Nature: másfélszer nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot azok, akik átestek a Covidon
Egy lélegeztetett beteg mellkasfelvétele a Felsõ-Szabolcsi Kórház koronavírussal fertőzött betegek ellátására kialakított intenzív osztályán Kisvárdán 2021. április 13-án (Fotó: MTI/Balázs Attila)

Másfélszer nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot azok, akik átestek a Covidon, mint azok, akik sosem kapták el a betegséget: erről írt a Nature című tudományos lap, a cikkről az RTL Klub híradója számolt be.

Eszerint a szív- és érrendszeri betegségek – így a szívelégtelenség, a trombózis, a stroke vagy a szívritmus-zavarok – kockázata jelentősen megnő a Covidon átesett emberek esetében. Az amerikai tanulmány 150 ezer eset átvizsgálása alapján úgy találta, hogy a stroke kockázata 52 százalékkal, a szívelégtelenség kockázata 72 százalékkal nőtt. Azoknál is nagyobb eséllyel alakulhat ki szívprobléma, akik nem kerültek kórházba a vírus miatt.

Ez azért is fontos felfedezés, mert Magyarországon a halálozások mintegy feléért a szív- és érrendszeri elégtelenségek a felelősek. A riportban elhangzik, hogy akik a Covid-betegség után is tünetekre – például nehéz légzés, mellkasi panasz – panaszkodnak, jelentkezzenek kardiovaszkurális kivizsgálásra.