolygóegészségügyi határértéket – ez derül ki egy nemrég, a Global Change Biology nevű tudományos magazinban publikált tanulmányból. A legutóbbi vizsgálat szerint az óceánok elsavasodása (azaz, kevésbé lúgossá válása) még határértéken belül volt, ám közel a határértékhez, a mostani eredmények alapján azonban az óceánok 60 százalékában 200 méter mélyen ez a határátlépés már megtörtént, ahogy a felszíni vizek 40 százalékában is. Amennyiben a folyamat tovább erősödik és visszafordíthatatlanná válik, az a teljes tengeri ökoszisztéma összeroppanását okozhatja, nem csak az „óceánok őserdejeinek” nevezett, végveszélyben lévő korallmezőkét.
Az óceánok elsavasodása elsősorban a légkörből felvett extra szén-dioxidnak köszönhető, amely a vízben feloldódva savasítja a sós vizek kémhatását. Jelenleg úgy tűnik, hogy az emberi tevékenység, ezen belül elsősorban a fosszilis energiahordozók elégetésének következményeként légkörbe kerülő extra szén-dioxid harmadát nyelik el az óceánok és tengerek, ezzel együtt a klímaváltozásból fakadó energiatöbblet kilenctizedét; azaz, óceánok nélkül tízszer nagyobb ütemben növekedne a felmelegedés. A savasodásnak köszönhetően a testükbe kalciumot beépítő tengeri élőlények (a korallokon kívül a tengeri csigák, kagylók, és más, vázat építő élőlények) kevéssé lesznek képesek a vázépítésre, így csökken a stressztűrő képességük is, például az óceáni hőhullámokat kevésbé fogják tudni tolerálni (a korallok kifehéredése elsősorban ennek köszönhető). A tengeri tápláléklánc alján lévő apró állatkák illetve filoplanktonok (mikroszkopuikus méretű növényi planktonok) savasodás illetve felmelegedés miatti kiesése olyan kaszkádfolyamatot indíthat be, amely a tápláléklánc egyre magasabb szintjein álló állatok egyedszámának drámai visszaesését és így az egész ökoszisztéma felborulását is jelentheti. Ez már lokálisan megvalósult 2015-ben és 2016-ban Észak-Amerika nyugati partjainál, amikor egy óceáni hőhullám miatt megváltozott az apróbb tengeri halak mozgása, emiatt pedig a Csendes-óceáni tőkehal-állomány 71 százaléka veszett oda, körülbelül 7000 púpos bálnával és 4 millió lumma nevű tengeri madárral együtt.
Ha ezt a „bolygóegészségügyi” határt is átlépjük, akkor a kilenc ilyen határértékből már hetet fogunk meghaladni. A másik hat ilyen, már kritikus határt meghaladó környezeti kihívás a klímaváltozás előrehaladottsága, az újszerű mérgező anyagok kezelhetetlen jelenléte, a nitrogén és a foszfor természetes cirkulációjának stabilitásának megingása, a hidrológiai ciklus stabilitásának felborulása, a szárazföldi területek felszíni stabilitásának megőrzése és a bioszféra integritásának erőssége (azaz, a fajok életterének és egyedszámának egyre gyorsuló csökkenése). Különösen aggasztó az is, hogy a légköri oxigén felét pont azok a tengeri élőlények állítják elő, amelyeket a savasodás létükben fenyeget, ugyanis a filoplanktonokat szintén fenyegeti létükben az óceánok elsavasodása és felmelegedése.
A tanulmány elkészítését részben az az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal finanszírozta, amelyet a klímaváltozás-tagadó Trump-adminisztráció forráselvonásokkal büntet, elsősorban amiatt, mert a hivatal a tudományos konszenzusnak és a tapasztalati tényeknek megfelelően a globális felmelegedést korunk legnagyobb éghajlatváltozási kihívásának tartja.
