Isaac Newton nemcsak a modern világképünk alapjait fektette le a gravitáció és más alapvető fizikai és matematikai jelenségek felfedezése révén, de a pénzügyi világban is sikert sikerre halmozott. Kinevezték az angol Királyi Pénzverde vezetőjévé is, ahol ádáz harcot kezdett az elharapózó pénzhamisítás ellen. Bár állami vezető tisztségei is jelentős jövedelmet biztosítottak a számára, vagyonát főként magánvállalkozásai révén gyarapította. Egy most megjelent könyv, a Ricardo's Dream szerzője, a történész-író Nat Dyer azt állítja, hogy Newton sokkal szorosabb kapcsolatot ápolt a brazíliai rabszolgákat kizsigerelő nemesfémbányászattal, mint az eddig tudott volt.
Newton pályafutása második felében, miután otthagyta cambridge-i professzori pozícióját, a pénzverde igazgatójaként jelentős pénzügyi és politikai befolyásra tett szert. Ettől nem függetlenül egészen gazdag emberré vált (noha egy tőzsdei összeomlás alkalmával vagyonának jelentős részét elvesztette), miközben ellenőrizte – és befolyásolta – a mai Brazília területéről Angliába áramló aranyimportot. Az aranyat rabszolgák bányászták Dél-Amerikában. Igazgatóként minden egyes vert pénzérme után jutalék járt személyesen neki, így egyértelműen érdekében állt a nemesfém-behozatal nagy mennyiségének és zavartalanságának biztosítása. Brazília a tordesillasi szerződés értelmében Portugália fennhatósága alá került a 15. század végén, így az onnan származó arany kereskedelmét is Portugália felügyelte. Angliába ez az arany általában a brit textilkereskedők közvetítésével jutott el, akik Lisszabonban aranyra cserélték az Angliából exportált vásznakat. A Nagy-Britanniába érkező aranyból pedig a Királyi Pénzverde érméket vert.
Newton cambridge-i professzorként évi 100 fontot keresett, ami mai értéken 36 ezer fontnak (18 millió forintnak) felelt meg, ami tisztes jövedelem volt, de össze sem hasonlítható a pénzverde-igazgatóként bezsebelt 3500 fonttal (mai értéken 1,26 millió font, 622 millió forint). Amikor meghalt, a vagyontárgyai között felsoroltak egy színezüst éjjeliedényt, amit valószínűleg a vendégei használtak, egy paraván mögött. Nem minden befektetése jött azonban be. Nagy összeget fektetett be például a többek között afrikai rabszolgák kereskedelmével foglalkozó South Sea Companyba, de ez pénzügyi buboréknak minősült, így Newton pénze is elúszott.
De meg is dolgozott ezért a pénzért. A könyv szerint harminc éves pénzverdei működése során összesen 14 millió (akkori) font értékben vertek aranypénzeket, ami megegyezett az azt megelőző 136 év teljes termelésével. Az író nem gondolja, hogy ez az információ alapvetően megváltoztatná a Newtonról kialakult képet, hiszen ez az oldala semmit sem von le abból, hogy a tudománytörténetre legnagyobb hatást gyakorló gondolkodók közé sorolják. Ugyanakkor – vélekedik Dyer –, nem szabad elfelejtenünk, hogy még a legnagyobb tudósok is a saját koruk emberei voltak, így ezt figyelembevéve kell ítélkeznünk a tevékenységükről.
