Latinos nemzet voltunk, szerettük kiforgatni, szándékosan rosszul fordítani az antik eredetű mondásokat.
Újbeszél
Rovatunkban olyan magyar szavakat mutatunk be, amelyek a közelmúltban mentek át jelentésváltozáson.
Értetlenül nézem, hogy amikor egy cég akciózik, az esetek 95 százalékában a „mínusz valahány százalék kedvezmény” fordulatot használják.
A pincérszlenggel nem tüntet ki akárkit a felszolgáló.
„Maga jön ki, örezsem”, „Herr Niemand”, héboljon szépen, „gyerünk már, doktor úr” – ilyeneket mondtak.
„Nincsenek szavak”, „minden szava” – nem bánnám, ha eltűnnének a süllyesztőben.
Ne habisztiskedj nekem itt. Egyáltalán nem kamázom – mondta Bakonyba szakadt barátom.
Elharapódzóban van egy csúnya szerkezet, hívja fel figyelmünket egy kedves olvasónk. Kérdés azonban, harapódzik-e, vagy már régen elharapódzott.
Szájtátiság, narodnyikizmus, titóista, normacsaló és tervszabotőr, a bérdemagógok uszályába kerülni…
„Figyeld, barátom, hogyan csapatják ma este a legendák!”
Miből lett a „Ne hagyd magad, Slézinger” szólásmondás?
A hollandban nagyon gyakran alkalmazott fokozó elöljárószót, a „megát” („megajó, megaszuper” stb.) milyen magyar megfelelővel helyettesítsem?
Mi köze a pacáknak a pupákhoz és nem mellesleg a pacáknak a pacekhez?
Az idolok beköltöznek a lakásunkba, felveszik a ruháinkat, kiválasztják a kedvenc zenéinket, eldöntik, hogy melyik filmet nézzük este, és azt is, hogy mit együnk hozzá. Az új idolok az influenszerek.
Gyerekkori szlenges eszmélésemben, ami kétségtelenül Dénes bácsinak köszönhető, kitüntetett szerepet játszott a pasas–pacák–pali hármasa.
A „have a nice day” fordításából létrejött köszönést, ki tudja, miért, nem szeretem, használni pedig semmi pénzért nem vagyok hajlandó.