Az évtized elején az ENSZ égisze alatt megalkotott biológiaisokféleség-egyezményben húsz célt jelöltek meg az aláíró országok képviselői. Ezek a célokat annak reményében fogalmazták meg, hogy általuk először lassítani, majd megállítani lehessen a Föld élővilágának pusztulását, az élőhelyek fajgazdagságának (vagyis a biodiverzitásnak) a csökkenését. Eltelt tíz év, és az ENSZ újabb nagyszabású jelentésben értékelte, hogy a 2010-ben meghatározott húsz cél közül mennyit sikerült eddig megvalósítani.
Teljesen egyet sem. A lesújtó eredményt látva a szakemberek kissé lazíthattak az elvárásaikon, mert ezután hozzáteszik, hogy hatot részlegesen sikerült elérni. A húszból. Részlegesen.
Az ambíciók merészek voltak
Mik is voltak ezek a célok, amelyeket a japán Aicsi városában fogadtak el? Voltak közöttük konkrét eredményeket feltételezők, és inkább az emberiség, illetve a döntéshozók megváltozó hozzáállását jelző, meglehetősen tágan értelmezhető célkitűzések is. Célként fogalmazták meg például, hogy legkésőbb 2020-ra mindenkinek tudatában kell lennie a biodiverzitás értékével, illetve azokkal a lépésekkel, amelyekkel ő is hozzájárulhat ahhoz, hogy megállítsuk a sokféleség pusztulását. Kissé konkrétabb, hogy 2020-ig elvérték, hogy a biodiverzitás szempontjait mindenhol építsék be a fejlesztési stratégiákba.
Tűzoltók a kaliforniai Winters közelében pusztító erdőtűz helyszínén 2020. augusztus 19-én (Fotó: MTI/AP/Noah Berger)
Még kézzel foghatóbb, hogy újabb célként mindazon költségvetési támogatások beszüntetését fogalmazták meg, amelyek olyan tevékenységeket ösztönöznek, amelyek rombolják a biológiai sokféleséget. Az pedig már teljesen egyértelmű elvárás, hogy 2020-ra minden természetes élőhely pusztulási ütemét a felére kellett (volna) csökkenteni a 2010-es szinthez képest. Sőt, ahol ez kivitelezhető, az élőhelyrombolást teljes mértékben meg kellett (volna) állítani.
Voltak olyan célok is, amelyek talán az akkori aláírók számára is nyilvánvalóan eleve vágyálomnak számítottak. Ki gondolhatta komolyan például azt, hogy 2020-ig a környezetszennyezést sikerül majd olyan szintre szorítani mindenhol a világon, ami már nem káros az ökoszisztéma működésére? Vagy hogy idénre azonosítják az invazív fajokat, és a legnagyobb veszélyt jelentőket kiirtják vagy kontroll alá szorítják?
Az eredmények szerények
Bármilyen reálisak is voltak a tíz évvel ezelőtti elhatározások, azokat írásba foglalták a konvenció aláíró országai, így feltételeznünk kell, hogy komolyan gondolták. Nos, eljött a célokban megjelölt határidő, és az ENSZ mérleget vont az eddigi eredményekből. Az értékelőjelentés szerint a legtöbb cél nem valósult meg egyáltalán. Van azonban hat terület, ahol tényleges előrelépés érzékelhető.
Éppen az invazív fajok megfékezésében látnak bizonyos előrehaladást a jelentéstevők, és idéznek is több sikeresnek mondható programot ezen a területen. Például robothalat fejlesztettek ki, hogy az elijessze a világ egyik legveszélyesebb invazív halfaját, a szúnyogirtó fogaspontyot. Csakhogy az eredeti cél annak elérése lett volna, hogy a globális trend megforduljon, és csökkenésnek induljon az idegenhonos fajok inváziója az új, és ellenük védtelen élőhelyekre. Ez a néhány siker ellenére sem valósult meg.
Egy újabb cél volt, hogy 2020-ra a szárazföldek belterületein lévő természetes vizes élőhelyek 17 százaléka legyen védett, és a part menti, illetve a tengeri területek egytizede essen védelem alá. Itt valóban van előrehaladás, hiszen a becslések szerint ma már 27 millió négyzetkilométer vízterület védett. Ezzel még az is előfordulhat, hogy az év végére teljesülni fog a kitűzött cél. Kérdéses azonban, hogy a törvényi védelem mennyire érvényesül a gyakorlatban. Vajon a legérzékenyebb élőhelyek élővilága vajon tényleg védettek, vagy a pusztulásuk ugyanúgy folytatódik, mintha nem lenne erről papírjuk? A szakértők nincsenek erről teljes mértékben meggyőződve, és ezt tükrözi az, hogy az ítéletükben csak részleges teljesülést említenek.
Hozzáférés a genetikai forrásokhoz
Kézzelfoghatóbb eredmény, hogy a biodiverzitás-konvenció 126 tagállama idén júliusig ratifikálta az egyezménynek azon kiegészítését, amely előírja, hogy az úgynevezett genetikai forrásokat (vagyis az ember által használt élőlények örökítőanyagát tartalmazó részeit) tisztességesen és igazságosan osszák el a világ országai között, hogy azok szolgáltatásaiból mindenki egyenlő arányban részesülhessen. Ez a Nagoja-protokoll, de célként az eredeti egyezményben is megfogalmazták már. A ratifikált egyezmény mégsem jelent az országok közötti esélyegyenlőség hiányára teljes körű megoldást, mivel jogi kötelezettségei erősen korlátozottak.
A jogi szabályozás szintjén más eredmények is születtek. Az országok 85 százalékában alkották meg mára a nemzeti biodiverzitás-stratégiát. Emellett a biológiai sokféleségről szóló információk is sokkal hatékonyabban áramlanak a világban, mint tíz évvel ezelőtt. Ebben fontos szerepet játszik a technológiai fejlődés is. A biodiverzitás mérése tipikusan az a terület, ahol töméntelen mennyiségű adatot kell összegyűjteni, majd együttesen elemezni. Ennek hatékony megvalósításához korábban egyszerűen nem álltak rendelkezésre a szükséges eszközök. Mára ez megváltozott, így vált lehetségessé a cél - részleges - teljesítése.
Az élővilág megőrzésére fordított anyagi források nagyjából megduplázódtak az elmúlt évtizedben, de ez még közel sem elég a boldogsághoz. Jelenleg a becslések szerint évente 52 milliárd dollárt fordítanak a világ kormányai a biodiverzitás megőrzésére. Pedig az elemzések szerint 300-400 milliárdot kellene. Még nagyobb probléma, hogy e pénzmennyiségnél sokkal több tőke áramlik a környezetszennyező iparágakba.
Mit tehetünk mégis?
A jelentés alapvetően arra szólítja fel a világ döntéshozóit, hogy most azonnal hagyjanak fel a „business as usual”-hozzáállással, vagyis nem folytathatnak mindent úgy, ahogy ahhoz hozzászoktak a múltban. Nyolc olyan paradigmaváltás szükségességét fogalmazzák meg a tanulmányban, amelyek szerintük még mindig hatékonyan befolyásolhatnák a negatív környezeti folyamatokat.
- Meg kell állítani a még működő természetes ökoszisztémák leromlását, és ahol lehetséges, támogatni kell a visszaerdősülést.
- Fenntartható mezőgazdasági termelésre kell áttérni, és az ökológiai feltételek figyelembevételével kell növelni a produktivitást.
- A városi infrastruktúrát is át kell alakítani, hogy annak környezeti terhelése nagyságrendekkel a mai szint alá süllyedjen.
- Fenntartható módon kell kezelni az édesvizeket.
- Teljesíteni kell a klímavédelmi célokat, ki kell vezetni a fosszilis energiahordozókat.
- Az emberi egészség megőrzését is ökológiai alapokra kell helyezni, ami a természetrombolás közvetett következményeként is értelmezhető Covid-19 világjárvány közepette különösen időszerű cél.
- Az élelmiszertermelést is fenntartható módon kell átalakítani, mert egyre több embert kell etetni, egyre fogyatkozó természeti erőforrások segítségével.
- Ehhez kapcsolódik, hogy az óceáni halállományokat, és magukat a tengeri ökoszisztémákat is meg kell menteni.
