
Kétnapos zárt frakcióülést tartott a Fidesz-KDNP Balatonfüreden, a képviselőknek szerdán Orbán Viktor tartott gyurcsányozós, LMBTQ-s beszédet, amelyben hangsúlyozta a gyermekvédelminek nevezett népszavazás fontosságát. Csütörtökön az ülés témáiról Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője tartott sajtótájékoztatót.
Mint elmondta, választási felkészülés zajlik mindkét politikai oldalon, a frakcióülés alapvető témái is eköré csoportosultak. – A választás tétje, hogy visszatér-e a Gyurcsány-Bajnai korszak Magyarországra – jelentette ki. Mint az MTI idézi, Kocsis szerint a „Gyurcsány Ferenc vezette baloldali pártok” már megmutatták, miként kormányozzák az országot, és programjuk már megvalósult 2002 és 2010 között.
Hozzátette: az emberek sokkal jobban járnak, ha az Orbán Viktor vezette – családokat támogató, Magyarország határait megvédő, adókat csökkentő, fizetéseket emelő – kormány irányítaná továbbra is az országot, mintsem a Gyurcsány Ferenc által vezetett baloldal.
Kocsis a Telex beszámolója szerint – név nélkül – „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltjéről”, vagyis Márki-Zay Péterről is beszélt, és arról, hogy ő beengedné a migránsokat, fizetős egészségügyet vezetne be és eltörölné a rezsicsökkentést is.
Kocsis Máté elmondta, hivatalosan is döntött a Fidesz- és a KDNP-frakció arról, hogy Novák Katalin volt családügyi minisztert jelöli köztársasági elnöknek.
A Telex rákérdezett, hogy a kenőpénzek átvételével gyanúsított Völner Pál részt vett-e a frakcióülésen, mire Kocsis azt mondta, mindenkit meghívtak, de Völner Pál nem volt ott.
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője arról beszélt: van egy hagyomány, amely szerint működnek, egy frakciószövetségben dolgoznak, ez egy soha nem látott sikereket elért szövetség, de a KDNP tegnap a szövetségi ülés előtt egy külön frakcióülést is tartott. Ők is támogatták Novák Katalin köztársasági elnöknek való jelölését, és áttekintették az előttük álló parlamenti menetrendet.
Simicskó István szerint ha visszatér a baloldal, veszélybe kerülnek az értékek, amelyeket elértek.
A KDNP frakcióvezetője elmondta, hogy figyelemmel követik politikai ellenfeleiket, hogy „Gyurcsány jelöltje mit mond”. Szerinte Márki-Zay Péter keresztényként, nemzetiként, jobboldaliként határozta meg magát, de egy hihetetlen nyilatkozatdömping látott napvilágot, például amikor azt mondta, hogy akár az ördöggel is szövetkezne, hogy legyőzze a Fideszt, de ha keresztény lenne, akkor a Jóisten segítségét kérné – írja az ATV.
Simicskó István szerint Márki-Zay több kijelentése is „szégyen”, mert korábbi nyilatkozatai szerint a fasisztákat és a kommunistákat is egy táborba gyűjti, a nőkről igen komoly dehonesztáló véleménye van, a zsidókat is számon tartja.
Úgy látja, olyan helyzetbe került az emberiség, amely kihívás, számos új jelenség van a régi kérdések mellett. A szomszédunkban is feszült a viszony, de a migráció maga sem egy lejárt lemez, ez egy fennálló veszély, csak az elmúlt évben 122 ezer migráns próbált bejutni az országba, ennyit sikerült megállítani, tehát sikeres a védekezés – közölte. Hangsúlyozta, hogy garantálják a magyarok biztonságát, de a baloldal ezt nem veszélyként fogja fel, Gyurcsány Ferenc az Európai Egyesült Államokban hisz, a Fidesz-KDNP viszont a nemzetben.