Karácsony Gergely: Most tényleg itt van a pillanat
Karácsony Gergely (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke szerint a választáson szoros küzdelem lesz, de biztos benne, hogy az ellenzék megszerzi a parlamenti többséget. Erről az ATV Híradójának kérdésére beszélt.

Úgy látja, az eredmény azon múlik majd elsősorban, hogy a változást akarók ugyanolyan arányban részt vegyenek a választáson, mint azok, akik a kormány maradását támogatják. „Azok az ellenzéki szavazók, akik 12 éve várják a kormányváltást, azok elhiszik-e, hogy tényleg itt van a pillanat. Márpedig most tényleg itt van a pillanat, hiszen az ellenzék most nem megosztja az erőit, hanem egyesíti. alapvetően ez lesz a kulcskérdés, hogy az elkövetkező napokban-hetekben el tudjuk-e mondani a változást akaró embereknek, hogy most tényleg itt az idő” – fogalmazott a főpolgármester.

Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató igazgatója a 444-en kedd reggel megjelent cikkben is arról beszélt, hogy „egyértelmű, hogy kétesélyes a választás”. Azt mondta, most szorosabbnak tűnik a verseny, mint négy éve, amikor a kétharmad volt a kérdés. A Fidesz győzelmét valószínűbbnek tartja, ugyanakkor szerinte egyelőre nem lehet határozott előrejelzést adni. Kevés is a felmérés, mert nincs rá pénze a médiának – tette hozzá.

Orbán Viktor azon március 15-i kijelentésére, hogy ilyen jól még soha nem álltak választás előtt, úgy reagált, hogy ugyanolyan meggyőző elemzéseket lehet olvasni arról, hogy azért mondja ezt, mert nagyon jók a számok a méréseik alapján, és tényleg magabiztos, vagy azért, mert aggódnak, hogy rosszak a trendek. Szerinte óriási mozgósítási csata lesz a választásig hátralévő időszak.

Hann Endre: Kétesélyes a választás
Magyar Hang

Hann Endre: Kétesélyes a választás

Óriási mozgósítási csata lesz a választásig hátralévő időszak – mondta a Medián igazgatója.