A földi élet kialakulásának rejtélye azóta foglalkoztatja a tudósokat, amióta teljes mértékben elfogadottá vált Darwin evolúció-elmélete. Az ugyanis megmagyarázza az élet szerteágazó változatosságát, de nem ad választ annak kialakulására. A pánspermia hipotézisének segítségével eggyel hátrébb léphetünk: bár a primer élet kialakulását ez sem magyarázza, arra viszont választ ad, hogyan lehet lehetséges az élet az univerzumban való elterjedése.
A pánspermia elmélete szerint az élet (ez alatt a legkisebb élőlényeket, az egysejtűeket értve) üstökösök segítségével képes világról-világra „ugrálni”, egy-egy baktérium egy, a bolygót érő üstökösbecsapódást követő anyag-kilökődést követően „kőbe zárva” vándorolhat az adott naprendszeren belül, mígnem egy másik bolygó tömegvonzásának köszönhetően, annak atmoszférájába belépve meteoritként „megtermékenyíti” azt a bolygót. A hipotézis hátránya, hogy az élet elsődleges kialakulását ez sem magyarázza meg, de nem is akarja megmagyarázni: mindössze azzal a feltételezéssel él, hogy az aprószervezetek (a magasabb rendű életformákkal ellentétben) képesek az űr hidegét is túlélni, főleg akkor, ha a kőzetek porózus rétegeiben „megkapaszkodnak”, és így védettek lehetnek a bolygórendszerek napjainak ultraibolya-sugárzásától is.
Ez a pánspermia hipotézis nagy lépést tett afelé, hogy bevett elmélet legyen (a tudományban hipotézisnek nevezik az elméleteket, és elméletnek az elfogadott, bevett, megerősített feltételezéseket), ugyanis egy, a Science lapcsoporthoz tartozó Science Advencesben megjelent új tanulmány szerint nagyjából 4,5 milliárd éve, vagyis nem sokkal a Naprendszer kialakulása után és nagyjából a Föld bolygó kialakulásával egyidőben a mai Marson az élet kialakulásához sokkal inkább adottak voltak a feltételek.
A geológusok szerint ebben az időben a Föld maga volt a pokol: „Hádész-korszakát” élte (hadaikumnak nevezték ezt az eont), folyamatosak voltak a becsapódások, a földfelszíni hőmérséklet több ezer fok volt, a földkéreg megolvadt, fortyogott, egész addig, amíg a Föld gravitációs terébe nem kerülő üstökösök annyi vizet nem hoztak, hogy a vízgőz fel nem halmozódott az atmoszférában, kialakult az első ős-eső, és az első ősóceánok le nem hűtötték a Föld felszínét. A tanulmány szerint ekkor a Marsot érő folyamatos bombázás kiszakította a Mars életet hordozó kőzeteit a ma már vörös, de akkor még kék bolygóból, amelyeket afféle „űrrévként” ezek a kőzetek elhoztak a Földre is, mihelyt bolygónk gravitációs vonzásába léptek.
A tudósok 31, Marsról származó kőzetet elemeztek, és ultraérzékeny krómizotóp-vizsgálatokkal megállapították, hogy azok szenes kondritok; azaz olyan meteoritok, melyek viszonylag nagy mennyiségben szenet és vizet is hordoznak. Az alapján, hogy az ilyen kőzetek nagyjából 10 százalékát alkotja víz, illetve, hogy az ilyen kőzetekből rengeteg található a Mars felszínén (mivel a Marson nincs lemeztektonikai tevékenység, így a ma látható marsi felszín megegyezik a több milliárd évvel ezelőttivel), a tudósok azt feltételezik, hogy a Naprendszer negyedik bolygóját ez idő tájt 300 méter (bizonyos helyeken akár egy kilométer) mélységű vízfelszín borította. Ráadásul, ezek a kőzetek, melyek a Naprendszer külső részeiről szállították a megfagyott vizet a belső bolygók felé, a korábbi kimutatások szerint aminosavakat is tartalmaztak, amelyek alapvető fontosságúak a DNS-láncok felépítéséhez.
„Ez idő tájt a Marsot jeget tartalmazó aszteroidák bombázták, ez a bolygó kialakulásának első 100 millió évében történt. Ezek az aszteroidák szerves molekulákat is tartalmaztak, melyek az élet kialakulásában nagy szerepet játszanak”, nyilatkozta Martin Bizzarro, a kutatás vezetője. „Úgy hisszük, hogy a Föld ekkoriban egy Mars-nagyságú másik bolygóval ütközött, ami aztán a Föld-Hold kettős rendszert kialakította, és amely a földi élet potenciális kezdeteit teljesen kiirthatta.” Ezek alapján, állítják a tudósok, feltételezhető, hogy a Marson hamarabb alakulhatott ki az élet, mint a Földön – majd a sors fintoraként ott elpusztult, míg nálunk megtelepedett és kiteljesedett.
Ehhez kapcsolódó hír, hogy pár nappal ezelőtt a NASA Kármán Tódor alapította Jet Propulsion Laboratory-jának (azaz Sugármeghajtású Laboratóriumának) tudósai letették voksukat a Fermi-paradoxon megoldására (azaz, a Drake-egyenletből következő módon az univerzumnak tele kéne lennie idegen civilizációkkal, mégis úgy tűnik, mintha egyedül lennénk): szerintük „a Nagy Szűrő” az, ami megakadályozza, hogy kapcsolatba tudjunk lépni más bolygókról származó civilizációkkal (itt nem a Star Trek-es első kapcsolatfelvételre kell gondolni, hanem közvetett, a végtelen űrön át összekötést hozó rádiócsillagászati kapcsolatfelvételre).
„A Nagy Szűrő”-hipotézis már korábban is ismert volt: eszerint az elektromosságot felfedező civilizációk mindegyike kiirtja saját magát, mielőtt még lehetősége lenne a kapcsolatfelvételre. „Úgy gondoljuk, hogy egzisztenciális (kihalási) katasztrófa fenyegeti társadalmunkat, ahogy előrehaladunk az űr felfedezését illetően, Nagy Szűrőként működve: ez a jelenség képes kiirtani civilizációkat, mielőtt azok más civilizációkkal fel tudnák venni a kapcsolatot, és ez a jelenség magyarázza meg az űr csöndességét.”
A még nem lektorált tanulmány aszteroida-becsapódásokra, nukleáris háborúk kitörésének lehetőségére, világméretű járványokra, elszabadult klímaváltozásra és a kontrollálhatatlan mesterséges intelligencia veszélyeire hívja fel a figyelmet, viszont hangsúlyozzák: „Az emberiség sikeres túlélésének kulcsa, hogy elkerülje ezt a „szűrőt”, az az, hogy azonosítja ezeket az egzisztenciális fenyegetéseket, és megteszi a semlegesítésükre vonatkozó lépéseket még időben. „A történelem mutatja, hogy az emberiség képes az együttműködésre. És mégis, úgy tűnik, hogy nem tudunk túllépni azokon a káros beidegződéseinken, melyek a hosszú távú, fenntartható fejlődést biztosítanák: rasszizmus, genocídium, egyenlőtlenségek, egymás akadályozása… a listát folytathatnánk.”
A „Nagy Szűrő”-hipotézist Robin Hanson, a George Mason Egyetem közgazdásza találta ki még az 1998-ban, azt feltételezve, hogy a nagy kozmikus ürességre adható legegyszerűbb válasz az, hogy nyilvánvalóan van valami, ami megakadályozza, hogy az értelmes élet elterjedjen az univerzumban. A The Daily Beast amerikai internetes újságnak pedig úgy nyilatkozott a minap, hogy a nagyobb centralizáció biztosan nem a megoldás, hanem a probléma része; szerinte minél inkább decentralizálunk, annál nagyobb az esélye annak, hogy az emberiségből legalább páran túlélik majd a bekövetkező katasztrófát.
Mások szerint idegen civilizációkkal eddig csak azért nem találkoztunk, mert még csak most kezdtük a keresést, az űr pedig hatalmas. „A Nagy Szűrő” hipotézis abból indul ki, hogy jelenleg nem látunk senki mást, és ebből rögtön levonja a következtetést, hogy nincs is senki”, nyilatkozta ugyanúgy a Daily Beastnek Seth Shostak, a SETI-program asztronómusa. „Túl korai a következtetés. Még csak most álltunk neki a keresésnek.”
