Az amerikai űrhivatal, a NASA tájékoztatása szerint a Hold felé tartó Orion űrhajó teljesítménye meghaladja az előzetes elvárásokat. Az Artemis–1-küldetés, amelynek célja, hogy űrhajósok nélkül tesztelje az új Hold-küldetésekre fejlesztett űrjárművet és annak komplex rendszerét, negyedik nekifutásra november 16-án vette kezdetét, miután a floridai Kennedy Űrközpontból sikerült indítani a Space Launch System (SLS) nevŰ új űrrakétát. Az SLS az egykori náci rakétatudós, Wernher von Braun korábbi, Apollo-programra épített Saturn V-rakétáját körözte le, így az SLS minden idők legerősebb űrrakétájának számít.
Az Artemis előtt utoljára 1972. év végén az Apollo–17-tel jártak űrhajósok a Holdon. A NASA úgy tervezi, hogy a Hold felszínére újra embereket juttató Artemis–3-küldetésre legkorábban 2025-ben kerülhet sor. Az új Hold-program sokkal összetettebb lesz, mint a 60 évvel ezelőtti első. A komplex rendszer része lesz egy állandó Holdbázis, egy Hold körül keringő, az űrhajósok le- és felszállását koordináló és kikötőként használt űrállomás is.
A NASA élő Artemis-figyelője szerint egyébként az Orion űrhajó és a hozzá csatlakozó, az európai űrügynökség, az ESA fejlesztette európai szervizmodul már közelebb jár a Holdhoz, mint a Földhöz: jelenleg nagyjából 349 ezer kilométerre van a Földtől és 149 ezer kilométerre a Holdtól. Az amerikai tájékoztatás szerint helyi idő szerint péntek késő délután, este az Orion kameráival átvizsgálták az űrhajó felszínét, hogy nem keletkezett-e rajta sérülés. Az új járművön 16 kamera található – és folyamatosan küldi a képeket –, ám sérülésről egyelőre nincs hír.
A várakozások szerint mintegy 26 napig tartó küldetés során a mérnökök a lehető legtöbbet kívánják megtudni az Orion teljesítményéről. Az elsődleges cél az új jármű hőpajzsának tesztelése a Holdra való visszatérést követően éles körülmények között, valamint a különböző műveletek és eszközök működés közbeni bemutatása a küldetés minden fázisában, illetve a teljes landolási folyamat. Ugyancsak vizsgálják az űrhajóba betett, szkafanderbe beöltöztetett három asztronauta méretű próbababára tett műszerek adatait – így az azokat érő sugárzási, gyorsulási terheléseket.
A NASA közben friss adatokat is kapott arról a tíz cipődoboz nagyságú, kisméretű műholdról (CubeSat), amelyeket az SLS felbocsátásakor, a rakéta felső fokozatához rögzített gyűrűn szállítottak az űrbe. Ezek az Artemis–1-től független kutatásokat végeznek, ám akad köztük olyan, amely a jövőbeni Hold-missziók számára is fontos információkat gyűjt: a Lunar IceCube infravörös spektrométerével a Hold felszínén és az exoszférában lévő vizet és szerves vegyületeket érzékeli, míg a NASA Simplex programja által kiválasztott Lunar Polar Hydrogen Mapper (LunaH-Map) a neutrondetektora segítségével az állandóan árnyékban lévő kráterekben keresi a bizonyítékot a Hold vízjégére.
