Beer Miklós: Féltem az egyházunkat, hogy elköteleződik egy politikai irány mellett

Beer Miklós: Féltem az egyházunkat, hogy elköteleződik egy politikai irány mellett

Beer Miklós (Fotó: Balogh Viktória)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szavazhat-e keresztény ember a Fideszre? – ezt a kérdést az utóbb időszakban számtalanszor feltette – és egyébként meg is válaszolta – Márki-Zay Péter, aki ezúttal Beer Miklóssal beszélgetett a témáról.

A nyugalmazott katolikus püspök felidézte, hogy 2014-ben még a Fideszre szavazott, utána kezdte érezni azt, hogy „itt már nem arról van szó, amiért mi lelkesedtünk és amit jónak tartottam”. – Ami főképpen zavar, hogy állandóan azt halljuk, hogy keresztény kormány vagyunk, a keresztény Magyarország védelmezői. És hát az ember egy kicsit elbizonytalanodik, hogy ezek mi a keresztény értékeink – mondta.

Beer Miklós kitért arra is, hogy még aktív püspöki szolgálata alatt is foglalkoztatta, hogy meg kellett volna szólalni. – És mind a mai napig nem szólaltunk meg és talán ezt így is lehet fogalmazni, hogy mi is hibásak vagyunk, hogy a Fidesz irányvonala ennyire eltolódott – fogalmazott. Márpedig – mint mondta – az lenne a prófétai hivatása az egyháznak, hogy szóljon, ha látja, hogy irányváltás történik, ám ez elmarad. A gyökere és alapja az, hogy „kiszolgáltatottá vált az egyházunk, anyagilag függünk a kormánytól”. – Ezért féltem az egyházunkat, hogy elköteleződik egy politikai irány mellett.

Márki-Zay Péter itt hozzátette, hogy még szomorúbb, ha nem csak egy oldal, hanem egy párt mellett köteleződik el az egyház.