Peru talán leghíresebb régészeti emlékei a Narca-vonalak, amelyeket egy inkák előtt létezett ősi civilizáció vájt a Csendes-óceán partján húzódó Nazca-sivatag talajába. A legtöbb vonal nem formáz alakzatokat, csak meghökkentő egyenességgel halad keresztül dombokon és völgyeken (ez az egyenesség önmagában is lenyűgöző), de sok Nazca-vonal van, amely különböző mitikus állatokat és emberalakokat rajzol ki. E „geoglifákban” (vagyis földbe vájt jelképekben) az a csodálatos, hogy a földről nem lehet látni, hogy mit ábrázolnak, csupán sekély árkoknak tűnnek. Vagyis az alkotók, illetve az őket követő évszázadok nemzedékei sohasem pillanthatták meg az alakzatokat a maguk teljességében (erre a 20. század repülőgépeiig kellett várni), mégis varázslatos pontossággal rajzoltak a sivatag kőzetébe. Most egy japán régész drónfelvételek sokasága és a képeket elemző mesterséges intelligencia segítségével alig néhány hónap alatt több száz eddig ismeretlen alakzatot fedezett fel sivatagban, ezzel szinte megduplázta az ismert Nazca-vonalak számát.
97 évvel ezelőtt fedezte fel (újra) a Nazca-vonalakat Toribio Mejía Xesspe perui régész, amikor a sivatagban túrázott, pedig már 1553-ban is említették őket „ösvényekként” egy Dél-Amerikáról szóló könyvben.
430 valamilyen alakot formázó vonalábrát fedeztek fel az elmúlt évszázad során.
2200-1300 évvel ezelőtt készítették az ábrákat egy inkákat megelőző civilizáció képviselői, akikről (illetve a vonalak funkciójáról) vajmi keveset tudunk.
1300 kilométer az eddig ismert összes vonal együttes hossza.
50 négyzetkilométer a figurák összesített területe.
15 centiméter mindössze a vonalak átlagos mélysége a földben, a szélességük pedig 33 centiméter.
630 négyzetkilométernyi területet fotóztak le a Szakai Maszato, a japán Jamagataki Egyetem régésze által belbocsátott drónok a Nazca-sivatagban.
303 eddig ismeretlen geoglifát azonosítottak a képeken. Közülük 244-et talált meg az MI, és 59-et a kutató régimódi szeme. A régész szerint azonban még több száz felfedezetlen ábra lehet a sivatagban.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/49. számában jelent meg december 6-án.
