Egy, az Amerikai Geofizikai Unió által kiadott, A Föld jövője (Earth’s Future) című folyóiratban megjelent, svájci kutatók által publikált tanulmány szerint az eddigi klímamodellek még alá is becsülik a várható felmelegedést. A gyakran csak ETH-ként rövidített zürichi székhelyű Szövetségi Műszaki Főiskola a világon az egyik legrangosabb felsőfokú tanintézmény, a kontinentális Európában pedig első helyen áll a saját területén, így az itt dolgozó kutatók által megjelentetett tanulmányokat illik komolyan venni. Az intézményt Svájci Szövetségi Politechikum néven alapították – itt tanult Albert Einstein is, és lett később tanárává.
A svájci kutatók szerint jelenleg túl nagy a különböző előrejelzések szórása a várható felmelegedést illetően. A pre-indusztriális időszakhoz képesti légköri széndioxid-szint (280 ppm) megduplázása esetén várható felmelegedés mértékét az eddigi modellek 1,3-3 fok közötti tartományban adták meg. A kutatók megpróbálták ezt a nagy szórást szűkíteni. Megállapították továbbá, hogy a korábbi adatokból származtatott hőmérsékleti trendek következetesen azt mutatják, hogy az IPCC kutatói rendre alábecsülik az üvegházhatású gázok kibocsátása alapján várható hőmérséklet-emelkedést, ugyanis a korábbi adatokat lefelé módosították természetes ingadozásból fakadó tényezők. Az adatok természetes változékonyságából fakadó eltérések megtisztítása után az 1,3-3 fokos szórást 1,9-2,6 fokosra szűkítették (2,25 fokos középértékkel, miközben az IPCC előrejelzése ezeket az értékeket 1,2-2,4 fokosra teszi, 1,8 fokos középértékkel). Vagyis úgy vélik, hogy legalább és legfeljebb ekkora felmelegedés várható, amennyiben elérjük az 560 ppm légköri széndioxid-értéket. Az 1,8 fokos felmelegedéshez képest a 2,25 fokos felmelegedés pontosan 25 százalékkal nagyobb értéket jelent, és általában úgy vélik, hogy ez a 25 százalékos felfelé való eltérés minden korábbi modell esetében alkalmazandó.
A kutatók megállapították, hogy az adatsort befolyásoló, 1998 és 2013 között megfigyelhető „globális felmelegedési hiátus” a természetes hőmérsékleti ingadozás (elsősorban sorozatos La Niña-epizódok) következtében állt be, azaz, miközben ebben az időben a légköri széndioxid-szint tovább emelkedett, a földfelszíni hőmérséklet változása ezt nem követte le. Ebben a 15 éves periódusban is megfigyelhető volt trendszerűen azért némi emelkedés (miközben voltak olyan évek, amikor csökkent a bolygó hőmérséklete), ám a klímaváltozás-tagadók ezt az időszakot előszerettel vették elő, azt próbálva bizonyítani, hogy nincs is klímaváltozás – egy 2006-os tanulmány egyenesen úgy fogalmazott, hogy megállt a felmelegedés. (Azért a hosszú távú trend ebben az időszakban továbbra is a globális felmelegedés volt.) A tanulmány vezető szerzője szerint egyszerűen csak „balszerencse” volt, ami miatt az ebből az időszakból a mért adatsorokat a széndioxid-szint növekedésével korrelációba hozó modellek alábecsülték ebből kifolyólag a későbbi várható felmelegedést. A kutatók megjegyzik, hogy a bolygó energiaegyenlegének vizsgálata (a Napból a Földre érkező rövidhullámú sugárzásmennyiségből levonva a Földről az űrbe kisugárzott hosszúhullámú sugárzást – ez utóbbi az, amelyet az üvegházhatású gázok csapdába tudnak ejteni) is ezt sejteti, ugyanis az egyensúlyhiány növekedése (a felmelegedés mértéke) a kétszerese annak, mint amit a klímamodellek előrejeleztek.
Jelenleg többféle felmelegedési szcenárióval számol az IPCC, azaz, a Éghajlatváltozási Kormányközi Testület, amelyik a klímaváltozás témakörében abszolút zsinórmértékül szolgál a tudományos megállapításokat és előrejelzéseket illetően. A jelenleg használt modellek Közös Szocioökonómiai Utak (Shared Socioeconomic Pathways) nevet viselnek, és különböző felmelegedési kifutásokat tartalmaznak, mindegyikben a légköri széndioxid-változást tekintve a globális klímára nézve elsődleges indikátornak. A fenntartható útnak nem pusztán a globális széndioxid-kibocsátás nullára való csökkentését nevezik, hanem a már légkörben lévő széndioxid kivonásával is számolnak (ez esetben 1,8 fok körül megtorpanna a felmelegedés, azaz, előbb fokozódna a már most bekövetkezett és megtapasztalt klímaváltozás, majd „visszaállna” 1-1,4 fok körülire).
A jelenlegi trendek folytatása esetén a széndioxid-szint előbb tetőzne, majd lassú csökkenésnek indulna, a felmelegedés pedig 2,7 fok körüli értékig menne el az évszázad végéig; amennyiben a globális felmelegedés elleni küzdelmet is magában foglaló nemzetek közötti együttműködés a szűkülő és elapadó erőforrások miatt visszaesik (egyúttal az államonkénti katonai kiadások növekednek), akkor folyamatosan növekedni fog a légköri üvegházhatású gázok koncentrációja, egyúttal visszafordíthatatlan módon sérülne a jelenlegi klímánk – ebben az esetben benne van a pakliban a bőven 3 fokos felmelegedés is. (Az ennél is rosszabb forgatókönyvek pedig még nagyobb széndioxid-szinttel számolnak, azaz még a 3 fokosnál is nagyobb felmelegedéssel. A jelenleg már bekövetkezett változások alapján a legrosszabb forgatókönyv elkerülésére jó esély van, de a legjobbnak tartott forgatókönyv lassan elérhetetlen távolságba kerül. Ha nem lenne egyértelmű: egy-egy fél fok a projekciókban emberéletek milliárdjaira van hatással, nem csak a hőséget, de az édesvízhez való hozzáférést vagy a potenciális természeti katasztrófákat illetően is.)
Kapcsolódó hír, hogy az ENSZ szerint „már nincs jó kifutása” a felmelegedésnek, legalább 1,8 fokos felmelegedés biztosan be fog következni (James Hansen klímakutató és társai szerint a jelenlegi széndioxid-szintből a 2,8 fokos felmelegedés korrelál), és a legjobb, amit az emberiség remélhet, az az, hogy a tetőzés után lassú visszaesés fog bekövetkezni („overshoot-peak-decline”). Ehhez a legjobb eredmény eléréséhez az kell, hogy nagyon gyorsan fogja vissza az emberiség a széndioxid-kibocsátását (praktikusan ez azt jelenti, hogy álljon le a fosszilisenergia használatával), és még ezen kívül is legyen széndioxid-kivonás a légkörből. Ehhez azt kell tudni, hogy a mostanihoz képest extra fél fokos felmelegedés nagyjából 2 milliárddal több embert jelent (az IPCC 2018-as jelentése szerint 1,5 fokos felmelegedésnél a világ népességének 14 százalékát, 2 fokos felmelegedésnél pedig a népesség 37 százalékát érintené az extrém hőhullámoknak való kitettség), akiket a klímaváltozás negatív hatásai érintenének, noha ökölszabályként nem lehet azt megfogalmazni, hogy minden fél fok 2 milliárd emberrel egyezik, a klímaváltozás negatív hatásai ugyanis nem lineárisak, hanem inkább S-görbéhez hasonlíthatóak. A negatív hatások egy részét pedig mi magunk is megtapasztaltuk már.
S mi jöhet még ennél is nagyobb felmelegedésnél? Hetekig, hónapokig tartó hőhullámok, több hónapos-éves aszály, villámárvizek, gleccseromlások, ezekből következően az ívóvízhez való hozzájutás bizonytalansága, a permafroszt kiolvadása, élőhelyvesztés, bozót- és erdőtüzek, tömeges fajkihalás a veszélyeztetett fajok esetében, egyedszám-visszaesés a nem veszélyeztetett fajok esetében, a morbiditás és mortalitás hőhullámokhoz kapcsolódó emelkedése, végső soron az élelmiszerbiztonság és energiabiztonság megroppanása, bizonytalanság a nemzetközi kapcsolatokban, az ellátási láncok megakadása, tömeges népvándorlás, az államhatárok megerősítése, fegyverkezés, és így tovább. Egy két fokos világátlagú globális hőmérsékleti felmelegedés azt jelentené, hogy a szárazföldek átlagos hőmérséklete 3-4 fokkal emelkedne meg (Európa 4-5 fokkal), óceánból ugyanis jóval több van, mint szárazföldből, azok pedig az átlagos felmelegedés értékét lefelé viszik. Európa a leggyorsabban melegedő kontinens, globális átlaghőmérséklete már így is kétszer olyan gyorsan melegedett, mint a világátlag, és már most 2,5 fokos átlagos felmelegedést lehet regisztrálni a kontinensen a preindusztriális időkhöz képest.
