
Kisebb fajta (na jó, nagyon kicsi fajta) politikai válságot okozott Skóciában, sőt az egész Egyesült Királyságban egy félreértés, illetve az abból gyártott álhír arról, hogy a kormány a macskatartás betiltását tervezi. Az állítólagos tervezet arra hivatkozva hozta volna ezt az igen drasztikus intézkedést, hogy a macskák rengeteg madarat (közöttük védett és veszélyeztetett fajokat is) levadásznak, vagyis kifejezetten negatív a természetvédelmi hatásuk – ami egyébként teljesen igaz. Persze az egészből ezen túl egy szó sem igaz, hiszen a macskatartás korlátozása csak egy független jelentésben szerepelt, sosem volt a hivatalos skót vagy brit kormánypolitika része. John Swinney skót első miniszternek (gyakorlatilag tartományi miniszterelnöknek) mégis élő tévéadásban kellett magyarázkodnia a felháborodott macskatartók ezreinek, sőt még Keir Starmer brit miniszterelnök szóvivőjének is cáfolnia kellett a felröppent híreszteléseket. Ettől függetlenül az utcákon szabadon portyázó macskák vérszomjuk miatt valóban jelentős természeti kártevőnek számítanak – arról nem is beszélve, hogy általában maguk sem húzzák túl sokáig élve a kutyákkal és autókkal teli veszélyes külvilágban.
830 000 házinak tekinthető macska él Skóciában (ezeknek egyértelműen van gazdájuk, aki vagy kiengedi őket a szabadba vagy nem. Ők adják az összes macska 89 százalékát. Ez a szám kevesebb mint 10 százaléka a brit 12,5 milliós macskapopulációnak.
2 millióval gyarapodott a brit macskapopuláció a covidlezárások idején elharapózott házikedvenc-mánia miatt.
66 300 tanyasi macska van rajtuk kívül, amelyeket esetleg etetnek az emberek, de alapvetően önállóan élnek. A kóbor macskák száma 36 500.
27 millió madarat ölnek meg az utcákon kóborló macskák évente az Egyesült Királyságban. Ezért szerepelt Skót Állatjólléti Bizottság jelentésében, hogy meg kellene fontolni a macskatartás „korlátozását” a vadvilág védelmében.
160-270 millió állatot (nem csak madarat) ölnek meg a brit macskák évente egy másik tanulmány becslése szerint.
23 százaléka a brit macskáknak szokott öldökleni, és egy macska átlagosan 22 prédát ejt el egy évben.
50 százalékkal növekedett 15 év alatt a belga és francia macskák által elkapott madarak száma (a macskák száma ugyanilyen arányban emelkedett).
50 000 eurós büntetéssel fenyegették meg két éve a németországi Walldorf városvezetői azokat a macskatartókat, akiknek állata elejt egy súlyosan veszélyeztetett búbospacsirtát. A rendeletben betiltották a macskák nyári kiengedését, és a szabály megsértését 500 euróval büntették.
70 százaléka az amerikai macskatartóknak ma már nem engedi ki az állatát a szabadba (ez az arány 25 éve még csak a fele volt ennek).
70 százaléka a brit és európai macskatartóknak viszont pont ellentétesen gondolkodik: ők kiengedik az állatot, hadd csatangoljon a környéken.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/8. számában jelent meg február 21-én.