A „városgyilkos” aszteroida segít megfejteni a Szahara homokdűnéinek vándorlását
Az Aorounga-kráter űrsiklóról készített képe (Fotó: NASA)

Az Aorounga-kráter a Szahara Csádhoz tartozó területének északi részén helyezkedik el. A kutatók szerint egy olyan aszteroida becsapódása hozta létre több százmillió évvel ezelőtt, amely ugyan nem tudott globális kihalási eseményt okozni, de azért egy nagyvárost kiirtott volna (ha lettek volna akkor városok, és éppen az egyikükre esett volna). Az ilyen mérettartományba eső aszteroidákat ezért „városgyilkosoknak” nevezik. Minthogy a kráter a Föld legnagyobb sivatagában keletkezett, mára körülvették a homokdűnék, amelyek a szél hatására folyamatosan mozgásban vannak. A kráter tanulmányozásával a geológusok részben azt vizsgálják, hogy a homokdűnék melyen messzire juthatnak el születési helyüktől.

12,6 kilométer az Aorounga-kráter átmérője. A közepén egy domb alakult ki, körülötte pedig két gyűrűbe rendeződött kiemelkedések láthatók az űrfotókon. Ezért egy szemhez szokás hasonlítani.

100 méter magasak a kráter gyűrűit alkotó dombok. Valószínűleg hajdan sokkal magasabbak voltak, de az évmilliók során a szél által sodort homok a nagy részét már lecsiszolta.

345 millió évvel ezelőtt, vagyis a földtörténeti óidő (paleozoikum) karbon időszakában csapódott be a krátert létrehozó aszteroida.

600 méter átmérőjű volt a Földnek ütközött meteor. Összehasonlításképpen: a dinókat 65 millió éve kiirtó aszteroida 10-15 kilométer átmérőjű volt, és nagyon gyorsan is közlekedett, ezért mart 150 kilométer átmérőjű krátert a mai Yucatan-félsziget kőzetébe.

30 métert is képesek egyetlen év alatt vándorolni a Szahara homokdűnéi, viszont nehezen azonosíthatók a sivatagról készített műholdképeken. Ezen segít az Aorounga-kráter, amihez viszonyítani lehet az elmozdulásukat.

300-400 métert haladt 2003 és 2013 között a krátert körülvevő öt dűne (pontosan 316, 275, 405, 318 és 381 métert). A kisebb dűnék nem meglepő módon gyorsabban haladnak.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/2. számában jelent meg január 10-én.