Tudomány
Vészleszállást kellett végrehajtania egy Szojuz űrhajónak
A Nemzetközi Űrállomásra tartó missziót gyorsítórakéta hiba miatt a fellövés közben kellett megszakítani.
Európa születése? 1250 éve lépett trónra Nagy Károly
Nagy Károly volt az első, aki Róma bukása után birodalmi léptékű terület urává vált Nyugaton, egyúttal képes volt leválasztani a császári titulust az antik-bizánci hagyományokról.
50 millió Facebook-fiókhoz fértek hozzá hekkerek
A potenciálisan érintett felhasználókat pénteken kijelentkeztették, majd újra be kellett jelentkezniük.
Londoni aukción akarták eladni Amenhotep fáraó lopott feliratát
Egy régész szúrta ki az 1988-ban Luxorból meglovasított faragott mészkő feliratot, ami így visszakerül Egyiptomba.
Drasztikusan átalakítaná az internetezést a Google
Teljesen újragondolnák, azaz jelenlegi formájában „kivégeznék” a webcím formátumot, az URL-t.
A bizalmatlanság maradt, de alakul a digitális jogdíjak körüli hajcihő
Miközben Magyarországon szinte mindenki a Sargentini-jelentésre figyelt, aznap az EP elfogadott egy másik jelentéstervezetet. is
A gyerekmunka egyidős az emberiséggel?
Néhány lelet arra enged következtetni, hogy már a csiszolt kőkorszakban is dolgoztatták a gyerekeket.
Az MTA szerint elakadtak a tárgyalások, de folytatni kívánja azokat a kormánnyal
A Magyar Tudományos Akadémia szeptember 11-i közgyűlésének közleménye a finanszírozás körül kialakult helyzet aktuális állásáról.
A Pripjaty folyó völgye rejti a szlávok őshazáját?
Erre enged következtetni egy friss régészeti ásatás. A belarusz kutatók szerint ugyanis ez összeköti a korai szlávok leleteit egy korábbi, szintén a szlávok őseinek vélt populáció lelőhelyeivel.
Az ókori római gyerekek is szenvedtek a kóros D-vitamin-hiánytól
A csontlágyulás nem csak az ipari forradalom idején számított népbetegségnek, hanem már kétezer éve is sokan szenvedtek tőle – derül ki egy friss tanulmányból.
Tíz éve ment el a Gulag krónikása
A Gulag szigetcsoportot Münchenben adták ki magyarul, onnan csempészték az országba, szamizdatban adták egymásnak a köteteit.
Tizennégyezer éves kenyérre bukkantak Jordániában
A felfedezés négyezer évvel kitolta az első mezőgazdasági „forradalom” lehetséges dátumát.
Száz éve süllyedt el a Carpathia, a legmagyarabb óceánjáró
Ez a hajó mentette meg a Titanic utasait. Vesztét egy későbbi hithű náci okozta.
„Most teszünk arról, hogy ne lehessen a jövőben magyar Nobel-díj”
Beláthatatlan következményei lesznek, ha a kormány bedarálja az MTA-t – mondja a Professzorok Batthyány Körét elhagyó Szathmáry Eörs.
Huszonöt éves az mp3. Az meg micsoda?
A fájlformátum, amely kivéreztette a klasszikus hanghordozókat, és utat tört a digitális zeneipar és -megosztás felé.