Tíz kilométer átmérőjű aszteroida pusztíthatta ki a dinoszauruszokat

Tíz kilométer átmérőjű aszteroida pusztíthatta ki a dinoszauruszokat

A dinoszauruszoknál eggyel korábbi, Paleozoikum idején, mintegy 252 vmillió éve lejátszódott kihalási folyamathoz kötött becsapódás krátere az arizonai Ördög-kanyonban (Forrás: USGS/D. Roddy)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tíz kilométer átmérőjű lehetett az az aszteroida, amely 66 millió évvel ezelőtt kipusztította a dinoszauruszokat – mondta Juhász Árpád. A geológus csütörtökön az M1 tévécsatornán arról beszélt, hogy ezen őslények virágkorának „egy pillanat alatt lett vége”.

A kutatót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy egy új tanulmány szerint negyed órán belül végezhetett a dinoszauruszokkal a Földbe csapódott aszteroida. Az MTI által is idézett Juhász Árpád kifejtette: a földréteg egy bizonyos részén a kozmikus eredetű iridium felhalmozódása jelzi, hogy a kihalás hirtelen esemény volt. Ugyanis a radioaktív kormeghatározással is megállapítható „határvonal” előtt nagy számban megtalálhatóak dinoszaurusz-maradványok lelőhelyei, utána azonban már nem.

A geológus közölte, hogy a mexikói Yucatán-felsziget közelében, a tengervíz alatt található kráterből következtetve a becsapódott aszteroida 10 kilométer átmérőjű lehetett. „Egy ekkora tömegű égitest becsapódása hatalmas, az egész bolygót megrengető robbanást okoz. A felszabaduló porrészecskék, gázok, gőzök, tüzeket okoznak, erdőrengetegeket képesek »pillanatok alatt« felgyújtani. A becsapódás a robbanás hatókörében lévő összes nagyobb testű állatot is »kivégezte«” – tette hozzá.

Az általunk okozott evolúciós károk három-hétmillió év alatt állhatnak helyre | Magyar Hang

Ez az időtartam sokszorosa annak, amióta a Homo sapiens egyáltalán létezik a bolygón. Bizonyos értelemben az emlősök csak magukat okolhatják vesztükért, hiszen a tömeges kipusztulásukat okozó ember egy közülük.

Juhász felidézte: a geológiában régóta tudott, hogy a szóban forgó kihalási időszakban az élőlények mintegy kétharmada eltűnt a Földről. „Az, hogy ezt egy ekkora méretű aszteroida okozta, csak később fedezték fel” – ismertette.

A kutató szólt arról is, hogy a becsapódás után a légkörbe jutott por és törmelék miatt teljes sötétségbe boruló Földön a napfény nem érte el az óceánok, tengerek felszínét. Ezért a tengeri tápláléklánc alapját képző fitoplanktonok nem tudtak fotoszintetizálni, így a mély vizekből is eltűntek addig uralkodó és rendkívül gyakori állatok.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Csatlakozzon hozzánk Patreonon

AZ ÉLET MEG MINDEN PODCAST – Sajó Tamás

Árnyék podcast – Mikor lépünk ki az EU-ból?